Xhezair Teliti (; Kavaja, 1948. február 17. –) albán matematikus, politikus.

1972-től nyugdíjazásáig a Tiranai Egyetem természettudományi karának oktatója, 1992 és 2002 között az Albán Matematikai Társaság elnöke volt. Tudományos kutatásai elsősorban funkcionálanalitikai és topológiai kérdésekre irányulnak. 1993-tól 1996-ig Albánia oktatásügyi minisztere volt.

Életútja A közép-albániai Kavajában született, 1962 és 1966 között szülővárosában végezte el a Medar Shtylla Középiskolát. 1966-ban a Tiranai Egyetem természettudományi karára iratkozott be, matematikusi diplomáját 1971-ben vehette át. 1972-től az egyetem topológiai tanszékén oktatott tanársegédként, 1978 után adjunktusi, 1983-tól pedig docensi címmel. Kandidátusi disszertációját 1981-ben védte meg. Az 1980-as években részt vett a nemzetközi matematikai diákolimpiák szervezésében, valamint egy ideig a matematikatanári minősítőbizottság elnöki tisztét is ellátta. 1990-ben a Tiranai Egyetem topológiai és funkcionálanalitikai tanszékének vezetőjévé nevezték ki, ezt követően egy rövidebb kihagyással három évig irányította a tanszéki oktatómunkát.

1993-ban pártonkívüliként bekapcsolódott a politikai életbe, április 6-ától 1996. július 10-éig Aleksandër Meksi kormányaiban vezette az oktatásügyi tárcát. 1996–1997-ben Sali Berisha köztársasági elnök mellett dolgozott oktatásügyi tanácsadóként, ezt követően azonban visszatért a tudományos-oktatói pályára. 1998-tól csaknem tíz éven át a Tiranai Egyetemen a matematikai analízis és differenciálegyenletek tanszék, 2007 februárjától pedig a matematikai tanszékcsoport vezetője volt. Ezzel párhuzamosan 1992-től 2002-ig az Albán Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be, 1998-tól pedig a Tiranai Egyetem tudományos tanácsának munkájában is részt vett.

Teliti 2013. március 7-én Bujar Nishani köztársasági elnöktől átvehette a Hála Emlékérmet (Medalje e Mirënjohjes).

Főbb művei 316 o. 318 o.

Jegyzetek

Források

Kategória:Albán matematikusok Kategória:Albán egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Albániai politikusok Kategória:Albánia oktatási miniszterei Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek