A Reform Klub magánszemélyek 1836-ban alapított klubja a Pall Mal déli oldalán London központjában, Angliában. Mint minden úriember klub, évtizedeken keresztül csak férfitagokból állt, de ők voltak az elsők, akik megváltoztatták a szabályaikat 1981-ben annak érdekében, hogy a nőket egyenlő jogokkal be tudják fogadni. Az 1836-os alapítása óta a Reform Klub otthont adott mindazoknak, akik progresszív politikai nézeteket vallottak, hisz a kezdetekben a tagok főként radikálisok és a Whig Párt tagjai voltak. Most már semmilyen politikai párthoz nem kapcsolódik, csupán társadalmi célokat tölt be.

A „Reform” (ahogy köznéven ismert) jelenleg kiterjedt viszonosságot élvez több hozzá hasonló klubbal, szerte a világon. Számos külföldi taggal rendelkezik, többek között a Szent James bíróság diplomatáival. A jelenlegi kb. 2700 tagból kb. 500 külföldi és több mint 400 nő.

Történelem A klubot Edward Ellice alapította 1836. február 2-án, ő a Coventry parlamenti képviselője és Whig Whip tag volt. Gazdagsága a Hudson's Bay Companytől származott, célja egyedül az 1832-es reformtörvény elfogadtatása volt. Ez az új klub, ami a Parlament mindkét házának tagjai számára jött létre, az Első Reform Törvényjavaslat által képviselt radikális ötletek kinyilvánításának színtere volt: egy liberális és progresszív gondolkodás bástyája, amely szorosan kötődött a Liberális Párthoz, akik a 19. század második felében a Whig Párt utódjává váltak.

A Brooks's Club, a régi Whig arisztokrácia központja sem képes, sem kellően felkészült nem volt a rengeteg új tag befogadására, ezért Ellice otthonában megbeszélésekre került sor, egy sokkal nagyobb klub megtervezése céljából, mely az Egyesült Királyság reformereinek társadalmi kapcsolattartását segítené. A 19. században minden olyan liberális párttag, akinek akár csak eszébe jutott, hogy csatlakozzon egy másik párthoz, le kellett mondjon a tagságáról.

1890 és 1914 között a klubtagok 8%-ának volt valamilyen kapcsolata a banki szektorral, néhányan még igazgatósági tisztséggel is rendelkeztek. Néhány klubtag, mint például Bram Stoker és Henry Irving szoros kapcsolatban voltak olyan kiemelkedő családok liberális bankárjaival, mint a Rothschildok és a Goldschmidtek.

A Reform Klub épületét a híres építész, Sir Charles Barry tervezte, akinek terveit a Grissell & Peto építő cég kivitelezte. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1841-ben fejeződött be. A klub új épületét a római Palazzo Farnese alapján építették, szalonját a londoni klubok legszebbének tekintik. A Reform volt az első londoni klub, ami hálószobákat is tartalmazott, a könyvtára több mint könyvnek ad otthont, aminek legnagyobb része politikai, történelmi és biológiai (természetről szóló) írás; az a szokás, hogy a klub tagjai adományoznak a könyvtárnak egy másolatot bármelyik könyvükből amit írtak, ezzel folyamatosan növelve a könyvtár tartalmát.

A Reform ismert volt kiváló konyhájáról. A klub első séfje Alexis Soyer volt, az első sztárséf. A klub mai napig kínál lehetőséget étkezésre az éttermében, amit „Coffee Room”-nak neveznek.

Egészen a 20. század elejéig (a Liberális Párt hanyatlásának kezdetéig) a Liberális Párt tagjainak és képviselőinek kötelező volt a Reform Klub tagjainak lenni, amit a nem hivatalos pártközpontnak tekintettek. 1882-ben azonban William Gladstone elnökletével létrehozták a Nemzeti Liberális Klubot, melynek célja az volt, hogy befogadóbbak legyenek a liberális eszmék támogatóival (nagyköveteivel) és az aktivistákkal szemben az Egyesült Királyságban.

20. század jobbra|bélyegkép|260px| Ez az 1840-es rajz a klub szalon feletti galériát ábrázolja az első emeleten. bélyegkép|260px| A Reform Klub szalonja (a Galéria felé vezető lépcsők) A második világháború után tovább hanyatlott a Liberális Párt, a klub új tagjai egyre inkább köztisztviselők voltak, akik többek között a Kincstár és a Külügyminisztérium tisztviselői közül kerültek ki, akik szintén gyakran látogatták a szomszédos Travellers Clubot is.

A klub az év szinte minden napján vendégül lát előadókat és zenei együtteseket – a meghívottak voltak például: Nick Clegg és Theresa May (2011) kormányminiszterek, John Sentamu érsek (2012), Liu Xiaoming nagykövet (2013), valamint Alekszandr Vlagyimirovics Jakovenko és Sylvie Bermann (2014).

Manapság a Reform Klub (aminek Charles herceg és Kamilla hercegnő is tiszteletbeli tagjai), már nem képvisel semmilyen különleges politikai nézetet, csupán társadalmi célokat tölt be.

Irodalmi egyesületek Amellett, hogy számos kiváló tagja volt az irodalmi világból, köztük William Makepeace Thackeray és Arnold Bennett, a Reform szerepet játszott néhány jelentős eseményben is. Ilyen volt a Robbie Ross (Oscar Wilde barátja és irodalmi szerkesztője) és Lord Alfred Douglas (Wilde ex-szeretője) közötti viszály. 1913-ban, miután felfedezte, hogy Lord Alfred ugyanabban a házban szállt meg mint ő, s célja az, hogy ellopja írásait, Ross a klubban keresett menedéket.Maureen Borland, Wilde's Devoted Friend: a Life of Robert Ross (1990), p. 201. Ross 1899-ben lett taggá avatva. Ebben a klubban vacsorázott együtt Wilde fiával Cyrillel, pár évvel azelőtt, hogy az elesett az első világháborúban.

Harold Owen, Wilfred Owen testvére, Wilfred halála után a Reformban találkozott Siegfried Sassoon-al,Christian Major, "Sassoon's London: the Reform Club", Siegfried's Journal, no 12 (July 2007), pp. 5–13. aki megírta a „Lines written in the Reform Club” című versét, amit 1920 karácsonyán nyomtattak ki a klubtagoknak.Russell Burlingham & Roger Billis, Reformed Characters: The Reform Club in History and Literature (2005), p. 34. Wilfred Owen, aki ugyan személy szerint nem volt a klub tagja, rendszeresen ebédelt a Reformban Sassoon és Sir Roderick Meiklejohn társaságában.

Megjelenések a népi kultúrában és az irodalomban A Reform Klub megjelenik Anthony Trollope, Phineas Finn című regényében (1867). A könyv főszereplője a klub tagjává válik, ahol megismeri az Alsóház liberális tagjait, akik elintézik, hogy beválasszák őt az ír parlament tagjai közé. A könyv a politikai tartalmú Palliser sorozat egyik regénye. A regényben leírt politikai események a második reformtörvény felépítésének kitalált beszámolói, amit 1867-ben fogadtak el és tartalma már kiterjedt a munkásosztályra is.

A klub megjelenik Verne Gyula „80 nap alatt a Föld körül” című regényében is. A főszereplő, Phileas Fogg a Reform Klub tagja, aki fogadásból Föld körüli útra indul, s a történet kiinduló és végpontja is a klub.

Michael Palin, Verne Gyula ötletét követve, szintén a Reform Klubban kezdte és fejezte be 80 napos föld körüli televíziós útját. Akkoriban a Reform Klub már kötelezte tagjait, mint minden másik londoni klub is az 50-es évek óta, hogy a férfiak öltönyt és nyakkendőt viseljenek. Palin nem pakolt magának nyakkendőt az útra, ezért amikor visszaérkezett a klubhoz, nem engedték be őt az épületbe, így 80 napos utazása a Reform Klub küszöbén ért véget.

A Reform Klub volt a Paula Yates-t ábrázoló fotózás helyszíne a Penthouse 1979. évi nyári számában.The Milwaukee Journal – 23 July 1979.

A 2006-os Miss Potter filmben a viktoriánus kiadót, Norman Warne-t a Reform Klubban tett látogatásával elevenítették meg.

A klubot számos filmben használták helyszínként, például a tőrvívós jelenethez a James Bond „Halj meg máskor” (2002) filmben, de szerepelt a „A Quiller jelentés” (1966), „Lélekszakadt hajsza” (1970), Lindsay Anderson „A szerencse fia” (1973), „Bosszúállók” (1998), „Nicholas Nickleby” (2002), James Bond „A Quantum csendje” (2008) és „Sherlock Holmes” (2009) filmekben is. A Dolphin Hotel lobbijaként is használták, Stephen King novellájának, az „1408”-nak megfilmesítésekor.

John le Carré hidegháborús kémthrillere, a Csapda 1982-es BBC televíziós adaptációjában a főszereplő a harmadik epizód elején ellátogat a Reform Klubba, és hosszabb időt tölt a klub híres könyvtárában.

Graham Greene „The Human Factor” című kémregényében a 3. rész, 1. fejezetének 38. oldalán a Reform Klubot az MI ügynökök találkozóhelyeként használták. A klub feltűnik a 2014-es „Paddington” című film egyik jelenetében is, amiben Hugh Bonneville játszik. Greene utolsó regényében a „The Captain and the Enemy”-ben is használja a klubot, ahol a főszereplő Jim Baxter itt ebédel meg biológiai apjával, aki a Reform Klub tagja.

A Reform Klub és a viktoriánus korszak sztárséfje, Alexis Soyer kulcsszerepet játszanak MJ Carter regényében, a „The Devil’s Feast”-ben (2016).

Figyelemre méltó tagok

John Hamilton-Gordon, Aberdeen és Temair 1. márkija Donald Adamson H. H. Asquith Sir David Attenborough William Lygon, Beauchamp 7. grófja Hilaire Belloc Arnold Bennett William Beveridge Rt Hon Charles Booth Dame Margaret Booth Baroness Boothroyd Mihir Bose John Bright Henry Brougham Michael Brown, former Conservative MP Guy Burgess Donald Cameron of Lochiel Sir Menzies Campbell Sir Henry Campbell-Bannerman Samuel Carter Joseph Chamberlain Andrew Carnegie Sir Winston Churchill, who resigned in 1913 in protest at the blackballing of a friend, Baron de Forest Richard Cobden Albert Cohen Professor Martin Daunton Sir Arthur Conan Doyle Camilla, Duchess of Cornwall Baroness Dean of Thornton-le-Fylde Sir Charles Dilke John Lambton, Durham 1. grófja Edward Ellice Lord Falconer Garret FitzGerald Edward Morgan Forster William Ewart Gladstone Baroness Greengross Sir William Harcourt Lord Hattersley Friedrich Hayek Nick Hewer Barbara Hosking Sir Michael Howard Sir Bernard Ingham Sir Henry Irving Henry James Sir John Jardine Lord Jenkins of Hillhead William, Earl Jowitt Ruth Lea David Lloyd George, who resigned with Churchill over Baron de Forest's blackballing Professor Sir Ravinder Maini Dame Mary Marsh José Guilherme Merquior James Moir James Montgomrey, a founding member Lord Morgan Sir Derek Morris Baroness Nicholson Lord Noel-Buxton Daniel O'Connell Barry Edward O'Meara David Omand Henry Temple, Palmerston 3. vikomtja Dame Stella Rimington Frederick Robinson, Ripon 2. márkija Bertram Fletcher Robinson Curtis Roosevelt Brian Roper Archibald Primrose, Rosebery 5. grófja Viscount Runciman Lord John Russell John Simon, Simon 1. vikomtja Sir Martin Sorrell Very Rev Victor Stock Sir Edward Sullivan Prince Augustus Frederick, Duke of Sussex Professor Alan M. Taylor Dame Kiri Te Kanawa William Makepeace Thackeray William Thomson, 1st Baron Kelvin Jeremy Thorpe Sir David Walker Chaim Weizmann H. G. Wells Richard Grosvenor, Westminster 2. márkija Dame Jo Williams Tony Wright, former Labour MP Paul Scofield

Jegyzetek

Források

Fordítás

További információk Reform Klub honlapja Felmérés a londoni klubba való belépésről "A Reform Klub: Építészet és a népszerű kormányzat születése" , Peter Marsh és Paul Vonberg előadása a Gresham Főiskolán, 2007. szeptember 25. (Elérhető MP3 és MP4 letöltésre) A Reform Club könyvtár brosúrái Mary Evans Picture Library - A klub karikatúrájának gyűjteménye CBC. CA Paul Kennedy hangos turnéja a klubban, sugárzott 2011. februárban

Kategória:Az Egyesült Királyság szervezetei Kategória:London