Anne Meara Stiller (Brooklyn, 1929. szeptember 20., – Manhattan, 2015. május 23.) amerikai színésznő, humorista. Férjével, Jerry Stillerrel közösen évekig a Stiller and Meara humortársulatban szerepelt. Számos televíziós műsorban, mozifilmben, színdarabban szerepelt, illetve színdarabokat és forgatókönyveket is írt. Fia Ben Stiller színész, filmrendező.
Pályafutása során négy Emmy-díjra, egy Tony-díjra jelölték, és a Szenvedélyes bolondság tévéfilm társ-forgatókönyvírójaként Writers Guild-díjat kapott.
Fiatalkora Meara Brooklynban született ír származású szülők, Edward Joseph Meara, az American Standard vállalat ügyvédje és Mary (szül. Dempsey) egyedüli gyermekeként. Apja humoros jeleneteket is írt lánya és veje számára. Anne Meara a Long Island-i Rockville Centre-ben nőtt fel, 11 éves korában elveszítette anyját, aki öngyilkos lett.
18 éves korában színjátszást tanult a manhattani The New School és a HB Studio drámaműhelyében Uta Hagen irányítása alatt. 1948-ban nyári színházak előadásaiban szerepelt.
Pályafutása Stiller and Meara bélyegkép|Jerry Stiller és Anne Meara egy autogramkártyán, 1965 körül Meara 1953-ban találkozott Jerry Stiller színész-humoristával, akivel 1954-ben összeházasodtak. Azelőtt Meara nem gondolt humoros pályafutásra. Elmondása szerint Stiller ötlete volt a humorpáros megalapítása, mert szerinte Meara kiváló komikus partner lenne. Csatlakoztak a chicagói The Compass Players (később The Second City néven működő) improvizációs társulathoz. A csapatból kiválva kettesben léptek fel New York-i éjszakai szórakozóhelyeken. 1962-ben már „országos jelenség”-ként írt róluk a New York Times.
A Stiller and Meara páros az 1960-as és 1970-es években volt a sikerei csúcsán. Televíziós műsorokban (többnyire a The Ed Sullivan Show-ban) léptek fel. A varietéműsorok háttérbe szorulásával karrierjük is hanyatlani kezdett. A Johnny Carson műsorában is szereplő páros 1963-ban kiadta első nagylemezét, Presenting America's New Comedy Sensation: Jerry Stiller and Anne Meara Live at The Hungry I címmel, amely igen sikeres lett. 1970-re azonban befejezték fellépéseiket, mert elmondásuk szerint az a házasságuk rovására ment: „Már nem is tudtam hol ér véget a szerep és hol kezdődik a házasságunk.” – mesélte Meara 1977-ben. Stiller egyetértve nyilatkozta: Féltem, hogy elveszítem őt, mint feleséget.
Rádiós reklámokkal kezdtek foglalkozni, majd saját, ötperces sketch comedy-műsorokat gyártottak 1977–1978 között Take Five with Stiller and Meara címmel.
1979–1982 között az HBO havonta jelentkező félórás műsorát (HBO Sneak Previews) vezették, amelyben az elkövetkező hónap filmjeit és műsorait ismertették. A műsorban humoros jelenetek is szerepeltek. A páros 1986-ban saját sorozatot kapott The Stiller and Meara Show címmel, amelyben Stiller New York alpolgármesterét, felesége pedig egy televíziós reklám színésznőjét alakította.
Televízió, színház, film Az 1970-es évek alatt Meara rendszeres szereplője volt a Rhoda szituációs komédiának, melyben Sally Gallagher légiutas-kísérőt alakította, aki a főszereplő legjobb barátnője volt. 1978-ban Laurence Olivier oldalán volt látható A brazíliai fiúk-ban.
1975-ben saját sorozatot kapott a CBS-en: a Kate McShane-ben nyújtott alakításáért 1976-ban Emmy-díjra is jelölték. Ennek ellenére a műsort 10 epizód után levették a műsorról.
Ugyancsak az 1970-es években narrátorként tevékenykedett a Szezám utca egyes jeleneteiben.
Az 1980-as évek sikeres sorozatában, az Archie Bunker’s Place-ben (az előző évtized népszerű sorozatának, az All in the Family-nek folytatásában) Carroll O'Connor és Martin Balsam oldalán volt látható. A sorozatban Veronica Rooney-t, a bár szakácsát alakította a műsor első három évadában. Ez idő alatt a Hírnév című filmben egy angoltanárnő szerepét játszotta el. Az 1980-as évek végén a népszerű Alf sorozatban egy nagymamaként volt látható. 1999 és 2007 között a Férjek gyöngye vígjáték sorozatban két szerepet is kapott. Előbb Mary Finnegan szerepét játszotta, majd Spence Olchin (Patton Oswalt) anyját alakította. A sorozat egyik főszerepében (Arthur Spooner) férje, Jerry is látható volt, és az utolsó epizódban Veronica és Arthur összeházasodtak, majd egy év múlva elváltak.
2010 októberében férjével a Yahoo websorozatában (Stiller & Meara) napi aktualitásokról beszélgetett.
Munkássága során úgy Broadway-i és azon kívüli színházak színdarabjaiban is látható volt. 1995-ben megírta az After-Play című darabot, amely egy díjazott off-Broadway-produkció lett.
Magánélete Vallás Meara-t római katolikusnak keresztelték és katolikus nevelést kapott. Hat évvel Jerry Stillerrel való házassága után áttért a zsidó vallásra. Elmondása szerint saját akaratából választotta férje vallását: „A katolicizmus halott volt számomra” – nyilatkozta. Áttérését komolyan vette és mélyen tanulmányozta a zsidó vallást. Férje azt nyilatkozta, hogy Anne-nel való házassága zsidóbbá tette őt.
Családja 1954-ben házasodott össze Jerry Stiller színésszel, akivel egy ügynök irodájában találkoztak. Meara dühös volt az ügynökkel való találkozás után, Stiller pedig meghívta egy kávéra, és attól fogva együtt voltak. Gyermekeik Amy Stiller (sz. 1961) színésznő és Ben Stiller (sz. 1965) színész-humorista, kinek révén két unokájuk is van. Halála Meara 2015. május 23-án, Manhattan-i otthonában hunyt el, többszörös agyi érkatasztrófa következtében.
Szerepei Film Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 1970 Vidékiek New Yorkban The Out-of-Towners Nő a rendőrörsön 1970 Szerelmesek és más idegenek Lovers and Other Strangers Wilma 1971 A Change in the Wind 1972 Irish Whiskey Rebellion Goldie Fain – Follies Star 1977 Apácák a pácban Nasty Habits Geraldine nővér 1978 A brazíliai fiúk The Boys from Brazil Mrs. Curry 1980 Hírnév Fame Mrs. Sherwood 1984 In Our Hands Önmaga Dokumentumfilm 1986 Dollárgalopp The Longshot Madge 1986 The Perils of P.K. 1987 Streetgirls My Little Girl Mrs. Shopper 1989 That's Adequate Charlene Lane 1990 Ébredések Awakenings Miriam 1992 Through an Open Window Rövidfilm 1992 Út a pokolba Highway to Hell Medea 1993 So You Want to Be an Actor Önamaga Rövidfilm 1994 Nyakunkon az élet Reality Bites Louise 1994 Félszemű Jimmy nyomában – Szociális katasztrófafilm The Search for One-Eye Jimmy Holly Hoyt 1995 Nehézfiúk Heavyweights Alice Bushkin 1995 Megérint a halál Kiss of Death Bev anyja 1996 Kiruccanók The Daytrippers Rita Malone 1998 The Thin Pink Line Mrs. Langstrom 1998 Maffiaháború – A vér kötelez Southie Mrs. Quinn 1999 A tekerőlantos naplója The Diary of the Hurdy-Gurdy Man 1999 Judy Berlin Bea 1999 Brooklyn Thrill Killers Mrs. Perrett Rövidfilm 1999 Hal a fürdőkádban A Fish in the Bathtub Molly 2000 Amy Stiller's Breast Önmaga Rövidfilm 2000 The Independent Rita 2001 Zoolander, a trendkívüli Zoolander Tüntető Nem szerepel a stáblistán 2001 Keeping It Real: The Adventures of Greg Walloch Dokumentumfilm 2001 Jobbulást, Bobby! Get Well Soon Linda 2002 Csodacsuka Like Mike Theresa nővér 2002 The Yard Sale Rövidfilm 2003 Crooked Lines Hard Boiled 2004 Chump Change Casting rendező 2006 Éjszaka a múzeumban Night at the Museum Debbie 2007 The Shallow End of the Ocean Alice Rövidfilm, szinkronhang 2008 Szex és New York Sex and the City: The Movie Mary Brady 2009 When the Evening Comes Marion Corrado 2009 The Queen of Greenwich Village Violet Arlotta Rövidfilm 2009 Egy újabb holdtölte Another Harvest Moon Ella 2014 Simpler Times Gloria Rövidfilm 2014 Repcsik: A mentőalakulat Planes: Fire & Rescue Winnie Szinkronhang
Televízió Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 1954–1955 The Greatest Gift Harriet 219 epizód 1954 The Philco Television Playhouse Betty Blake 1 epizód 1959 The DuPont Show of the Month 1 epizód 1960 Ninotchka Anna Tévéfilm 1964–1965 Linus! The Lion Hearted Szinkronhang, 3 epizód 1971 Dames at Sea Joan Tévéfilm 1971, 1972 The Courtship of Eddie's Father Bunny Sterling Annie Dempsey 2 epizód 1971, 1973 Love, American Style Janet Ferguson / Martha 2 epizód 1973 The Paul Lynde Show Grace Dickerson 3 epizód 1973 The Corner Bar Mae/Jennifer Bradley 7 epizód 1974 Temperatures Rising Harriet 1 epizód 1974 Medical Center Rose Miller 1 epizód 1975 Kate McShane Kate McShane 10 epizód 1976–1977 Rhoda Sally Gallagher 7 epizód 1977–1978 Take Five with Stiller & Meara 1979 Captain Kangaroo Kacsa anya 1979-83 Szerelemhajó Love Boat Különböző szerepek 3 epizód 1979–1982 Archie Bunker's Place Veronica Rooney 52 epizód 1979–1982 HBO Sneak Previews Jerry Stiller-rel közösen 1983 Szenvedélyes bolondság The Other Woman Peg Gilford Tévéfilm 1986 The Stiller and Meara Show Anne Bender Társszerzőként is 1987 Saturday Night Live Bárpultos 1 epizód 1987 The Hustler of Money Pincérnő Tévés rövidfilm 1987–1989 Alf ALF Dorothy Halligan 7 epizód 1987–1989 CBS Schoolbreak Special Mrs. Salters 1 epizód 1988, 1993 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Winnie Tupper Banner Mae Shaughnessy 2 epizód 1990 Monsters Greta 1 epizód 1991 The General Motors Playwrights Theater Rose Finker 1 epizód 1991 American Playhouse Bernice Shapiro 1 epizód 1992–1999 All My Children Peggy Moody 5 epizód 1992–1999 CBS Schoolbreak Special Patricia Lennon 1 epizód 1994 In the Heat of the Night Roda 1 epizód 1994 Great Performances: The Mother Mrs. Geegan Tévéfilm 1994 Murphy Brown Reena Bernecky 2 epizód 1996 Gyilkos utcák Homicide: Life on the Street Donna DiGrazi 2 epizód 1997 Jitters Anya Tévéfilm 1999 After Play Forgatókönyvíró is 1999, 2002 Oz Oz Brenda O'Reily nagynéni 2 epizód 1999 2003–2007 Férjek gyöngye The King of Queens Mary Finnegan (1999) Veronica Olchin (2003–07) 10 epizód 2001 A másik anya What Makes a Family Evelyn Cataldi Tévéfilm 2001 Ed Ed Barbara Gennacarro 1 epizód 2001 Will és Grace Will & Grace Mrs. Friedman 1 epizód 2002–2004 Szex és New York Sex and the City Mary Brady 4 epizód 2003 Good Morning, Miami Claire barátnője 1 epizód 2003 Charlie Lawrence Pauline Lawrence 1 epizód 2004–2012 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Ida Becker 2 epizód 2006 Four Kings Ruth 1 epizód 2009 Mercy angyalai Mercy Estelle Thalberg 1 epizód 2009–2010 Csudalények – Minimentők Wonder Pets! Ginny nagyi Szinkronhang, 2 epizód 2010 Gravity Mrs. Talbot 1 epizód 2011 Rip City Myrt Próbaepizód
Színház Színház Év Magyar cím Angol cím Szerep Megjegyzés 1956 Egy hónap falun A Month in the Country Kátya a szobalány Phoenix Theatre, Off-Broadway 1956 A szecsuáni jólélek The Good Woman of Setzuan Unokahúg Phoenix Theatre, Off-Broadway 1957 Miss Loneyhearts Sick-of-it-All Music Box Theatre, Broadway 1958 Ahogy tetszik As You Like It Audrey Joseph Papp Public Theater, Off-Broadway 1958 Ulysseys in Nighttown Különböző szerepek Rooftop Theatre, Off-Broadway 1971 The House of Blue Leaves Bunny Flingus Truck and Warehouse Theatre, Off-Broadway 1984 Spookhouse Playhouse 91, Off-Broadway 1984 A... My Name Is Alice Társíróként; Top of the Gate, Off-Broadway 1988 Rómeó és Júlia Romeo and Juliet Júlia dajkája Joseph Papp Public Theater, Off-Broadway 1988 Eastern Standard May Logan John Golden Theatre, Broadway 1993 Anna Christie Marthy Owen Center Stage Right, Broadway 1995 After-Play Terry Guteman Íróként is; Theatre Four, Broadway 2000 Down the Garden Paths Íróként; Minetta Lane Theatre, Off-Broadway 2011 Love, Loss and What I Wore Westside Theatre, Off-Broadway
Rádió I’d Rather Eat Pants, National Public Radio, 2002
Elismerések Munkásságát több televíziós és színházi díjra is jelölték.