Simon West (Hertfordshire, Letchworth, 1961. július 17.–) brit akciófilm rendező és producer.
Élete
West Hertfordshireben (Letchworth) született. Pályafutását filmszerkesztő-asszisztensként kezdte a BBC filmrészlegén, ahol drámákon és dokumentumfilmeken dolgozott. Ezt követően távozott a BBC-től, hogy reklámokkal és videoklipekkel foglalkozzon. 1997-ben debütált rendezőként a Con Air – A fegyencjárat című filmmel, amelyben Nicolas Cage, John Cusack és John Malkovich a főszereplők.
Lara Croft
További munkái
West számos akciófilmet rendezett, többek között a 2012-es The Expendables – A feláldozhatók 2. című filmet, Sylvester Stallone, Jet Li, Chuck Norris, Jean-Claude Van Damme, Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger főszereplésével. Ugyanebben az évben ismét Nicolas Cage-dzsel dolgozott együtt az Elárulva akciófilmben. 2015-ben Jason Statham főszereplése mellett rendezte a Joker bűnügyi-thrillert, amely a William Goldman Heat című regénye alapján készült 1986-os A Las Vegasi zsaru című film remake-je. 2017-ben West megrendezte első zenés vígjátékát, a Rocker a pácbant, Antonio Banderas főszereplésével, amely Mark Haskhell Smith Salty című regénye alapján készült.Simon West unloads “Gun Shy” Film Daily, 8 January 2018 2019-ben West a Skyfire nagy költségvetésű katasztrófafilmjét Kínában rendezte; valamint a The Legend Hunters-t, egy szintén kínai akciófilmet is West rendezett.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Producer 1997 Con Air – A fegyencjárat Con Air 1999 A tábornok lánya The General's Daughter 2001 A Sólyom végveszélyben Black Hawk Down Lara Croft: Tomb Raider Lara Croft: Tomb Raider 2006 Ismeretlen hívás When a Stranger Calls 2011 A mestergyilkos The Mechanic 2012 The Expendables – A feláldozhatók 2. The Expendables 2 Elárulva Stolen 2015 Joker Wild Card Night of the Living Dead: Darkest Dawn 2017 Stratton Stratton Rocker a pácban Gun Shy 2019 Skyfire TBA The Legend Hunters
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Vezetőproducer 2003 Eddie, a hóbortos hekus Keen Eddie 13 epizód 2005 Magánügyek Close to Home 1 epizód 2010 Tökéletes célpont Human Target 1 epizód 2011 A köpeny The Cape 1 epizód 2017 The Saint tévéfilm
Jegyzetek
További információk
Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Angol filmrendezők Kategória:Angol filmproducerek Kategória:Élő személyek