1959-ben az alábbi jogszabályokat alkották meg:
Magyarország Törvények (5)
1959. évi I. törvény a Magyar Népköztársaság 1959. évi költségvetéséről 1959. évi II. törvény a Magyar Tanácsköztársaság emlékének törvénybeiktatásáról 1959. évi III. törvény a Magyar Népköztársaság 1958. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentés jóváhagyásáról 1959. évi IV. törvény a polgári törvénykönyvről 1959. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között Pekingben, 1959. évi május hó 6. napján aláírt barátsági és együttműködési szerződés törvénybe iktatásáról
Törvényerejű rendeletek (43) Forrás: Törvényerejű rendeletek teljes listája (1949 - 1989) 1959. évi 1. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság Kormánya között a mezőgazdasági haszonnövények kártevői és betegségei elleni védekezés terén folytatandó együttműködés tárgyában, Budapesten, 1957. évi október hó 25. napján kötött egyezmény kihirdetésérőlMagyar Közlöny 1959. évi 3. szám (jan. 8.) 1959. évi 2. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között a fertőző betegségek megelőzése és leküzdése tárgyában Belgrádban, 1957. évi november hó 20. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről (jan. 29.) 1959. évi 3. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Köztársaság Kormánya között az állategészségügy terén történő együttműködésről Prágában, 1958. évi március hó 12. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről (jan. 31.) 1959. évi 4. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között az állatok, állati termékek és a fertőző állatbetegségek terjesztésére alkalmas tárgyak forgalma tárgyában Belgrádban, az 1957. évi május hó 25. napján kötött egyezmény kihirdetéséről (jan. 31.) 1959. évi 5. tvr. a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójáról szóló tvr.ek módosításáról (febr. 15.) 1959. évi 6. tvr. a Tanácsköztársasági Emlékérem alapításáról (febr. 15.) 1959. évi 7. tvr. a mezőgazdasági termelőszövetkezetről és a termelőszövetkezeti csoportról (márc. 19.) 1959. évi 8. tvr. az orvosi rendtartásról (márc. 28.) 1959. évi 9. tvr. a Magyar Népköztársaság ügyészségéről (márc. 28.) 1959. évi 10. tvr. a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójáról szóló tvr.-ek kiegészítéséről (márc. 28.) 1959. évi 11. tvr. az 1950. évi 18. tvr. hatályon kívül helyezéséről és az 1953. évi 17. határozat módosításáról (ápr. 3.) 1959. évi 12. tvr. részleges közkegyelem gyakorlásáról (ápr. 3.) 1959. évi 13. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Lengyel Népköztársaság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Budapesten, 1958. évi május hó 8. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről (ápr. 22.) 1959. évi 14. tvr. egyes orvosok munkaviszonyáról (máj. 1.) 1959. évi 15. tvr. a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak kötelező kölcsönös nyugdíj-biztosításáról szóló 1957. évi 65. tvr. egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről (máj. 1.) 1959. évi 16. tvr. egyes mezőgazdasági akadémiák és kutató intézetek összevonásáról (máj. 1.) 1959. évi 17. tvr. a sajtójogi büntető rendelkezésekről (máj. 1.) 1959. évi 18. tvr. az adócsalás bűntettéről és a pénzügyi szabálysértésre vonatkozó rendelkezések módosításáról (máj. 1.) 1959. évi 19. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély tárgyában Bukarestben 1958. évi október hó 7. napján aláírt szerződés kihirdetéséről (máj. 6.) 1959. évi 20. tvr. a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között állampolgáraik szociális biztonságával kapcsolatos kérdések rendezése tárgyában Budapesten, az 1957. évi október hó 7. napján kötött egyezmény kihirdetéséről (máj. 9.) 1959. évi 21. tvr. az 1955. évi 31. tvr. módosításáról [a Nehézipari Műszaki Egyetem soproni részlegének megszüntetése] (máj. 26.) 1959. évi 22. tvr. a termelőszövetkezeti pártoló tagságról (máj. 26.) 1959. évi 23. tvr. a szőlő-, gyümölcs- és borgazdálkodásról (máj. 26.) 1959. évi 24. tvr. a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításáról (máj. 30.) 1959. évi 25. tvr. az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról (jún. 2.) 1959. évi 26. tvr. a honvédelmi hozzájárulásrólMagyar Közlöny 1959. évi 72. szám (júl. 5.) 1959. évi 27. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között a kettős állampolgárságú személyek állampolgárságának rendezéséről Szófiában, 1958. június 27-én aláírt egyezmény kihirdetésérőlMagyar Közlöny 1959. évi 74. szám (júl. 11.) 1959. évi 28. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között Szófiában, 1958. évi június hó 27. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről (júl. 11.) 1959. évi 29. tvr. a tankötelezettségről és az általános iskoláról szóló 1951. évi 15. tvr. módosításáról (júl. 25.) 1959. évi 30. tvr. az 1960. évi népszámlálásról (júl. 25.) 1959. évi 31. tvr. a községi és városi tanácsok legeltetési bizottságairól szóló 1955. évi 10. tvr. kiegészítéséről (júl. 25.) 1959. évi 32. tvr. a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a határvidék víz-gazdálkodási kérdéseinek szabályozása tárgyában Bécsben, az 1956. évi április hó 9. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről (szept. 17.) 1959. évi 33. tvr. az ipari termékek minőségének büntetőjogi védelméről (szept. 17.) 1959. évi 34. tvr. a földművelésügyi miniszter felügyelete alá tartozó egyetemeken folyó aspiráns-képzésről (okt. 3.) 1959. évi 35. tvr. a tanácsok községfejlesztési munkájának elősegítéséről (okt. 25.) 1959. évi 36. tvr. a szabálysértési eljárás egyes kérdéseiről (okt. 27.) 1959. évi 37. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között Budapesten, az 1959. évi március hó 18. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről (okt. 27.) 1959. évi 38. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság között, a szociálpolitika terén történő együttműködés tárgyában Varsóban, az 1959. évi február hó 14. napján kötött egyezmény kihirdetéséről (nov. 17.) 1959. évi 39. tvr. a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli törvényi mentesítés (rehabilitáció) kiterjesztéséről (nov. 29.) 1959. évi 40. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság között Varsóban, az 1959. évi május hó 20. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről (dec. 6.) 1959. évi 41. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között szociálpolitikai együttműködésről Budapesten az 1959. évi január hó 30. napján kötött egyezmény kihirdetéséről (dec. 13.) 1959. évi 42. tvr. a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között Prágában, az 1959. évi március hó 27. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről (dec. 20.) 1959. évi 43. tvr. a bírósági titkárról (dec. 20.)
Kormányrendeletek (51) 1/1959. (I. 3.) Korm. rendelet A Magyar Népköztársaság területén külföldi rendszámmal közlekedő és a külföldre távozó belföldi rendszámú gépjárművek kötelező szavatossági biztosításárólMagyar Közlöny 1959. évi 1. szám 2/1959. (I. 3. ) Korm. rendelet Az állami szervek magánszemélyektől történő árubeszerzéseiről, valamint ingatlanvásárlásairól 3/1959. (I. 6.) Korm. rendelet A családfenntartó sorkötelesek szolgálathalasztásáról, továbbá a sorkatonai szolgálatot teljesítő személyek hozzátartozóinak segélyben, illetőleg egyes kedvezményekben való részesítéséről.Magyar Közlöny 1959. évi 4. szám 4/1959. (??) Korm. rendelet 5/1959. (??) Korm. rendelet 6/1959. (??) Korm. rendelet 7/1959. (??) Korm. rendelet 8/1959. (II. 12.) Korm. rendelet a kozmetikai készítmények előállításáról és forgalomba hozataláról 9/1959. (??) Korm. rendelet 10/1959. (??) Korm. rendelet 11/1959. (??) Korm. rendelet 12/1959. (??) Korm. rendelet 13/1959. (??) Korm. rendelet 14/1959. (??) Korm. rendelet 15/1959. (III. 27.) Korm. rendelet A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 15/1959. (III. 27.) számú rendelete a három vagy ennél több gyermeket eltartó dolgozók és az egyedülálló dolgozó nők családi pótlékának emeléséről. 16/1959. (??) Korm. rendelet 17/1959. (IV. 6.) Korm. rendelet A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 17/1959. (IV. 6.) számú rendelete az 1959—60. években végrehajtandó országos gyümölcsfaösszeírásról 18/1959. (??) Korm. rendelet 19/1959. (??) Korm. rendelet 20/1959. (??) Korm. rendelet 21/1959. (??) Korm. rendelet 22/1959. (??) Korm. rendelet 23/1959. (??) Korm. rendelet 24/1959. (??) Korm. rendelet 25/1959. (??) Korm. rendelet 26/1959. (V. 1.) Korm. rendelet a sajtóval kapcsolatos egyes kérdésekről 27/1959. (??) Korm. rendelet 28/1959. (??) Korm. rendelet 29/1959. (??) Korm. rendelet 30/1959. (V. 10.) Korm. rendelet a gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról 31/1959. (V. 26.) Korm. rendelet az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetekről 32/1959. (V. 26.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a termelőszövetkezeti csoportok és az egyszerűbb szövetkezetek működése engedélyezésével kapcsolatos eljárás 33/1959. (VI. 2.) Korm. rendelet az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról szóló 1959. évi 25. tvr. végrehajtására 34/1959. (??) Korm. rendelet 35/1959. (VII. 5.) Korm. rendelet A tanácsok községfejlesztési munkájának szabályozására vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról 36/1959. (??) Korm. rendelet 37/1959. (VII. 25.) Korm. rendelet a legelő és apaállat gazdálkodási feladatok ellátásának rendezéséről 48/1959. (XII. 23.) Korm. rendelet A levonásos jövedelemadó fizetésére kötelezett személyek által fizetendő községfejlesztési hozzájárulás mértékének megállapításáról .Magyar Közlöny 1959. évi 122. szám 49/1959. (XII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadója 1960. évi tételeinek megállapításárólMagyar Közlöny 1959. évi 123. szám 50/1959. (XII. 30.) rendelet a gyógyszertárak, raktárak, telephelyek és üzlet- helyiségek céljára történő kisajátításról 51/1959. (XII. 31.) Korm. rendelet Az orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. számú törvényerejű rendelet hatálybaléptetéséről és végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezésekrőlMagyar Közlöny 1959. évi 124. szám
Kormányhatározatok 1001/1959. (I. 3.) Korm. határozat A fővárosi, megyei, megyei jogú városi tanácsok vb. elnökei, elnökhelyettesei és titkárai megválasztásának jóváhagyásáról A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3.004/1/1959. (II. 1.) számú határozata a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséről és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről
Miniszteri rendeletek 1/1959. (I. 3.) BkM rendelet Az élő és vágott baromfi és a tojás árának és beszerzésének szabályozásáról 1/1959. (I. 6.) PM rendelet A sorsolás útján történő ingatlanszerzés illetékmentességéről, a magániparosok és kereskedők egyes okiratai, valamint az elhelyezési eljárás és egyes hagyatéki és közjegyzői eljárások illetékérőlMagyar Közlöny 1959. évi 2. szám 1/1959. (I. 8.) MüM rendelet A röntgen- és radiológiai anyagvizsgálók szakképesítéséről 2/1959. (I. 25.) FM—ÁH rendelet A Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Intézet készítményeinek ára 3/1959. (I. 25.) FM—ÁH rendelet A baromfi-tenyésztojás termelői és a géppel keltetett napos baromfi fogyasztói árának megállapítása 4/1959. (I. 25.) FM—ÁH rendelet A takarmányárpa vetőmag bruttó termelői, nagykereskedelmi és fogyasztói árának 1/1959. (II. 3.) IM rendelet a vállalati jogtanácsos (jogi előadó) helyettesítési díjáról 2/1959. (III. 8.) IM rendelet a büntetőeljárás során kirendelt védő díjáról és költségeiről 4/1959. (IV. 26.) IM rendelet a 7/1958. (VIII. 17.) IM számú rendelet kiegészítéséről 5/1959. (V. 6.) IM rendelet a Budapesten 1958. évi október hó 7. napján kelt magyar—román polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély-szerződés végrehajtásáról 4/1959. (V. 20.) BkM rendelet a gyógynövény szaküzletekről 16/1959. (V. 30.) FM rendelet A mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításának végrehajtása 17/1959. (VI. 30.) PM rendelet a gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról szóló 30/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet végrehajtásárólMagyar Közlöny 1959. évi 70. szám