A Terray család három ága ismert. A francia, a zala megyei és a felvidéki Terray családok. A francia családfa esetében Barthélemy Tarrayról vannak adatok, aki 1490 körül született. A zala megyei Terray (légrádi) családdal kapcsolatban tudjuk, hogy III. Ferdinánd 1646. november 30-án adományozott nemességet és címert Terray Györgynek és Fekete Ilona nejének. Ez az ág 1750 után eltűnt Zala megyéből, az egyházi anyakönyvekben nincsenek Terrayak. A felvidéki Terrayak az 1700-as évek elején betelepültek a Felvidékre, mint tanítók, először Ránkon, majd Sajórédén (Rédova), Oláhpatakon, Szepesolasziban és más településeken fordultak elő. A Terray (légrádi és szigligeti) családfa kutatásának előzményei Terray Gyula (1879–1940) a Terray családtörténetét 1919 és 1937 között írta.A Terray család Számításai szerint 250 rokon és 350 „atyafi” családot jegyzett fel. Ezt a kéziratot hat példányban, kockás füzetben lemásolta és átadta gyermekeinek Istvánnak, Piroskának, Zoltánnak, Barnabásnak és Lászlónak. Egy példányt Sipos Béla I.-nek adott át dedikálva. Terray Gyula fia Terray Barnabás (1919–1991) 1959-ben kezdte el folytatni édesapja családfakutatási munkáját, és 1971–72-ben több példányban legépelte Terray Gyula füzeteit valamint kiegészítette azokat. A ránki evangélikus anyakönyvek 1755-től megmaradtak, így a családfa kutatható volt. A név írásmódjai A Terrayak nevét Ránkon 1815 előtt Terraӱnak írták, utána Terraynak, Rédován 1731 óta, amióta az anyakönyvezést bevezették mindig a Terray nevet használták kivéve, hogy 1752 előtt előfordult a Terraj név is. A francia ág nevének írásmódja eltérő, előfordul a Tarray, Tarrayl és Tarrail változat is. A francia ág Az 1930-as években került a francia Terrayak családfája (Tableau généalogiqe de la famille Terray) Magyarországra és így lett ismert a francia Terray családfa (Famille Terray) A francia Terray címerek, a családfa részletek, a híres francia Terrayak életrajzai, továbbá a magyar légrádi Terrayakra való utalás (TERRAY, de Hongrie), továbbá 1999-ben Magyarországon élő Terrayak nevei, foglalkozásai és címei az interneten Benoît de Diesbach Belleroche (a Nemzetközi Genealógiai Akadémia tagja) svájci genealógus kutatási eredményei és közlése alapján megtalálható. Belleroche kutatásai szerint a francia Terrayak ezek szerint 1490-ben már Franciaországban éltek, ugyanis Barthélemy Tarray (1490 k. – 1552 előtt) gazda Boën-sur-Lignonban („Boën-en-Forez”) felesége volt Jeanne Peyrard és hat gyermekük született. Gyermekük volt Antoine Tarray (1520. k. – 1584. december 10. előtt) fogadós és hentes, akinek a felesége Adrienne Coavoux. Antoine Terray Boën-sur-Lignon, polgára volt, akiről 1569-ben van feljegyzés, a családfa innen le van vezetve. A Terrayaknak kezdő hazája Loire (megye) volt, ezen belül Boën-sur-Lignon, majd Montbrison, Roanne, és Grenoble. Francois Terray házassága folytán megkapta Pierre Duchon Dauphiné képviselőjének a házát az 1800 években Grenoble északi oldalán az Isére jobb oldalán lévő Terray kastélyt. Belleroche kutatásai szerint a Terrayak öt ága létezik: 1) Terray Boën-sur-Lignon, Loire megyében. A családfa ismert a már említett Barthélemy Tarraytól (1490 k. – 1552 előtt) Boën-sur-Lignonban („Boën-en-Forez”) Ehhez az ághoz tartozik Terray abbé (Joseph Marie Terray) Terray abbé a hatodik generációban született. Ezen az ágon Terray abbé unokája volt Antoine Terray (Párizs 1750. március 27. – 1794. április 28. Nyaktilóval feleségével, Marie Nicole Perreneyvel kivégezték.) Aydes-i Bíróság főügyésze (1749. március 11.) Intendáns Lyonban. (1726-–1778) Azért végezték ki az Antoine Terray házaspárt, mert gyermekeik kivándoroltak és fegyvereket szállítottak a Francia Köztársaság ellen. Tömegsírban temették el a őket a Picpus temetőben. Antoine Terray a La Motte-Tilly kastélyban élt, vagyonát Terray abbétól örökölte. 2) Terray Septème, Isère megyében. Ami ismert François Terray 1787-ben született, és Michel Terray fia, Septême-ből. Ehhez az ághoz tartozik Lionel Terray hegymászó. 3) Terray Arpheuilles-Saint-Priest, Allier megyében. A családfa első tagja Jean I. Terray és felesége Lemoine Matie. Fiúk, Jean II. Terray, 1693 körül született. 4) Terray Les Côtes-d’Arey, Isère megyében. Ismert a családfa Louis Terraytól, született Les Côtes-d’Areyben, 1606 körül, meghalt 1692. december 29-én. Felesége Françoise Verdonnay. 5) Terray család Magyarországon. A magyar Terrayak Terray Györgytől származtak, aki nemességet szerzett 1646. november 30-án, III. Ferdinándtól 1988-ban a Terray családot Budapesten Emil, Margit, Tamás és Zoltán képviseli. 1999-ben a Terray családból ismert Budapesten Margit, Emil, Zoltán, Veszprémben pedig Jusztina. A francia Terray családban (1715-1778) a leghíresebb Joseph Marie Terray apát (abbé) aki XV. Lajos francia király pénzügyminisztere volt 1769. december 22-től 1774. augusztus 23-ig. A kiadások csökkentésével és az adók emelésével helyreállítja a pénzügyi egyensúlyt, ami nagyon népszerűtlenné tette. Joseph Marie Terray Antoine Tarraytól számítva a hetedik generációban született. Öccse volt Pierre Marie Terray, akiről a családfán a következő olvasható: „1722. április 17-én Roanne-ban született. Iskoláit kiválóan végezte el 1729. május 18 és 1735. július 23. között Franciaországban semmiféle "nyomot" nem hagyott maga után. Feltehető a Magyarországon szolgálás, mivel a nemes Terray család leszármazottai még megtalálhatók Buda-Pesten” Lionel Terray (Grenoble, 1921. július 25. – 1965. szeptember 19.) francia hegymászó, aki számos első megmászást hajtott végre, köztük Makalut a Himalájában (Jean Couzy-val 1955. május 15-én) és Cerro Fitzroy-t a Patagónia Andokban (1952-ben Guido Magnone-val) Hegyivezető és síoktató, a második világháború idején Németország elleni hegyi harcokban tevékenykedett. A háború után ismertté vált mint az egyik legjobb Chamonix-i hegymászó és hegyivezető.

A történelem egyik legnagyobb vándorlása Franciaországból a Szent Bertalan éj (1572. augusztus 24.) után történt, amikor a békülési célzattal a Párizsba gyűlt hugenották (francia reformátusok) nagy részét a király beleegyezésével lemészárolták. Lehetséges, hogy a francia Terrayak egy része ekkor menekült Magyarországra. A másik nagy elvándorlás a francia forradalom után történt. Az 1789-es francia forradalom Magyarországon is éreztette hatását. A „cuius regio eius religio” (Akié a föld, azé a vallás Augsburgi vallásbéke 1555-ben) elvét felváltotta a „cuius regio eius natio” (akié a föld, azé a nemzet) elve, a nemzeti és a nemzetiségi kérdések előtérbe kerültek. Az 1848-49-es szabadságharc a jobbágyságot megszünteti, majd megindul a polgári fejlődés. A vegyes házasságok gyakoribbak, a fiúgyermekek az apjuk, a leánygyermekek az anyjuk vallását követik. A francia ág kutatója a Terray családban Terray Margit (Budapest, 1918. – Budapest, 2014) volt. A francia és a magyar családfák közötti kapcsolatot nem sikerült felderíteni.

A Terray (légrádi és szigligeti) családfa "III. Ferdinánd 1646. november 30-án adományozott nemességet és címert Terray Györgynek és Fekete Ilona nejének. Nemeslevelüket 1647. január 10-én hirdették ki Zala megyében. …A családnak adományos jószága volt Légrádon, melyre 1649-ben Pálffy Pál (nádor)tól kaptak donációt (adományt). Az 1713-i zala megyei nemesi vizsgálat alkalmával Terray János légrádi lakos igazolta nemességét s a nemességszerző Terray Györgytől való származását. Ez a Terray János, ifj. Terray János nevű fiával 1713. május 3-án nemesi bizonyítványt kap Zala megyétől. A családnak egy ága a Felvidékre származott, ahol tagjai leginkább az evangélikus lelkészi pályán működtek." bélyegkép|jobbra|200px|III. Ferdinánd 1646. november 30-án adományozott nemességet és címert Terray Györgynek és Fekete Ilona nejének. Forgon Mihály. 1909.

200px|bélyegkép|jobbra|III. Ferdinánd 1646. november 30-án adományozott nemességet és címert Terray Györgynek és Fekete Ilona nejének. Festmény. 1910.

A Terray (légrádi és szigligeti) család címere "Címer: veres pajzsban, zöld halmon arany korona, melyen ezüst galamb áll, kiterjesztett szárnyakkal, csőrében három búzakalászt tartva. A koronás sisak dísze: növekvő, veres ruhás vitéz jobbjában kardot tart. Sisakdísz: kék-ezüst (másolatban Terray István birtokában Rimaszombaton) A második színes címer festmény, készült 1910-ben."

A felvidéki Terray ág A Felvidékre való települést az ellenreformáció okozhatta, ami I. Lipót magyar király alatt (1657-1705) kezdődött, Magyarországon pedig 1673-tól a Terrayaknak nemesi címert adó Szelepcsényi György vezetésével. A Terrayak a Felvidéken már az evangélikus egyházat követték, de már Zala megyében áttérhettek az evangélikus hitre, és ezért menekülhettek el onnan. Az első Terrayak Ránkon telepedtek le és tanítók voltak. Így Terray György és fia ifj. Terray György is. Hörk József A sáros-zempléni ev. esperesség története c. munkájában azt írta Ránkról 1885-ben: „Az ezen egyházban működött tanítók nevei: ... Terray György 1704–1740. Ifj. Terray György 1740–1754. Terray Márton 1754–1803.” A felvidéki Terrayak első generációi elsősorban a tanítói, kántori és lelkészi állást választották. A Terrayak mint tanítók, először Ránkon, majd Rédován, Oláhpatakon, Szepesolasziban és más településeken fordultak elő. Az 1800 előtt született Terrayak között hat tanítót és három lelkészt találunk. A Terray család Rédován élt mindegyik tagja Terray György I. (*1666. k.-†1740) leszármazottja. A Terray családban feltűnően sok ágostai hitvallású evangélikus (ág. ev.) tanító, iskolaigazgató, lelkész fordult elő, továbbá más értelmiségi foglalkozásúak is, pl. orvosok, mezőgazdászok, borászok, erdészek, jogászok, bölcsészek, mérnökök. A Terray és rokon családok számos tagjának kitűnő volt tanulmányai során a bizonyítványa, sokan a tudományos pályán komoly eredményeket értek el, tudományos teljesítményük ma is elismert. Fizikai foglalkozást nem folytattak, kivéve néhányan 1948 és 1956 után kényszerből, amikor állásukból büntetésként eltávolították őket. A Felvidéken élő Terrayak földbirtokkal nem rendelkeztek, de a feleségek között előfordultak nemesi származásúak. A Terrayak a rendelkezésre álló források szerint 1867 előtt az igen népszerű jogi és katonai szakmai pályát nem választották. A családban nem fordult elő sem katona, sem szolgabíró, vagy más állami, megyei hivatalnok 1867 előtt. A Felvidéken élő Terrayak beszélték a tót (szlovák) és a német nyelveket, több estben a magyar nyelvet csak az elemi iskolában sajátították el; a lelkészek és tanítók a latin nyelvet is megtanulták. A régebbi evangélikus anyakönyveket latinul vezették, 1844-50-től magyarul, 1850 után a felvidéki szlovák környezetben bibliai cseh nyelven. bélyegkép|jobbra|200px|A ránki evangélikus templom 2018-ban. A Terrayak 1704-1808 között Ránkon, mint evangélikus lelkészek és tanítók szolgáltak bélyegkép|jobbra|200px|Az erődfallal körülvett evangélikus templom Oláhpatakon. Terray Béla I. 1885–1890 között volt lelkész Oláhpatakon bélyegkép|jobbra|200px| Dobsina látképe 1935-ben, távolabb az azbeszt feldolgozó üzem és a bánya. Terray Béla I. 1881–1885 hittantanár, Markovics István 1715–1749 orgonista Dobsinán. bélyegkép|jobbra|200px|A rédovai evangélikus templom. A Terrayak, mint lelkészek és tanítók 1760-1803 között dolgoztak Rédován. bélyegkép|jobbra|200px|Rozsnyó főtere. A főtér közepén áll a városi torony. Az evangélikus templom a 18. század végéről a téren kívül található. Terray Gyula evangélikus főesperes 1885–1925 Rozsnyón bélyegkép|200x200px|A Terray család sírja a Rozsnyói temetőben. Romos állapotban 2020. január 4. bélyegkép|jobbra|200px|Szepesolasziban a főtéren emelkedik az 1787-ben épült evangélikus templom. A Terrayak 1833 óta élnek Szepesolasziban. A Terray család számos tagja használta a légrádi és szigligeti Terray nevet és címert.

Terray családfa