Nadányi Emil, Schönberg (Nagyvárad, 1881. február 28. – Budapest, 1933. május 28.) magyar újságíró, lapszerkesztő, Hettyey Aranka színésznő férje.
Élete Schönberg Miksa nagyváradi kereskedő és Szanditz Berta fiaként született. Középiskoláit szülővárosában és a pesti piarista gimnáziumban végezte. A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen folytatta jogi tanulmányait. Már egyetemi hallgató korában a kolozsvári Ellenzék című lap közölte írásait. 1903-ban Budapestre költözött, majd a Budapesti Napló, a Pesti Hírlap, a Magyar Szó és az Országos Hírlap belső munkatársa lett. 1908 és 1915 között a Tisza István politikáját támogató Kolozsvári Hírlapot szerkesztette. 1915-ben ismét a fővárosba költözött, s megalapította a félhivatalos kormánylapként működő 8 Órai Újságot, amelynek haláláig főszerkesztője volt. 1927-től a Budapesti Hírlap vezérigazgatói és felelős szerkesztői tisztségét is betöltötte.
Házastársa Stettner (Hettyey) Aranka volt, akivel 1929. június 5-én Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.
Művei
Ködös napok (elbeszélések, 1902, Kolozsvár) Parlamenti küzdelmeink 1904–1913 (Budapest, 1914)
Jegyzetek
Források
Kategória:A Pesti Hírlap (1878–1944) vezetői, újságírói Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Budapesti Napló vezetői, újságírói Kategória:Zsidó származású magyarok