Marcin Bułka (Płock, 1999. október 4. –) lengyel labdarúgó, kapus, a Neom játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását Lengyelországban kezdte, ahol utánpótláskorú játékosként a Stegny Wyszogród, a Maciuś Club Płock, és a Barcelona lengyelországi akadémiájaként működő Escola Varsovia tagja volt. 2016 márciusában, bár tárgyalt a katalán klub vezetőivel egy lehetséges átigazolásról, végül a Chelsea-hez írt alá és 2016 nyarától lett az angol klub játékosa. A csapat színeiben egy Arsenal elleni U18-as bajnokin mutatkozott be, míg a 2018–19-es szezonban a felnőtt csapat keretébe is bekerült három alkalommal.
2019 júliusában kétéves szerződést írt alá a francia Paris Saint-Germainnel. 2019. augusztus 30-án, a Metz ellen 2–0-ra megnyert bajnokin bemutatkozhatott a francia élvonalban. 2020. szeptember 28-án meghosszabbította kontraktusát 2025 júniusáig. Nem sokkal később bejelentésre került, hogy a 2020–21-es évadra a spanyol másodosztályú Cartagena csapatához került kölcsönbe. Végül lerövidítették a megállapodást és a januári átigazolási időszakban távozott. 2021. január 31-én a francia másodosztályban szereplő Châteauroux vette kölcsön. Február 2-án debütált egy Chambly elleni 4–0 arányban megnyert találkozón. 2025. július 5-én aláírt a szaúdi Neom csapatához.
A válogatottban Többszörös utánpótlás válogatott, szerepelt hazája U18-as, U19-es és U20-as csapatában is. 2023. szeptember 4-én megkapta első meghívóját a felnőtt válogatottba a 2024-es Európa-bajnokság selejtező-mérkőzéseire Feröer és Albánia ellen. November 21-én debütált a Lettország elleni barátságos mérkőzésen. 2024. június 7-én beválasztották a 26 fős keretbe, amely részt vett a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon.
Statisztikái Klubcsapatokban 2021. február 2-án frissítve. KlubSzezonLigaKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokság Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Paris Saint-Germain 2019–20 Ligue 1100000000010 2020–21100000000010 Összesen200000000020 Cartagena(kölcsönben) 2020–21 Segunda División3010——0040 Összesen3010——0040 Châteauroux(kölcsönben) 2020–21 Ligue 21000——0010 Összesen1000——0010Karrier összesen6010000000110
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2019–20
Jegyzetek
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Châteauroux labdarúgói Kategória:Az OGC Nice labdarúgói Kategória:A Neom SC labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói