Hegyeshalmi Lajos, születési és 1884-ig használt nevén Fischer Lajos, névváltozat: Hegyeshalmy (Pest, 1862. október 21. – Budapest, 1925. március 7.)Gyászjelentése magyar politikus, kereskedelemügyi- és pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő. Az államtudományok doktora.

Életpályája Szülei: Fischer Frigyes és Braun Erzsébet voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 98/1925. folyószám alatt. Középiskoláit a budapesti mintagimnáziumban járta ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte el. 1881–1882 között önkéntes katonai szolgálatot teljesített. Jogi tanulmányai után a Magyar Országos Bank vezértitkára volt. A Postatakarékpénztár, majd az Országos Statisztikai Hivatal tisztviselőjeként dolgozott. 1896-tól a kereskedelemügyi minisztérium vám- és külkereskedelmi osztályán működött. 1910–1914 között az Államvasutak elnökhelyettese volt. 1917-ben a miniszterközi Vas-bizottság ügyvezető elnöke lett. 1919. szeptember 17. és 1919. november 24. között kereskedelemügyi miniszter volt a Friedrich-kormányban. 1921. szeptember 27. és 1921. október 4. között ideiglenes pénzügyminiszter volt a Bethlen-kormányban. 1920-tól a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, 1922-től a Keresztény Nemzeti Egység Pártja programjával nemzetgyűlési képviselő volt.

Temetése a Fiumei úti sírkertben történt. Obeliszk jellegű síremlékének (Jobb oldali falsírboltok, J-209.) csak a talapzata maradt fenn, a Nemzeti sírkert része.Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhely térképes adatbázisa

Jegyzetek

Források

Országgyűlési almanach 1920-1922 Országgyűlési almanach 1922-1926 http://mtdaportal.extra.hu/ADATBANK/MAGYAR%20POLITIKAI%20LEXIKON/MPL_1_H.pdf

További információk

Győri életrajzi lexikon. 2. átdolgozott kiadás. Szerkesztette: Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003. Bartha István-Förster Rezső: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig 1899-1941. Budapest, Kis Akadémia, 1941.

180px|bélyegkép|balra|Sírja a Fiumei úti sírkertben

Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Magyarország kereskedelemügyi miniszterei Kategória:Magyarország pénzügyminiszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek