Merész Gyula, 1913-ig Müller (Kolozsvár, 1888. május 16. – Klagenfurt, 1949.) festő.

Életútja A budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Balló Ede, majd Párizsban Lucien Simon és Jean-Paul Laurens növendéke volt. Ezután Firenzében és Rómában képezte magát tovább. Nyolc évig Kolozsvárott dolgozott, 1913-tól az Erdélyi Múzeum Képtárának őre volt. A trianoni békeszerződés után Budapestre költözött. 1911-től állította ki képeit, számtalan bel- és külföldi tárlaton szerepelt. 1922. december 16-án Babócsán megnősült. 1921-ben a Nemzeti Szalonban, 1928-ban a Műcsarnokban mutatta be munkáit, 1929-ben Milánóban volt gyűjteményes kiállítása. 1945-ben kivándorolt. Az 1920-as években több díjat is elnyert. Műveiben a természet tisztelete mellett erő és a plain-air egyéni felfogása nyilatkozik meg. A Magyar Nemzeti Galéria kettő, a kolozsvári múzeum három képét őrzi. Felesége, coredoi és starkenleergi Coreth Erzsébet grófnő,A Feledy-ikerház urbface.com szintén festő.

Jegyzetek

Források Kieselbach Uj Idők Lexikona 17-18. Lazacfélék - Nád (Budapest, 1940) 4498. old. Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 3. Kazy - Péter (Budapest, 1932) 307. old.

További információk Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. Társszerk. Gombosi György. 2. jav., bőv. kiad. Bp., 1935. Győző ny. Kelemen: Unitárius kislexikon. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999.

Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. [Nyíregyháza], Kállainé Virágh Irén, 1997. Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002. Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp., Sz. István Társulat, . Miklósi-Sikes Csaba: Fadrusz János és az erdélyi köztéri szobrászat a 19. században. Székelyudvarhely-Sümeg, Haáz Rezső Alapítvány, 2003.

Kategória:Magyar festők Kategória:Kolozsváriak Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1949-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek