A Dunakeszi Konzervgyár, az 1901-ben Budapesten létesített Welleminsky és Gottlieb „Adria” Halkonzervgyárak Rt. Dunakeszi településen 1916–1917-ben épült gyára volt. A két világháború között „Oceán” Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. néven ismerték, a Dunakeszi Konzervgyár név a második világháború után terjedt el. A gyár egy, a Budapest–Szob-vasútvonal (70-es vasútvonal) mellett fekvő területen épült, és nagy változásokat indított a község életében: a falu az iparosodás útjára lépett.
Az „Oceán” Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. létrejötte 1901-ben, a Morvaországból Budapestre települt Gottlieb Bernát BenőMagyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Z 1110, Jelentés a Gottlieb Konzervgyár Kft. státuszáról, 1938. január 31. és sógora, Welleminsky Rezső (felesége Gottlieb Franciska volt, Bernát Benő húga) megalapították a Welleminsky és Gottlieb „Adria” Halkonzervgyárak r.t.-t. Gottlieb Benő és húga családja azonban a XIII. kerületben, a Vágány, illetve a Szabolcs utcában éltek.
A Welleminsky és Gottlieb orosz szardíniát, koronaszardíniát, kelet-tengeri heringet, göngyölt heringet, füstölt lazacot és kocsonyahalat állított elő.Budapest Főváros Levéltára (BFL) VII. 2.e. 01236_1915 Oceán Magyar KOnzervgyár és Kereskedelmi Rt., 1908-1955. Kezdetben a céget Gottlieb Bernát Benő (sz. 1873) és sógora, Welleminsky Rezső vezették, utóbbi azonban 1907-ben vagy 1908-ban meghalt, így részvényeit, felesége, Welleminsky Rezsőné sz. Gottlieb Franciska örökölte.
A cég 1908-ban fuzionált a debreceni „Adria halkonzerv és halfüstölőgyár Trigarszky Emil és társai” betéti társasággal, így alaptőkéje 400 000 koronára emelkedett. Az egyesített cég a Welleminsky és Gottlieb „Adria” Halkonzervgyár Rt. nevet vette fel, vezérigazgatója Gottlieb Benő volt. Az igazgatótanácsban a Gottlieb-testvérek mellett a Németh-család, illetve a volt debreceni tulajdonosok (Trigarszky Emil, Félegyházy János és Ganovszky Lajos) is helyet kaptak.BFL VII. 2.e. 01236_1915 Oceán Konzervgyár és Kereskedelmi Rt., 1908-1955.; Az "Adria" Halkonzervgyár r. t. igazgatósága, 1913.
1912-re a legfőbb részvényesek között már megjelent a két évvel korábban létrejött, debreceni székhelyű Általános Forgalmi Bank Rt. A pénzintézet a gyár igazgatótanácsában is képviseltette magát Ungár Jenő révén, így lehetősége nyílt, hogy gazdasági és üzletpolitikai elképzeléseit közvetlen módon érvényesítse. A bank alapvető szerepet játszott a konzervgyár forgótőke-ellátásában.Szűcs Ernő Zoltán: Debrecen bank- és hitelélete, 1919-1929. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985. Szerk. Gazda László. Debrecen, 1986. 217. 1915-ben egy újabb pénzintézet lépett be a konzervgyár részvényesei közé: a Mercur Váltóüzleti Rt., amelynek igazgatója, Berger Mór az „Adria” igazgatótanácsának tagja lett.Debreczeni Szemle, 2. (1913) 12. sz. 9-10. (1913. március 23.)
Az újabb bank bevonása is annak érdekében történt, hogy a társaság terjeszkedni tudjon. Ennek érdekében az „Adria” 1916-ban kétéves bérleti szerződést kötött a kezükön lévő budapesti telephely melletti 521 négyszögöles terület bérlésére.A háborúval kapcsolatos törvények és rendeletek gyűjteménye. III. füzet. Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1915. 1550-1559. A konzervgyárnak ecet-, mustár- és jéggyára is volt. Emellett sütödét és füstöldét működtetett, valamint a nyári időszakban limonádét is gyártott. A cég ekkor már a Haditermény Rt. számára termelt.
Az új név: „Oceán” Az „Adria” 1916. november 15-én megtartott igazgatósági ülésen a társaság nevét „Oceán” Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt.-re változtatták. Ennek hátterében az állt, hogy alapanyaguk nagy része – a korábbi időszakkal ellentétben – már nem az Adriai-tengerből, hanem az Északi-tengerből és az Atlanti-óceánból származott. A cégvezetés úgy látta, hogy az „Oceán” név alkalmasabb arra, hogy a társaság termékeit bel- és külföldön forgalomba hozzák úgy, hogy egy szó által felismerhetők legyenek.BFL VII. 2.e. Az 1916. november 27-ei rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve
Dunakeszi: az új telephely Az „Oceán” 1916-ban oda jutott, hogy gyártmányaikhoz uborka, káposzta, paradicsom és főzelékfélék nagyobb mértékű előállítására van szükség. A cégnek sürgősen új területre volt szüksége, amelyet Budapesten belül nem talált meg. Ennek következtében kezdett a cégvezetés egyik tagja, a bécsi Frankl A. Herm. & Söhne cég magyarországi képviseletének vezetője, Frankl Richárd (Bécs, 1896. szeptember 15.–Auschwitz, 1942. október 28.) a főváros környékén telekkeresésbe. Az új telephelynek nemcsak megfelelő nagyságúnak, de főváros- és vasút közelinek is kellett lennie, aminek a dunakeszi ingatlan teljes mértékben megfelelt. Az „Oceán” itt elsősorban a budapesti telephelyen (X. ker., Kolozsvári utca 13.) gyártott halkonzerveihez szükséges kiegészítő anyagok (elsősorban ecet és mustár) elkészítését tervezte itt. Terveiket hamarosan realizálták, mivel az 1917/18. évi beszámolóban már a következő sorok szerepelnek:„Igen nagy horderejü azonban uj, dunakeszii gyártelepünk megalapitása, melyet már fentebb jeleztünk. Dunakeszi községben, közvetlenül a dunakeszi-alagi vasutállomási épülettel szemben nagyobb terjedelemben telkeket vásároltunk, amelyeken ecet és konservgyárat létesitettünk. Ezen tranzakció is a legnagyobb nehézségekkel volt egybekötve. Számadásainkban szem előtt kellett tartanunk mindig, hogy sok tekintetben tisztán háborus célokat szolgáló befektetéseket eszközlünk. Az épitekézésnél, gépek és egyéb elkerülhetetlenül szükséges anyagoknak külföldről való behozatalánál nagy, háborús árakkal, drága külföldi devizákkal kellett számolnunk és arra törekedni, hogy mindemellett a célt elérjük, azt ugyanis, hogy a háborus tömegélelmezés igényeinek kielégitése terén az üzemben mutatkozó nehézségek elháritása és az üzem megfelelő kiterjesztése lehetségessé váljék. Hogy mennyi előnyt és értéket rejteget ezen uj telepünknek kiváló fekvése, nyilvánvaló. Mily fontos az ezen uj telepen létesitett uj ecetgyárunknak vállalatunknak üzemeiben való szerepe, már fentebb volt alkalmunk jellemezni. Ezenkivül pedig most már tetté válthatjuk azon régi szándékunkat, hogy készitményeink sorát a legkülönbözőbb zöldségek, főzelékek és gyümölcsök, továbbá vad és egyéb husok konserválása által kiegészitsük. Uj telepünk részben máris üzemben van, a hátralévő rész pedig előreláthatólag a folyó év végéig tető alá jut. Örvendetesen állapitjuk meg, hogy eme müködésünkkel a mindig nehezebbé váló közélelmezésnek is nagy szolgálatot tettünk.”BFL VII. 2.e. Az "Oceán" Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. 1917/18. évi beszámolója. Budapest, 1918. 4.A gyár Dunakeszire településében komoly szerepet játszott a község akkori vezető jegyzője, Bohunka Lajos. Az új, hét kataszteri hold nagyságú üzemi terület eredendően két angol tréner birtokában volt, amelyet Frankl Richárd vezetésével a budapesti cég megvásárolt. A hatalmas területen ekkor még csak kis részt építettek be, a nagyobb részén még évekig tartottak versenylovakat, álltak az istállók és több lakóház is, amelyben a lósporthoz köthető személyek éltek.Az Óceántól a GYÜFŐ-ig. A GyüFő Híradó különszáma, 1978. 3.
Az „Oceán” a gyár működtetése során megismerte a környék gazdasági adottságait, és az ecet és mustárgyártás mellett, a beszámolóban is említett szándékuknak megfelelően, a környéken termelt kerti növények feldolgozására szakosodtak: paradicsomot, zöldborsót, szilvát, cseresznyét, meggyet, birskörtét dolgoztak fel, emellett savanyúság készítésével is foglalkoztak, az alapanyagokat túlnyomórészt egészen az 50-es évek végéig a környék termelőitől szerezték be. Mindezen terményekre igaz, hogy erősen időjárásfüggő, milyen mennyiségben és minőségben teremnek, így a dunakeszi üzem – mint minden más konzervgyár is – története folyamán mindvégig változóan teljesített, részben a gazdaság(politika)i körülmények, részben az időjárás szélsőségei miatt.
A gyár épületeit a budapesti Műszaki Egyetemen végzett Freund Dezső tervezte, aki 1908 óta működtette saját tervezőirodáját a fővárosban.Magyar Életrajzi Lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. I. kötet. Budapest, Akadémiai, 1967. 540. A cégvezetés terveivel ellentétben, nem sikerült a gyár további üzemegységeit 1918. év végéig megépíteni. Ennek hátterében a vesztes háború, majd az azt követő őszirózsás forradalom, illetve a Tanácsköztársaság során bekövetkező események álltak. Utóbbi még az 1919/20. üzleti évre is káros hatással volt.Az Est, 8. (1917) 212. sz. 8. (1917. augusztus 25.), Pesti Hírlap, 39. (1917) 212. sz. 9. (1917. augusztus 25.), Pesti Hírlap, 39. (1917) 2016. sz. 9. (1917. augusztus 30.) Nagy problémát jelentett az „Oceán” (és persze más, exportra is termelő üzemek) számára, hogy e politikai események következtében a külföldi nyersanyag-beszerzés akadozott, illetve szünetelt. A Gottlieb-féle gyár egy ideig a felhalmozott készletekből talpon tudott maradni, de az elsősorban a hadi élelmezés szolgálatába állított gépsorai, a háborút követően kihasználatlanul álltak.BFL VII. 2.e. Az "Oceán" Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. 1919/20. évi beszámolója. Budapest, 1920. 2. bélyegkép|Dunakeszi ecet címkéje
Mindezen körülmények ellenére a dunakeszi üzemegységet bővítették, egész évben folyt az építkezés. Az 1918/19. üzleti évben az ecetgyár már teljes kapacitással és egész esztendőben üzemelt, a legkorszerűbb berendezéseket felhasználva. A savanyító üzemben 200 vagon káposztát, répát, tököt és uborkát dolgoztak fel. Időközben pedig a főzelék-, zöldség- és gyümölcskonzervgyár építése is előre haladt. Egy évvel később, az 1919/20. évi üzleti jelentésben már arról számoltak be, hogy„Dunakeszii telepünk elkészült, és minden reményünk megvan arra, hogy ez a telep meg fog felelni mindama várakozásoknak, melyeket hozzáfüztünk.”BFL VII. 2.e. Az "Oceán" Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. 1919/20. évi beszámolója. Budapest, 1920. 1.A cég irataiból kiderül, hogy 1920 második félévében készült el teljesen a dunakeszi üzemegység, amelynek teljes kapacitású termelése így az 1920/21. üzleti évben, vagyis alapvetően 1920 végén–1921 elején indult meg. Az „Oceán” azonban nem elégedett meg ennyivel. A Dunakeszin gyártott termékeket – meglévő üzleti kapcsolatrendszere révén – szinte azonnal ismertté, mi több, nagyon hamar kedveltté és keresetté tette a bel- és külföldi piacon egyaránt. Az elsőként itt létesített ecetgyár már meg is kezdődött ekkor a tervek készítése a bővítésre, mivel olyan mennyiségű megrendelésre tettek szert, amelynek elvégzéséhez a már meglévő kapacitás nem volt elegendő: az 1920/21. üzleti évben megindult a borecetgyártás.Budapesti Hírlap, 41. (1921) 45. sz. 6. (1921. február 25.)
Az infláció továbbra is nehezítette a cég működését, amit súlyosbított, hogy a nyersanyag-beszerzés – összvállalati szinten – nagymértékben külföldön történt, illetve, hogy jelentős összegeket invesztáltak a dunakeszi üzembe, amely ebben az üzleti évben termelt először teljes kapacitással.BFL VII. 2.e. Az "Oceán" Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. 1921/22. évi beszámolója. Budapest, 1922. 4.