A 13. "Jász-Kun" Huszárezred a Habsburg Birodalom haderejének részét képező lovasságnak volt a huszárezrede. Az 1867-es kiegyezést követően az úgynevezett Közös Hadsereg egysége volt, mely katonai alakulatként tevékenykedett az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig.
Története A Jász-Kun Huszárosztály felállítása 1859. május 10-én kezdődött meg Jászberényben. Az osztály létszáma rövid idő alatt elérte a hadrendben szereplő 19 tisztet, 484 fő legénységet és 374 lovat. 1859. május 15-én első osztály parancsnokává galánthai gróf Eszterházy Sándor ezredest nevezték ki. Az osztály ruházata: fekete zsinórzatú sötétkék atillából, fekete prémmel szegélyezett ugyanilyen mentéből és sötétkék nadrágból állt. A többi osztályok sötétzöld atillát és vörös nadrágot viseltek. Fövegként rendszeresítették a fekete kerek úgy nevezett „honi kalap”-ot rózsával, a rendfokozatot jelző paszománnyal és fehér kakastollal. A későbbi tábori sapka szintén kék színű volt, eltérően a többi önkéntes osztályok piros sapkájától.
I. Ferenc József magyar király megengedte, hogy a „jász-kunok” magukkal vihessék azt a díszlobogót az eljövendő csatákba, amelyet Erzsébet királyné adományozott nekik az 1857. évi körútja alkalmával, valamint azokat a kardjaikat viseljék, amelyekkel az uralkodó, ugyancsak 1857. évi körútja alkalmával ajándékozta meg őket.
A nagyszámú jelentkezés miatt a hadvezetés 1859. május 16-án elrendelte, hogy egy másik osztályt is fel kell állítani. Az új osztály parancsnoka Raimondi Sándor őrnagy lett. Majd a május 28-án született rendelettel a két osztályt Jász-kunok Önkéntes Huszárezrede néven egy ezredben össze vonták. Az első ezred parancsnoka gróf Eszterházy Sándor ezredes lett. Az I. osztály parancsnokává gróf Nemes János őrnagyot nevezték ki. 1859. augusztus 17-én az ezredet a sorezredek közé sorolták. Új megnevezése Császári és Királyi 13. Jász-Kun Önkéntes Huszárezred lett.
Az ezred mindkét osztályával Welsben állomásozott, ahová az I. osztályt még 1859. június 27-én helyezték át. Az aradi és kecskeméti hasonló önkéntes huszárosztályok beolvadtak az ezredbe. 1860-ban a lovasság újjászervezése folytán az ezred, mint Jász-kun 13. önkéntes huszárezred, négy osztályból állt. Minden osztályhoz két század tartozott. A III. és IV. osztály felállításához az 5., 8., 9. és 12. huszárezredek addigi IV. osztályait használták fel. Ez évben állították fel az ezredzenekart is, amely 13 trombitásból és 28 egyéb zenészből állt. A sötétkék egyenruha megmaradt, csak zsinórzata lett fekete-sárga és megmaradt a rojtos végű, fekete színű magyar nyakkendő is, amelyet az ezred 1862-ig viselt. A kerek "honikalap"-ot sötétkék leffentyűvel, zsinórzattal és tollal ellátott fekete báránybőr kucsma váltotta fel. 1862-ben feloszlott a IV. osztály és az ezred ezentúl két osztályba sorolt hat századra tagozódott, neve ezentúl Császári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred volt. A kiegészítés most már rendes sorozás útján történt.
1861-ben az ezredet hadilétszámra emelték és Itáliába helyezték át. Az ezredtörzs Padovában állomásozott, az 1. osztály századai Pordenonéban. A II. osztály századai San Vilo körül voltak elhelyezve.
Szárd–francia–osztrák háború
Az 1866. évben az ezred rész vett az itáliai hadjáratban. A königgrätzi csatavesztés miatt az osztrák déli hadsereg csapatait az északi harctérre irányították és az V. hadtest utóvédje lett. 1866. július 11-én a déli hadsereg parancsot kapott, hogy minden nélkülözhető csapatot irányítson északnak, így az ezred gyalogmenetben Villachra vonult és július 24-én, majd négy-négy vonaton a Bécs melletti Vöslauba szállították. A közben megkötött pozsonyi béke folytán a 13. huszárezredet a még délen maradt csapatok megerősítésére újra a Pulz lovasdandárhoz osztották be és gyalogmenetben elindult Villach felé. Közben békét kötöttek az olaszokkal és az ezred augusztus 12-én Friesachba érkezvén utasítást kapott, hogy a további parancsokat ott várja be.
A háború befejezése után az ezredet Galíciába küldték. Az ezredtörzs állomáshelye Brzezany volt, a századokat a környéken helyezték el.
Boldog békeidők
1868-ban, a lovasság újabb átszervezése folytán az egyenruha megváltozott és az ezredlobogókat bevonták. Az ezred a jászberényi plébánia-templomban helyezte el lobogóját. Az atillát és kucsmatollat eltörölték. A menetöltözet ezentúl sötétkék atillából és zubbonyból valamint buzérvörös nadrágból állt. Új szabású sötétbarna köpenyt és buzérvörös tábori sapkát rendszeresítettek. Az ezredzenekart feloszlatták. Az általános védkötelezettség rendszeresítése alapján 1868-ban létesítették az egyévi önkéntesi szolgálatot és a tartalékos tiszti intézményt. 1869-ben a lovasezredek hátultöltő karabélyt kaptak, de csak századonként 100 darabot, a többiek számára áttört kosarú kardot rendszeresítettek.
1871. május 4. és 12. között gyalogmenetben vonult az ezred új állomáshelyére Székesfehérvárra. Itt az ezredet a Császári és Királyi 10. Huszárezreddel együtt egy dandárba osztották be.
1874-ben az ezredtörzs Temesvárra, a századok pedig a környék községeibe kerültek. Ugyanebben az évben cserélték le a kucsmát, fekete lószőrforgós sötétkék csákóval. 1877-ben rendszeresítették az ezred trombita hívójelét. 1878-ban vasutak és távíróvonalak robbantásához utászszerszámokkal felszerelték a lovasságot. 1880-ban a pótszázadot Budapestről Temesvárra helyezték át. 1881-ben az 5. század a boszniai Plevljebe és Višegradra került állomásra. Ugyanebben az évben a századoknál műszaki szolgálatban kiképzett legénységet szakaszba vonták össze, mely az ezredtörzshöz került alárendeltségbe. A köpenycsuklya helyett széles lehajtó gallért (a tisztek részére bársonyból) rendszeresítettek. 1882-ben a Dalmáciában kitört lázadás leverésénél az 5. század is részt vett. 1883-ban az eddigi úgynevezett kiegészítő keret a "pótkeret" elnevezést kapta. 1885-ben a 3. század három szakaszát Szarajevóba helyezték át, egy szakasza Plevljen maradt.
1891. október 11-én Jenő főherceg lett az ezred parancsnok. A menetöltözethez ismét az atillát rendszeresítették, a legénység sötétkék zubbonyát eltörölték. Ugyanebben az évben állították fel a távíró járőrt, ezenkívül bevezették a Mannlicher-rendszerű karabélyokat. A tölténytáska új alakot kapott, ezenkívül 20 töltényt a legénység tarisznyájában kellett elhelyezni. 1893-ban a hadgyakorlatok után az ezred új állomáshelyére Kecskemétre és környékére menetelt. Jenő főherceg tábornokká lépvén elő, megvált az ezredtől. 1894-ben hatrétegű lópokrócot rendszeresítettek a lovasságnál. 1898-ban az önként továbbszolgáló altisztek félfinom posztóból készült ruházatot és a bal karon viselendő keskeny arany paszományt kaptak. Ugyanakkor bevezették a bőrből készült kötőféket, melynek végén karabélykapocs volt. 1899-ben az eddig 1890 rendszerű karabélyokat, 1895-ös rendszerűekre cserélték le. 1900-ban Vilmos porosz herceget a német birodalom trónörökösét ezredtulajdonossá nevezték ki.
1904-ben az ezred ismét Galíciába került még pedig: az ezredtörzs a II. osztály Jaroszlauba, az 1. század Zolyniba, a 2. és 3. század Doliny-Zukowra. 1900-ban az ezredtörzset Lancutra a 6. századot Kolbuszowra helyezték át, a 2. és 3. század Doliny-Zukowon maradt. 1908-ban kapott a legénység első ízben aratási szabadságot. 1909-ben a forgópisztolyokat bevonták és Steyer-rendszerű ismétlő-pisztolyokkal szerelték fel őket. 1912. tavaszán az ezred gyalogmenetben új állomáshelyére vonult. Az ezredtörzs és a II. osztály Székesfehérvárra, az I. osztály Tolnára került. Ugyanezen év őszén, a balkáni háború miatt az ezredet hadilétszámra emelték. 1913-ban visszaállították a békelétszámot és csökkentették a készültséget. 1913. május 1-én nagybányai Horthy István ezredes lett az ezredparancsnok. Korábban Horthy ezredes többször is szolgált a 13. huszárezrednél.
Első világháború
A huszárezred eleinte ezred kötelékben harcolt, majd hadosztály közvetlen huszárosztályként felosztva. A háború vége felé gyalogosként vetették be az ezredet. Majd 1918-ban a felszámolták a győztes hatalmak nyomására. Az 1914-ben lezajlott győztes limanovai csatában az ezred hősiesen harcolt A túlerőben lévő támadó orosz seregeket visszaverték. Súlyos veszteségeket szerzett az ezred a csata során.
1915-ben az összes ezred nevét megszüntették. Ezután az alakulat Császári és Királyi 13. Huszárezred néven szolgált. Ezt a gyakorlatban nem tudták kivitelezni, mivel a háború miatt bevezetett költségcsökkentés nem tette lehetővé új nyomtatványok és pecsétek készítését. Másfelől senki sem tartotta be szívesen ezt a parancsot és továbbra is "Jász-Kun-Huszárezrednek" titulálták az ezredet.
Hadkiegészítő körzetek Az ezredet a következő területekről egészítették ki: 1860-1867 Buda, Szeged, Eger, Szolnok, Székesfehérvár 1867-1873 Kecskemét, Eger, Buda 1874-1889, majd a IV. hadtest körzete Budapest
Békehelyőrségek 1860 Wels 1864-1866 Padova 1866 Berezsani 1871 Székesfehérvár 1874 Temesvár 1886 Budapest 1893 Kecskemét
Ezred tulajdonos 1861 Lichtenstein Frigyes herceg lovassági tábornok 1895 galánthai Galgóczy Tibor altábornagy 1900 Vilmos herceg a Német birodalom és Poroszország trónörököse
Ezred-parancsnokok 1859 galánthai gróf Eszterházy Sándor ezredes 1860 Zahn János ezredes. 1862 gróf Szapári László ezredes 1868 suchodoli Suchodolowski Ferenc ezredes 1871 Pisterer Rudolf ezredes 1874 walliaim-i Siebenock Gusztáv alezredes (mb. parancsnok) 1875 bunyai Szivó János ezredes 1880 bártfai Szabó József ezredes 1882 Gyömörey Antal ezredes 1886 gróf Geldern Károly alezredes 1887 Illyés Miklós ezredes 1890 kisdemetcri Gaudernák József alezredes 1891 Jenő főherceg ezredes 1893 galánthai Bessenyey Ferenc ezredes 1895 Tschurl Ferenc alezredes 1897 Feigl Ede alezredes 1903 Prévost Nándor alezredes 1908 altorjai báró Apor Sámuel ezredes 1913 nagybányai Horthy István ezredes 1914 Tömöry Géza őrnagy 1915 prónai és blatniczai Ρrónay Gyula ezredes 1915 szirmai és szirma-besenyői Szirmay József alezredes 1918 báró Jordis-Lohausen Ágost ezredes
Megszüntetése 1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarország kikiáltotta függetlenségét. A frontokon harcoló alakulatokat haza szállították és a fegyverszüneti egyezmény értelmében felszámolták őket. Ez a sors jutott a Császári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred számára is. A hivatalos források szerint viszont a Császári és Királyi Hadügyminisztérium alá tartozott és mivel Magyarország függetlenné vált, nem hívhatta volna haza a többnyire magyar sorállománnyal rendelkező ezredet, hogy megszüntethesse. Ezt csak is a K.u.K. Hadügyminisztérium tehette volna meg. Nem tudni pontosan, hogy ez valaha meg is történt-e.
1914. júliusi alárendeltségi állapot IV. Hadtest – 10. Lovassági Hadosztály – 4. Lovasdandár Nemzetiség: 97% magyar – 3% egyéb Ezred parancsnok: vitéz nagybányai Horthy István ezredes Ezred vezénylő nyelv: magyar Egyenruha: sötétkék atilla fehér gombokkal és sötétkék csákó takaróval
Szervezete A XVIII. századi folyamatos hadseregreformok során a lovasságnál az ezredeket négy osztályra, ezen belül nyolc svadronra tagolták. Kialakítottak egy tartalék svadront is 186 fővel, elsősorban az újoncok kiképzésére. Az addigi 2 század = lovassági szervezést felváltotta az immár 2 svadron = divízió szervezés. Vagyis a lovasságnál eltüntették az addig a gyalogságtól átvett kompánia (század) megnevezést és a lovassági század svadron nevet nyert, míg az addigi kétszázadnyi harcászati egység, a svadron új megnevezése divízió (osztály) lett. Szabályozták az ezredlétszámokat, a zászlók alakját, az egyenruha formáját, de a szín ezredről ezredre változott. A fegyverzet továbbra is kard, két pár pisztoly, később rövid karabély. A vezényleti nyelv német maradt, de a nem magyar származású ezredtulajdonosok, illetve ezredparancsnokok döntő többsége – tekintettel, hogy huszárjaikkal magyarul tudjanak beszélni – megtanulták a nyelvet, ha törve is, de megértették magukat.