Krzysztof Varga (Varsó, 1968. március 21. –) lengyel író, irodalomkritikus, újságíró.
Élete Édesanyja lengyel, édesapja magyar származású. Apja kiküldetés útján került Lengyelországba, a Medicornál dolgozott mérnökként, az anyja pedig orvosként, így találkoztak. Az apja Lengyelországban maradt, háta mögött hagyta egész addigi életét. Krzysztofnak az apja előző házasságából van egy féltestvére, aki Zuglóban lakik, de nincsenek közeli kapcsolatban.Krzysztof Varga: Nem mernék a lengyelekről ilyen könyvet írni Könyves Blog, 2010. február 18. Krzysztof gyerekként gyakran Magyarországon vakációzott, de az édesapja halála (2005) után fedezte fel igazán az országot.
A Varsói Egyetem Lengyel Tanulmányainak Karán végzett. A Gazeta Wyborcza kulturális osztályának szerkesztője volt. A Debreceni angyalok gyűjteményével debütált. 1996-ban az XL zenemagazinban dolgozott. A kilencvenes évektől kezdve gyakran jött Budapestre magyar nyelvet tanulni. Újságíróként ott volt a 2006-os zavargásoknál, kint volt a Kossuth téri tüntetéseken, a különböző városi összecsapásoknál.
Háromszor jelölték a Nike Irodalmi Díjra: a 2002-ben a Tequila, 2008-ban a Műmárvány síremlék és 2009-ben a Turulpörkölt című alkotásáért, ez utóbbi regényéért el is nyerte a rangos elismerést.
2014-ben megkapta a Lengyelország Újjászületése érdemrendet.
Művei Pijany anioł na skrzyżowaniu ulic (1992) Részeg angyal az utcák kereszteződésén Chłopaki nie płaczą (1996) A srácok nem sírnak Bildungsroman (1997) Śmiertelność (1998) Halálozás 45 pomysłów na powieść. Strony B singli 1992–1996 (1998) 45 ötlet egy regényhez. A B oldalas kislemez 1992–1996 Tequila (2001) Karolina (2002) Nagrobek z lastryko (2007) Műmárvány síremlék Gulasz z turula (2008) Turulpörkölt Aleja Niepodległości (2010) Függetlenség sugárút Trociny (2012) Fűrészpor Polska mistrzem Polski (2013) Lengyelország a lengyel bajnok Czardasz z mangalicą (2014) Mangalicacsárdás Masakra (2015) Mészárlás Langosz w jurcie (2016) Lángos a jurtában Egzorcyzmy księdza Wojciecha (2017) Wojciech atya ördögűzése Sonnenberg (2018)
Magyarul Fejlődésregény; Tequila ford. Pálfalvi Lajos, Keresztes Gáspár; Poligráf, Dunakeszi, 2008 Műmárvány síremlék; ford. Pálfalvi Lajos; Európa, Bp., 2011 Függetlenség sugárút; ford. Pálfalvi Lajos; Európa, Bp., 2012
Turul-trilógia Turulpörkölt; ford. Hermann Péter; Európa, Bp., 2009 Mangalicacsárdás; ford. Pálfalvi Lajos; Európa, Bp., 2015 Lángos a jurtában; ford. Pálfalvi Lajos; Európa, Bp., 2017
Jegyzetek
Fordítás
Források Krzysztof Varga: Nem mernék a lengyelekről ilyen könyvet írni Könyves Blog, 2010. február 18. Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk "A legfrusztráltabb nép Európában" – Krzysztof Varga író Magyar Narancs Az identitás motívumai Krzysztof Varga magyar témájú írásaiban Jelenkor, 2014, 57. évfolyam, 7-8. szám Krzysztof Varga Discogs
Kapcsolódó szócikkek Lengyel költők, írók listája
Kategória:Lengyel írók Kategória:Varsóiak Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek