Az Augustówi-csatorna (, ) egy határokon átnyúló hajózási csatorna, amelyet a 19. században építettek a mai észak-lengyel Podlasiei vajdaságban és Fehéroroszország északnyugati részén a Hrodnai területen, az egykori Lengyel Királyság Augustówi vajdaságában. Az építésétől kezdve a csatornát a szakértők technológiai csodának nevezték, a számos zsilip és a szép környék pedig jelentősen hozzájárult esztétikai vonzerejéhez. Mindkét országban műemlék, emellett európai ipari örökség és az UNESCO kulturális világörökségi cím várományosa, amelynek sorsáról egy halasztás miatt 2023-ban fognak dönteni.
Ez volt az első csatorna Közép-Európában, amely közvetlen összeköttetést biztosított két nagy folyó, a Visztula és a Nyeman vízrendszere között. bélyegkép|343x343px|A környék térképe, a jobb alsó részen az Augustówi-csatorna lengyel szakasza látható
Összeköttetés más vízi utakkal Az Augustówi-csatorna több folyórendszerrel és tengerrel is kapcsolatban áll. A Visztula felé a Narew mellékfolyón vezet az útvonal, amellyel a Biebrza köti össze a vízi utat, ettől a folyótól számolják a folyamkilométereket is. A Czarna Hańcza mellékfolyón végighaladva a Nyeman kapcsolódik hozzá, ezen lefelé hajózva a balti-tengeri Kur-öbölbe jutunk. Emellett összeköttetést nyújt a Fekete-tengerrel déli irányban a Scsara folyón, az Ogiński-csatornán, a Daugaván, a Berezina-csatornán és a Dnyeperen keresztül. A Fekete-tenger felé alternatív utat kínál a Nyeman, Nyugati-Bug, Dnyeper–Bug-csatorna, Pina, Pripjaty és Dnyeper végighajózása.
Földrajza Az Augustówi-csatorna kialakításához egy posztglaciális depressziót és számos, a pleisztocén korban a jég által kialakított folyót és tavat használtak fel a Mazuri-tóhátság területén. A környező dombok közül sok a jég által otthagyott morénából van, a tavak nagy része is morénató. A csatorna ezen tavak és a szomszédos folyók hosszú természetes láncolatán alapszik. Emiatt a teljes hossz töredékét teszik csak ki a mesterségesen kiásott részek. A táj tulajdonságai lehetővé tették a csatorna és a környezet tökéletes integrációját a teljes 101,2 km-es hosszúságban.
A vízgyűjtő területe a határ lengyel oldalán 74,25 km², a belorusz oldalán pedig 8,42 km², összesen 82,67 km². A nyomvonal hét természetes morénatavat köt össze, ezek a Necko, a Białe, Studzieniczne, Orle, Paniewo, Krzywe és Mikaszewo tavak. A csatorna nyomvonala emellett 11 folyót is érint: Biebrza, Netta, Czarna Hańcza, Klonownica, Plaska (Sucha Rzeczka, Serwianka), Mikaszówka, Perkucia, Szlamica, Wolkuszanka, Ostaszanka és a Nyeman. A természetes szakaszokat hajózsilipekkel és vízleeresztő zsilipekkel választották el egymástól, de ide tartoznak még a part mentén lévő vontatóutak, a hidak és a part menti épületek is. A csatornát tápláló víztartalékot kívülről a Sajno, a Serwy és a Wigry tavak biztosítják, emiatt ezek is a védett területhez tartoznak. Hat történelmi zsilip, a Przewięź, Paniewo, Perkuć, Sosnówek, Tartak és Kudrynki könnyen elérhető a túrázók és kerékpárosok által használt zöld jelzésű ösvényről. Története
Előzmények A vízi utak döntő jelentőségűek voltak sok ország számára a nagy vasútépítések előtt a 19. század elején. Az ipari forradalom korszakában a műszaki technológiák fejlődése új csatornák építését tette lehetővé, azaz mesterséges összeköttetéseket építhettek a meglévő természetes vízfolyások felhasználásával. Ezeken a hajózási útvonalakon viszonylag gyorsan és nagy mennyiségben lehetett az árukat szállítani, amire szüksége is volt a fellendülő iparnak. A korszak leghíresebb hajózási csatornáit Nagy-Britanniában építették fel.
A csatorna megépítése Az Augustówi-csatorna építésének mind politikai, mind gazdasági okai is voltak. 1821-ben Poroszország elnyomóan magas vámokat vezetett be a lengyel és litván áruk tranzitjára a területén, ami gyakorlatilag megakadályozta a lengyel kereskedők kijutását a Visztula folyón keresztül a Balti-tengerre. 1822-ben a Lengyel Királyság kereskedelmi autonómiát kapott az Orosz Birodalom vámterületétől.
1823–1839 között építették fel az Ignacy Prądzyński tábornok, Jan Chrzciciel de Grandville Malletski francia tábornok és a mérnök Jan Paweł Lelewel által tervezett vízi utat, beleértve a hozzá tartozó épületeket és a hidrotechnikai szerkezeteket is, hogy megkerüljék Poroszország területét, és összekapcsolják a Lengyel Királyság központját Ventspils (lengyelül: Windawa) balti-tengeri kikötőjével, kikerülve ezzel a porosz fennhatóságú Danzigot. A vízi út (Windawai-csatorna) végső, windawai szakaszának építését, amelynek célja az új kereskedelmi útvonal Ventspilshez csatlakoztatása volt, keresztülhúzta az 1830–1831-es novemberi felkelés miatt Oroszország, és az időközben felülvizsgált kereskedelmi megállapodások Poroszországgal.
Az Augustówi-csatorna befejezett része helyi jelentőségű belvízi út maradt, amelyet kereskedelmi hajózáshoz és faszállításához használtak a Visztula és a Nyeman folyókhoz, illetve az áruszállításhoz, egészen addig, amíg a regionális vasúti hálózat elavulttá nem tette a csatornát.
A munkálatok A csatorna építésekor kihasználták a jégkorszak után létrejött glaciális depressziót, amely az Augustówi-tavak, valamint a Biebrza, a Netta, a Czarna Hańcza és a Nyeman folyóvölgyeinek láncát képezi. Ez tette lehetővé a csatorna tökéletes integrálását a természetes környezetben található elemekhez.
Prądzyński 1823. június 15-én érkezett Augustów városába. Első feladata a Biebrza és a Nyeman közötti térségek körbeutazása, az útvonaljelző-táblák felállítása és a fák kivágatása volt a leendő csatorna nyomvonalán. Mindemellett el kellett végeznie a megfelelő földmérési munkálatokat is, de felhasználta a Schüler által vezetett porosz földmérők munkáját, akik 1799–1800-ban Biebrzán és Nettán végeztek méréseket az e folyók közötti mocsarak lecsapolásának előkészítésére. Prądzyński számos problémával szembesült, az egyik legsúlyosabb a sűrű erdők, mocsarak és sár által borított terület vadsága volt, amely megnehezítette az építők mozgását és az anyagszállítást.
Az alapanyaghiányt még az építkezés megkezdése előtt meg kellett oldani. Ezek közül a mésztermelés volt a legnagyobb probléma. A csatorna és különösen a zsilipfalak felépítéséhez vízálló mészre volt szükség, az Augustów környékéből származó mészkő minősége azonban csak közönséges mész előállítására volt alkalmas. Sok próbálkozás után azonban a Mérnökök Testületének tisztjei új módszereket fejlesztettek ki a mesterséges vízálló mész előállítására. Az építkezés a lengyel mérnökök egyik jelentős 19. századi teljesítménye volt. A vörös téglákat két külön téglagyárban gyártották, köztük az egyiket a város közelében. A vas alkatrészeket Karol Brzostowski vasöntödéje készítette Sztabinban.
A tényleges építkezés 1824 júliusában kezdődött. Egyszerre mintegy 6000–7000 ember dolgozott a területen, köztük a helyi parasztok is, akik szabadságot szerezhettek a csatornán végzett munkálatokért cserébe. 1826-ban azonban Prądzyński elvesztette szabadságát, mivel letartóztatták titkos hazafias szervezetekhez való tartozása miatt. Helyét a csatorna építésének közvetlen irányításában Jan Chrzciciel de Grandville Malletski tábornok, a Mérnökök Testületének igazgatója vette át, aki emellett a vízi út tervezését és Prądzyński aláírási jogát is megkapta. 1829. március 25-én Prądzyńskit szabadon engedték, és visszatért az építkezésre, ám Malletskivel való együttműködése nem volt zavartalan. 1830 tavaszáig a tervezett munka nagy részét elvégezték, ugyanakkor Prądzyński eredeti tervét kissé megváltoztatták: további hat hajózsilipet adtak hozzá a tervezett 11-hez. 1831-ben a csatorna építését megszakították a novemberi felkelés hadműveletei. A felkelés leverése után Oroszország eltörölte a Lengyel Királyság autonómiáját, ezért a csatorna építésének koncepciója is megváltozott. A kormány felkérte a Lengyel Bankot, hogy fejezze be a csatornát. 1833–1839-ben csak a Biebrza és Nyeman szakaszán végeztek munkálatokat; az építkezést ezután Teodor Urbanski hidromérnök vezette. Egy újabb hajózárat adtak hozzá a meglévőkhöz, Kudrynki és Sosnówka között. Elkészült a Niemnowo-zsilip is, amely Prądzyński terveivel ellentétben háromkamrás kialakítású lett. 1839-ben befejeződtek a hajózási útvonal építésének munkái, és ünnepélyesen megnyitották. Építői között voltak többek között Jerzy Arnold, Tadeusz Edward Bieliński, Michał Horain, Wojciech Korczakowski, Jan Paweł Lelewel, Feliks Pancer, valamint August Szulc.
Az elkövetkezendő években továbbfejlesztették a csatornát, és a szükséges helyeken további zárakat és zsilipeket építettek a megfelelő vízháztartás és hajózhatóság miatt, mivel kompenzálniuk kellett a víz esését mindkét irányban mérföldenkénti 8–12 lábnyira (2,3–3,45 m). A zsilipeknek két mintának megfelelően kellett épülniük: teljesen kőből, kővel bélelt aljzattal, vagy téglafallal és fatuskókkal bélelt fenékkel. Egységes kinézetükben az esztétika és a hazafias szimbolizmus is szerepet játszott: vörös téglával és fehér homokkővel burkolták őket, ami utalás volt a lengyel nemzeti színekre. A meder minimális szélessége nem lehetett kevesebb 40 lábnál (11,5 m), a mélysége pedig 5 lábnál (1,45 m). A csatorna egyik oldalán egy széles vontatóútnak is kellett lennie, valamint fákat kellett ültetni a csatorna mentén, hogy így díszítsék azt. A vízlépcsők, duzzasztóművek és hidak építését szintén pontosan megtervezték. A meder fölött lévő hidakat vagy emelhetővé tették, vagy a zsilipkapuk tetejére kellett rögzíteni. bélyegkép|249x249px|Jelzőtábla egy, a csatorna felett áthaladó hídon Augustów város határában.
A nyomvonal A munkálatok első szakasza a Biebrza folyó rendbetétele volt a Narewtől a Netta torkolatáig. A Biebrza ezen szakasza 50 600 öl (87 400 m) volt, de a tervek szerint a meder 37 kanyarulatánál történő átvágásokkal 36 800 ölre (63 600 m) csökkenthető. A második szakasz a Netta folyó volt, amelynek 23 220 öles (40 100 m) hosszát 57 átvágás útján 18 457 ölre (31 900 m) kellett lerövidíteni. A folyó mentén a gátakat fonott palánkkal és burkolatokkal kellett megerősíteni. Nyáron a folyót további vízforrásokkal kellett ellátni a Necko, Białego, Studzieniczne és Sajno tavakból. Ezt az első számú vízáteresztő zsilippel Augustówban kellett megvalósítani. Prądzyński felvetette, hogy szükség lehet további zsilipet építeni Białobrzegiben. A csatorna további útvonala a Necko, a Klonownica, majd a Białe tó mentén haladt. Ez utóbbi és Studzieniczy között egy hajózsilip is szerepelt a tervek között, és a Studzieniczne tótól a Ptaszek folyóig 2400 öl (4150 m) meder kiásására volt szükség. Onnan a csatorna útját a folyó mentén kellett futtatni a Gorczycaig, ahol a 3. zsilip volt. A csatornát az Orlego-tó felé kellett vezetni, ahonnan egy 500 öles (860 m) árok építésével csatlakoztak a Paniewo-tóhoz, ahonnan újabb 240 ölnyi (415 m) ásást kellett elvégezni a Krzywe-tó felé. A Krzywym és a Paniewo tavak között épült a 4. számú, kétkamrás zsilip az eredeti tervek szerint. A csatorna ekkor a Perkuć folyó mentén haladt a Mikaszewo tóig, ahol az 5. zárat kellett felépíteni. Átfolyást terveztek Mikaszewótól a Mikaszówka tóig. Innentől el kellett ásni a Czarna Hańcza folyóhoz, és itt megépíteni a 6. és a 7. számú zsilipet. A Nettától a Czarna Hańczáig vezető szakasz összességében 15 900 öl (27 500 m) mesterségesen kialakított csatornából állt. Az utolsó szakasz a Czarna Hańcza szabályozása volt. A csatornával való összeköttetéstől a Nyemanig tartó szakasz 27 500 öl (47 500 m) volt, amelyet terveztek 4020 öl (6950 m) levágásával 15 120-ra (26 100 m) rövidíteni. Négy zsilipet terveztek a folyón, köztük az utolsó (eredetileg 11. számú) kétkamrás lett.bélyegkép|269x269px|A kétkamrás Paniewo-zsilip fa kapui.|alt=
Költségek
A csatorna építési költségei Prądzyński becslése szerint a következők voltak:
a Biebrza mederrendezési munkái 115 500 złotyba kerültek; a Netta folyó szabályozása – 1 083 000 zł; földmunkák a Netta és a Czarna Hańcza találkozásánál – 1 615 000 zł;