Sean Dyche (Kettering, 1971. június 28. –) angol labdarúgó, labdarúgóedző.
Pályafutása
Játékosként Dyche a Nottingham Forest ifjúsági csapataiban kezdte meg labdarúgó-karrierjét. Az első csapatba 1989-ben került fel, edzője a legendás Brian Clough volt. Mivel egyszer sem lépett pályára, 1990-ben a Chesterfield-hez szerződött, ahol később csapatkapitány is lett. 1997-ben az FA-kupában egészen az elődöntőig meneteltek. 1997-ben a Bristol City-hez írt alá, és már az első szezonjában feljutottak a második vonalba. Itt csak egy évet töltöttek, és az idény végén kiestek, Dyche pedig a Millwall csapatához igazolt. Velük is feljutott az másodosztályba, és közel kerültek az első osztályba való feljutáshoz, azonban a play-off-ot elveszítették, és helyettük a Birmingham került egy osztállyal feljebb. 2002-ben három évre a Watford-hoz igazolt, ahol utolsó szezonjában a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, majd a Northampton csapatához írt alá, akikkel feljutott a harmadosztályba. A 2006-07-es szezon végén bejelentette visszavonulását.
Edzőként Miután visszavonult, a Watford U18-as csapatának lett edzője, majd kinevezték a felnőtt csapat másodedzőjének. Amikor Malky Mackay 2011 júniusában elhagyta a Watfordot, Dyche lett a vezetőedző. A 2011-12-es szezonban a 11. helyet szerezték meg a másodosztályban, ami a klub legjobb eredménye volt az utóbbi négy év során. Ennek ellenére, egy tulajdonosváltásnak köszönhetően, Dyche-ot 2012 nyarán elbocsátották. Az U21-es angol nemzeti csapat szakmai stábjához csatlakozott, azonban még ebben a hónapban a Burnley vezetőedzője lett, így elhagyta az ifjúsági válogatottat. 2013 szeptemberében megkapta a Hónap Edzője díjat. A szezon végén feljutottak az első osztályba. Innen mindjárt egy év után kiestek, azonban a 2015-16-os idény végén újra feljutottak. 2018. január 23-án 2022-ig tartó szerződést írt alá a csapattal. A 2018-19-es szezonban a hetedik helyen zártak, így indulhattak az Európa-ligában.
Statisztika Játékosként +KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaEgyébÖsszesnBajnokság szintjeMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólNottingham Forest1989–90Első osztály000000—00Chesterfield1989–90Negyedosztály222——302521990–91Negyedosztály2821010203221991–92Negyedosztály4231020104631992–93Harmadosztály2010000202211993–94Harmadosztály2001020202501994–95Harmadosztály2202000302701995–96Másodosztály4102020304801996–97Másodosztály360612000441Összesen2318131901602699Bristol City1997–98Másodosztály1100010001201998–99Első osztály600020—80Összesen170003000200Luton Town (kölcsön)1998–99Másodosztály141——10151Millwall1999–2000Másodosztály10000000102000–01Másodosztály3302010003602001–02Első osztály3532020—393Összesen693403000763Watford2002–03Első osztály2400010—2502003–04Első osztály2501010—2702004–05Másodosztály2300030—260Összesen7201050—780Northampton Town2005–06Negyedosztály3501020003802006–07Harmadosztály210201000240Összesen560303000620Karrier összesen4591221123017052013
Edzőként Legutóbb frissítve: 2025. január 4-én lett. +KlubÉrkezésTávozásStatisztikaMGYDVGyőzelem % Watford2011. június 21.2012. július 6. 49 17 17 15 Burnley2012. október 30.2022. április 15. 425 149 118 158 Everton2023. január 30.2025. január 9.84262632 összesen 558192161205
Jegyzetek
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:A Nottingham Forest labdarúgói Kategória:A Chesterfield labdarúgói Kategória:A Bristol City labdarúgói Kategória:A Luton Town labdarúgói Kategória:A Millwall labdarúgói Kategória:A Watford labdarúgói Kategória:A Northampton Town labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Angol labdarúgóedzők Kategória:A Premier League edzői Kategória:A Nottingham Forest vezetőedzői Kategória:Az Everton vezetőedzői