Conor James Dwyer (Evanston, Illinois állam, 1989. január 10. –) kétszeres olimpiai bajnok amerikai úszó.

Élete 1989-ben született az Illinois állambeli Evanstonban. Szülei először kétéves korában vitték be az úszómedencébe, majd hétéves korában kezdett el versenyezni. Azt követően, hogy 2007-ben végzett a Wilmette-i Loyola Academy katolikus középiskolában, felvételt nyert a Floridai Egyetemre, ahol sportmenedzsment szakon szerzett diplomát.

2012-ben – 23 évesen – a londoni, majd 2016-ban a riói olimpián is az amerikaiak 4 × 200 méteres gyorsváltójának tagjaként lett aranyérmes, egyéniben pedig (2016) bronzérmet nyert 200 méter gyorson. Mindkét világjátékon rajthoz állt 400 méter gyorson is, ahol első alkalommal 5. lett, a négy évvel későbbi döntőben pedig – egy helyet javítva – a negyedik helyen zárt.

2011 és 2017 között hét vizes világbajnokságon szerzett érmet, ebből hatot váltóban.

2019 októberében az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA) – miután doppingvizsgálata a szervezetébe injekcióval bejuttatott tesztoszteront mutatott ki – húsz hónapra eltiltotta a sportolástól. A hivatalos közleményt követően bejelentette visszavonulását.

Jegyzetek

Kategória:Amerikai úszók Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Amerikai olimpiai bronzérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (úszás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Világbajnok úszók Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek