A Sztárban sztár című zenés show-műsor hetedik évada 2020. augusztus 30-án vette kezdetét a TV2-n.
2020 májusában jelentette be Fischer Gábor, a csatorna programigazgatója, hogy 2020 őszén egy év kihagyás után visszatér az eredeti Sztárban sztár, ugyanis az eredetileg tervezett Sztárban sztár leszek! második évadát a COVID–19 koronavírus-világjárvány miatt 2021 őszére halasztották. A nézők ezúttal is a TV2 Live mobilapplikáción keresztül szavazhattak a versenyzőkre, viszont a régi rendszer szerint zöld like (tetszik), illetve piros dislike (nem tetszik) jellel lehetett szavazni a produkciók ideje alatt. Az évad újítása az volt, hogy a döntőben a produkciók mindkét köre után indult egy szimpátiaszavazás, ahol a nézők SMS-ben is szavazhattak, valamint a részeredmény-hirdetés utáni végső szavazáson is voksolhattak SMS-ben, az így leadott szavazatok tíz applikációs voksot értek.
A műsorvezető változatlanul Till Attila volt, aki ezt a pozíciót hatodik alkalommal látta el. A zsűriben Liptai Claudia, Majka és Stohl András már nem voltak benne, egyedül Papp Szabolcs maradt az előző évadból, mellé érkezett Köllő Babett, Kökény Attila és visszatért a zsűribe Bereczki Zoltán.
Az évad a műsor története során először tizenegy részes volt, vasárnap esténként sugározta a TV2. A döntőre november 8-án került sor, ahol a hetedik széria győztese Szabó Ádám lett, így ő nyerte el a „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze” címet 2020-ban. Az évad során 107 produkciót és 121 átalakulást láthattak a nézők.
A hetedik évadnak volt egy különkiadása az első hat adás legjobb pillanataiból összeállítva 2020. október 10-én 16:50-től Sztárban sztár a javából címmel, valamint egy szilveszteri különkiadás is látható volt Sztárban sztár a javából – 2020 szilveszter címmel december 31-én, szilveszter este 21:25-től éjfélig.
Versenyzők Az évad szereplőit augusztus 17-én egy sajtótájékoztató keretein belül jelentették be.
Férfi előadók Curtis Horváth Boldi Molnár Tamás Pély Barna Szabó Ádám Vastag Csaba
Női előadók Fésűs Nelly Miss Mood Opitz Barbi Pálmai Anna Péter Szabó Szilvia Tóth Andi
Összesített eredmények – Az előadó továbbjutott – A legtöbb szavazattal rendelkező előadó – A két legkevesebb szavazattal rendelkező előadó – Az előadó kiesett – Az előadó nem vett részt az adásban – Az előadót kizárták a versenyből # Előadó 1. adás(augusztus 30.) 2. adás(szeptember 6.) 3. adás(szeptember 13.) 4. adás(szeptember 20.) 5. adás(szeptember 27.) 6. adás(október 4.) 7. adás(október 11.) 8. adás(október 18.) 9. adás(október 25.) 10. adás(november 1.) 11. adás(november 8.) 1. Szabó Ádám Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 1. helyezetta döntőben 2. Tóth Andi Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 2. helyezetta döntőben3. Vastag Csaba Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Utolsó kettő Továbbjutott 3. helyezetta döntőben 4. Curtis Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Nem vett részt Kizártáka 10. adásban 5. Horváth Boldi Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 3., majd a 9. adásban 6. Miss Mood Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Utolsó kettő Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesetta 8. adásban 7. Opitz Barbi Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 7. adásban 8. Pély Barna Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Nem vett részt Utolsó kettő Kiesetta 6. adásban 9. Molnár Tamás Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesettaz 5. adásban 10. Péter Szabó Szilvia Utolsó kettő Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 4. adásban 11. Pálmai Anna Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 2. adásban 12. Fésűs Nelly Utolsó kettő Kiesettaz 1. adásban
Adások Az évad újítása volt, hogy a zsűri tagjai minden adásban (kivéve a döntőben) a produkciók előadása után egy-egy versenyzőnek adhattak plusz 1 pontot.
1. adás (augusztus 30.) Közös produkció: Kings and Queens (Ava Max)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Pély Barna You Could Be Mine Axl Rose (Guns N’ Roses) 6 8 8+1 7 30 Továbbjutott 2 Miss Mood Don't Start Now Dua Lipa 6+1 7 7 8+1 30 Továbbjutott 3 Curtis Yo-Yo Csepregi Éva (Neoton Família) 7 10 10 7 34 Továbbjutott 4 Opitz Barbi Loco Contigo J Balvin 9 10 9 10 38 Továbbjutott 5 Molnár Tamás bad guy Billie Eilish 5 8 8 9 30 Továbbjutott 6 Vastag Csaba Fire H.P. Baxxter (Scooter) 8 9 9 9 35 Továbbjutott 7 Tóth Andi Nádfedeles kulipintyó Bangó Margit 10 10 9 10 39 Továbbjutott 8 Szabó Ádám Giant Rag’n’Bone Man 10 10 10 10 40 Továbbjutott 9 Péter Szabó Szilvia E.T. Katy Perry 6 8 8 7 29 Utolsó előtti 10 Horváth Boldi Szeretlek is, meg nem is / Létezem / Bombázó Szikora Róbert (R-GO) 8 9+1 9 8 35 Továbbjutott 11 Pálmai Anna Blöff Hiro (AK26) 10 10 10 10 40 Továbbjutott 12 Fésűs Nelly Zene nélkül mit érek én? Máté Péter 6 8 9 8 31 Kiesett
2. adás (szeptember 6.) Közös produkció: I Got You (Bebe Rexha)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Tóth Andi Dance Monkey Tones and I 9 9 9 10 37 Továbbjutott 2 Horváth Boldi Strong Enough Cher 8 9 9 8+1 35 Továbbjutott 3 Molnár Tamás Sweet Dreams Marilyn Manson (Marilyn Manson) 8 8 10 8 34 Továbbjutott 4 Vastag Csaba Jajj, cigány Simándy József 7 8+1 9 9 34 Továbbjutott 5 Pálmai Anna Frozen Madonna 7+1 9 8+1 8 34 Kiesett 6 Pély Barna Good Luck Lisa Kekaula 10 10 10 10 40 Továbbjutott 7 Miss Mood Better Now Post Malone 6 8 8 7 29 Utolsó előtti 8 Curtis Daddy Cool / Ma Baker / Rasputin Bobby Farrell (Boney M.) 8 10 9 9 36 Továbbjutott 9 Opitz Barbi Someone like You Adele 10 10 10 10 40 Továbbjutott 10 Péter Szabó Szilvia Smells Like Teen Spirit Kurt Cobain (Nirvana) 6 8 8 8 30 Továbbjutott 11 Szabó Ádám Ádám, hol vagy? Fenyvesi Gabi 9 9 9 10 37 Továbbjutott
3. adás (szeptember 13.) A harmadik adásban jelentették be a Dancing with the Stars című táncos show-műsor első évadának versenyzőit, zsűritagjait és műsorvezetőit. Közös produkció: Faith (Galantis, Dolly Parton & Mr. Probz)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Horváth Boldi Boogie Wonderland Maurice White (Earth, Wind & Fire) 8 8 9+1 8 34 Kiesett 2 Péter Szabó Szilvia …Baby One More Time Britney Spears 8 9 9 9 35 Továbbjutott 3 Molnár Tamás Reptér Korda György 8 8 9 8+1 34 Továbbjutott 4 Pély Barna Vallomás Kasza Tibor 7+1 9+1 8 7 33 Utolsó előtti 5 Tóth Andi If I Had You Adam Lambert 9 10 10 10 39 Továbbjutott 6 Vastag Csaba Hello, Dolly! Louis Armstrong 10 10 10 10 40 Továbbjutott 7 Szabó Ádám Blame John Newman 9 8 9 8 34 Továbbjutott 8 Opitz Barbi Billie Jean Michael Jackson 9 9 9 9 36 Továbbjutott 9 Miss Mood Végem Opitz Barbi 8 9 9 10 36 Továbbjutott 10 Curtis Anaconda Nicki Minaj 7 9 10 8 34 Továbbjutott
4. adás (szeptember 20.) Pély Barna koronavírus tesztje az adás napján pozitív lett, így meggyógyulásáig nem szerepelt a műsorban, helyét az előző héten kieső Horváth Boldi vette át.
Közös produkció: Knock on Wood (Amii Stewart)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Molnár Tamás So What Pink 10 10 10 10 40Továbbjutott 2 Szabó Ádám Hajmási Péter, Hajmási Pál Oszvald Marika 10 10 9 10 39Továbbjutott 3 Opitz Barbi Don’t Stop The Music / Only Girl (In the World) /We Found Love / Where Have You Been Rihanna 10 10 10 10 40Továbbjutott 4 Tóth Andi Hosszú idők Tóth Gabi 10 10 10 10 40Továbbjutott 5 Curtis Ding Dong Csonka András 9+1 9+1 10+1 8 39 Továbbjutott 6 Péter Szabó Szilvia Despacito Luis Fonsi 9 9 10 8+1 37 Kiesett 7 Miss Mood Csepereg az eső Rostás Szabika 10 9 10 10 39 Utolsó előtti 8 Horváth Boldi Lehetne újra februárA produkcióban részt vett az eredeti előadó is. Curtis 10 10 10 10 40 Továbbjutott 9 Vastag Csaba Poker Face / Born This Way / Bad Romance Lady Gaga 10 10 10 10 40 Továbbjutott
Extra produkció: Margaret Island – Boldogságtól
5. adás (szeptember 27.) Közös produkció: Szeptember végén (Red Bull Pilvaker)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Szabó Ádám Get Busy Sean Paul 8 9 10 8+1 36 Továbbjutott 2 Vastag Csaba Sajtból van a Hold Demjén Ferenc (Bergendy-együttes) 7+1 9+1 9 8 35 Utolsó előtti 3 Opitz Barbi Piros színű ruha Nótár Mary 10 10 10 10 40 Továbbjutott 4 Molnár Tamás Swalla Jason Derulo 9 9 9 10 37 Kiesett 5 Horváth Boldi Nagy utazás Presser Gábor 9 10 10 9 38 Továbbjutott 6 Curtis Buli után a takarítás Szinetár Dóra 7 10 10+1 9 37 Továbbjutott 7 Miss Mood Akad amit, nem gyógyít meg az idő sem Cserháti Zsuzsa 8 8 9 10 35 Továbbjutott 8 Tóth Andi Proud Mary Tina Turner 10 10 10 10 40 Továbbjutott
Extra produkció: Rúzsa Magdi – 1x fent 1x lent
6. adás (október 4.) Közös produkció: Lonely (Joel Correy)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Vastag Csaba Mambo No. 5 (A Little Bit of…) Lou Bega 9+1 9 9 9 37 Továbbjutott 2 Miss Mood 7 Rings Ariana Grande 7 9+1 9+1 7 34 Utolsó előtti 3 Horváth Boldi Homokvár, légvár, kártyavár / Okosabban kéne élni / Nincs szerencsém Meződi József (Apostol együttes) 10 10 10 10 40 Továbbjutott4 Tóth Andi Toy Netta 10 10 10 10 40 Továbbjutott 5 Curtis Mindenki valakié Charlie 10 10 10 10 40 Továbbjutott 6 Szabó Ádám Crawling Chester Bennington (Linkin Park) 10 10 10 10 40 Továbbjutott 7 Opitz Barbi One Day in Your Life Anastacia 10 10 10 10 40 Továbbjutott 8 Pély Barna Shape of You Ed Sheeran 9 9 9 8+1 36 Kiesett
Extra produkció: Bagossy Brothers Company – Visszajövök
7. adás (október 11.) A hetedik adásban a versenyzők egy szólóprodukcióval és egy versenytársaikkal közös produkcióval álltak színpadra. A közös produkciók során a versenyzők a zsűri pontjait külön-külön is megkapták.
Közös produkció: Savage Love (Jason Derulo & Jawsh 685)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény BereczkiZoltán KökényAttila KöllőBabett PappSzabolcs Összesen 1 Miss Mood Whenever, Wherever Shakira 9+1 9 9 8 36 Utolsó előtti 2 Opitz Barbi Meggyfa Horváth Tamás 7 8+1 8 8 32 Kiesett 3 Horváth Boldi Freestyler Raymond Ebanks (Bomfunk MC’s) 10 10 10 10 40 Továbbjutott 4 Vastag Csaba Sorry Seems to Be the Hardest Word Elton John 9 10 10 10 39 Továbbjutott 5 Szabó Ádám Runaway Baby Bruno Mars 9 9 10 9+1 38 Továbbjutott 6 Tóth Andi Summer of ’69 Bryan Adams 10 10 10 10 40 Továbbjutott 7 Curtis Meghalok egy csókodért! / A Hold dala / Bad man / Szomorú szamuráj Kozso (Ámokfutók) 8 9 9+1 9 36 Továbbjutott Közös produkciók 8 Miss MoodOpitz BarbiTóth AndiVastag Csaba Dübörög a ház U-KryMC Ducky (Emergency House)ZahírHerbie 10 10 10 10 40 9 CurtisSzabó ÁdámHorváth Boldi Fáj még, ha néha felhívsz BedhyMiss Bee (Bestiák)Honey 10 10 10 10 40
Extra produkció: Wolf Kati – Boldogság utca 100.
8. adás (október 18.) A nyolcadik adásban a versenyzők egy szólóprodukcióval és egy versenytársukkal alkotott duettel álltak színpadra. A duettek során kapott pontokat a két énekes külön-külön is megkapta.
Közös produkció: Salt (Ava Max feat. Bishop Briggs)