Imecs Béla (Budapest, 1898. május 11. – Budapest, 1987. június 13.) magyar költő, műfordító.

Élete

A kolozsvári Pásztortűz című lapban jelentkezett első költeményeivel. Tehetségét Osvát Ernő fedezte fel, aki a Nyugatban 1924-ben jelentette meg néhány szonettjét, s később is gyakran publikálta egyéni hangú, impresszionizmus felé hajló költeményeit, 1927-ig 30 versét közölte e lap.Lakatos István: Nyomozás Imecs Béla ügyében. Élet és Irodalom, 1978. május 6. 18. szám, 6. oldal Komlós Aladár említése szerint „Osvát új Adyt látott benne”. Később a Babits Mihály által szerkesztett Új anthologia is beválogatta néhány alkotását. Talán a felé megnyilvánuló túlzó elvárás torpantotta meg, a Nyugat megszűntéig már csak hét verse jelent meg. „Már huszonöt éves korában így írt, szinte egész sorsát előrevetítve. »… kiéltem önmagam, önkínzó harcok végét már elértem, s Képzelt arcok dúlt ráncain keresztül/ Érzem hatalmas és bús szívverésem.«”

Költői pályafutását lassan feladva műfordítással kezdett foglalkozni, elsősorban spanyol nyelvből. Rendszeresen szerepelt a Nagyvilág, az Alföld és a Tiszatáj irodalmi magazinok hasábjain fordításaival. Az Élet és Irodalom (és amelyből kivált, elődje az Irodalmi Újság) az 1950-es évek közepén több versét is közzétette, és sürgette egy önálló verseskötetének megjelentetését, ugyanis egész életében nem jelent meg önálló kötete. Színszappan Tamás című verses groteszkje„A lapban most Színszappan Tamás című, több mint tízlapnyi, négyszáz soros elképesztő rím szemtelenségét olvashatjuk: ez a »szappaneposz«, a »szappan« és a »szippant« szavakra alapuló rímeken keresztül dübörög, dalol és – főleg – elégiázik. A költemény a diáktréfa és a zsenialitás határán egyensúlyoz.” Beszélő, 1993. április 17. 15. szám. Rábeszélő rovat. a 2000 folyóiratban jelent meg 1993-ban.2000, 1993 (5.évfolyam) április. 46–56. oldal

Arca csoportképekről ismerhető meg, így a Komlós Aladár, Barabás Tibor és Faludy György társaságában készült felvételről, ahol Imecs Béla a bal oldalon álló első személy.Petőfi Irodalmi Múzeum Barabás Tibor-hagyaték, F.9509. Fotó: Várkonyi Stúdió, 1950-es évek

Munkái Műfordításai Számos lapban rendszeresen jelentkezett fordításaival, a lista csak azon önálló antológiákat illetve köteteket tartalmazza, amelyekben fordítóként közreműködött

Puskin válogatott versei (Európa, Budapest, 1951) A Malavoglia család, Giovanni Verga regénye (Európa, Budapest, 1956) Szenvedély, Latin-amerikai szerelmes versek, szerk: Baranyi Ferenc (General Press, Budapest) Dél Keresztje, Latin-amerikai költők versei (Európa, 1957) Verses világjárás, szerk.: Rába György (Kozmosz Könyvek, 1971) Költemények és egyéb verses munkák, Puskin (Szikra, 1949) Járom és csillag, Latin-amerikai költők antológiája, szerk: Benyhe János (Kozmosz Könyvek, 1984) Irodalmi mesék, Tomás de Iriarte (Magvető, 1955) Viszontlátásra, édes…, Bruno Brehm (Renaissance, 1941) Hispánia, Hispánia…, XX. századi spanyol költők versei, szerk: András László (Európa, 1959)

Jegyzetek

Források Németből fordító szerzők listája, Imecs Béla születésének és halálának pontos dátumával A magyar irodalom története 1945-1975 (Akadémiai Kiadó 1986, ) 1. kötet 167. oldal online Kortárs folyóirat 1986. 12. szám, Kántor Lajos: A költészet arányai c. írása online Magyar Nemzet c. napilap 1987. július 3. száma, Imecs Béla nekrológja, online

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Hungária irodalmi lexikon. Szerk. Révay József, Kőhalmi Béla. Bp., Hungária, 1947. Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965. Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek