Cunku (つんく; Oszaka, 1968. október 29. –) születési nevén Terada Micuo (寺田光男), japán énekes-dalszerző és zenei producer. Leginkább arról ismert, hogy a Sharam Q banda énekese volt és csaknem 20 éven át ő volt a producere és elsődleges dalszerzője a Hello! Project-nek és annak minden csapatának. Produceri teendőiről 2015-ben mondott le.

Élete 1968. október 29-én született Higashiosaka-ban, Oszakában. Az egyetem után egy hitelszövetkezetben kezdett dolgozni, de két év múlva már megkezdte zenei karrierjét. Színpadi neve, a Cunku gyerekkori becenevéből, a „Cu-kun”-ból ered, valamint egyetemi évei alatt barátai is így nevezték. 1992-ben debütált Sharam Q mely 2001-ig volt folyamatosan aktív, később 2006-ban tértek vissza újra egy rövid időre. 2006 júniusában feleségül vette Idemicu Kanako-t, a 25 éves volt modellt. 2008-ban ikreik születtek, 2011-ben megszületett harmadik gyermekük. 2014-ben Cunku-nál gégerákot diagnosztizáltak, és bár egy rövid időre úgy tűnt, hogy a kezelések beváltak, sajnos a diagnózis után egy évvel azt közölte a nyilvánossággal, hogy a gyógyulás érdekében eltávolították a hangszálait. 2015-ben bejelentette, hogy lemond a Hello! Project vezető produceri címéről, de továbbra is mint alkalmi zeneszerző illetve a Morning Musume zenei producere van jelen a háttérben. 2016-ban Hawaii-ra költözött a családjával, és azóta onnan dolgozik, illetve gyakran ingázik Japán és Hawaii szigete között.

Karrier Producere a Hello! Project-nek, a TNX-nek, a NICE GIRL Project!-nek, valamint néhány Hello! Projcet-hez nem köthető csoportnak, mint a Deka moni, vagy az EE JUMP. Dolgozott a Nintendo-val és a J.P. Room-mal is, hogy megalkossák a zenei videójátékot, a „Rhythm Tengoku”-t. 2006-ban hozta létre a TNX elnevezésű ügynökséget önálló énekeseknek, vagy egyéb tehetségeknek.

2011-ben indult új szórakoztató műsora, a „TsunTube”, amit a MXTV sugároz, témája a zene, játékok, anime, idolok, szoftverek illetve mangák. 2015-ben megkapta a TBS “Legjobb zeneszerző”-nek járó díját.

Diszkográfia Albumok #CímKiadás dátuma1A Hard Day's Night2000. december 6.2Take 12004. február 18.3Type2 (タイプ2)2005. július 13.4V3~Seishun Cover~ (V3~青春カバー~)2006. június 28.5"Sharam Q ~ Morning Musume" ~Tsunku 15 Years in Entertainment Commemoration Album~(「シャ乱Q~モーニング娘。」~つんく♂芸能生活15周年記念アルバム~)2007. szeptember 26.6"Tsunku Best Work Collection" (「つんく♂ベスト作品集」)2007. december 5.

Dalok #TitleRelease date1"Love ~Dakiatte~" (Love~抱き合って~)1999. április 28.2"Touch Me"1999. november 3.3"Suggoi Ne!" (すっごいね!)2002. február 27.4"Shoppai ne" (しょっぱいね)2012. szeptember 26.

Hivatkozások Cunku hivatalos oldala Cunku hivatalos blogja Cunku hivatalos Facebook fiókja Cunku hivatalos Twitter fiókja

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Japán dalszerzők Kategória:Élő személyek