A Königin Luise a HAPAG hajótársaság egyik utasszállító hajója (fürdőhajója, németül: Seebäderschiff) volt az első világháború előtt. Az 1913-ban elkészült hajó korának legmodernebb ilyen típusú tengeri járműve volt és nevét III. Frigyes Vilmos felesége, Mecklenburgi Lujza porosz királyné után kapta. Hamburg és Helgoland szigete, illetve rövid ideig a Földközi-tengeren Genova és Nizza között szállított vendégeket.
A háború kitörésekor a Német Császári Haditengerészet katonai szolgálatra rendelte és aknarakóvá alakíttatta át Hilfsstreuminenleger ,B’ megjelöléssel. A brit hadüzenet napján a még nem teljesen felszerelt hajó arra kapott parancsot, hogy a Temze torkolatához hajózzon és annak északi részén létesítsen aknazárt. A Königin Luisét ezen első bevetése során észlelte egy felderítést végző brit rombolóflottilla az Outer Gabbard homokpad közelében és egy órai kilátástalan tűzharc után jelentős emberveszteséggel odaveszett. Vélhetőleg az általa telepített aknazárra futott rá és semmisült meg másnap, 1914. augusztus 6-án az elfogásában részt vevő brit Amphion könnyűcirkáló. Mindkét félnek ezek voltak az első hajóveszteségei a háborúban.
A Königin Luise utasszállítóként A Königin Luise a HAPAG második turbinával felszerelt fürdőhajója volt a Kaiser után.A jelentősen kisebb méretű, 1912-ben turbina-meghajtással vásárolt Adler fürdőhajóként való szolgálatba állítása előtt szokványos expanziós gőzgépet kapott. – Kuke, 84. o. A német hajóépítés történetében eső alkalommal alkalmazott és a feltalálója után Föttinger-transzformátornak nevezett hidraulikus áttétellel ellátott utasszállítót 1913. május 8-án bocsátották vízre az AG Vulcan stettini hajógyárában és 1913. szeptember 29-én állították szolgálatba. Fedélzetén 1000 utazónak volt hely. A HAPAG a Helgoland szigetére utazó fürdőzők szállítására, majd 1914. január 27-től a Földközi-tengeren Genova és Nizza között közlekedtetve alkalmazta. Ez utóbbi ún. Riviéra-szolgálatban („Riviera-Dienst“) állított szolgálatba az előző év során a hajótársaság egy másik fürdőhajót, a már említett Kaisert.Kludas, 3. kötet 112. o. Az Északi-tengerre visszatérve 1914. július 31-én indult utolsó útjára Helgolandra, majd a háborús fenyegetés miatt augusztus 1-én a haditengerészet katonai szolgálatra rendelte a „B” jelű segédaknarakóként (Hilfsstreuminendampfer B) haditengerészeti lajstromban szereplő egységet.
Alkalmazása a háborúban Átalakítása aknarakóvá Az aknarakóvá való átalakítása augusztus 1-én délután vette kezdetét Cuxhavenben és a munkálatok mindössze 12 órát vettek igénybe. A hajó katonai parancsnoka Karl Biermann korvettkapitány, első tisztje Reinhold Gadow sorhajóhadnagy lett, de a korábbi polgári legénység nagy része is a hajón maradt, köztük Fölser kapitány, Bothmann első tiszt és a hajó orvosa, Dr. Altmanns.Eberhard v. Mantey: Auf See unbesiegt 2. kötet, 10. o. (Gadow sorhajóhadnagy beszámolója) A hajó itt kapta meg az aknákat, szám szerint 180 darabot,Gadow-nál (9. o.) és sok más forrásban is 200 akna szerepel, ami a teljes kapacitás lett volna, de Barnett szerint csak 180-at szállított. majd Hamburgba hajózott át az ellátmányát feltölteni.v. Mantey (Gadow) 9. o. Augusztus 3-án a wilhelmshaveni révnél vetett horgonyt, ahol meg kellett volna kapnia a felfegyverzésére szánt két 8,8 cm-es löveget. Bár a hozzájuk való munícióval feltöltötték a lőszerraktárait, a fegyvereket már nem kapta meg a helyzet bizonytalansága, a háború bármikor várható kitörése és ebből fakadóan az aknarakók bármelyik pillanatban szükségessé válható igénybevétele miatt. A fegyverzete így csak két űrméretű gépágyúból (revolverágyúból) állt, hogy kész legyen azonnal egy meglepetésszerű bevetés végrehajtására. Ehhez a fegyverzethez még a legénység kézi fegyverei, puskák és pisztolyok tartoztak.Otto Groos: Krieg zur See, Nordsee 1. kötet (továbbiakban: Groos), 65. o. A csaknem teljesen fehér hajót eközben feketére festették át.Hildebrand, VI. kötet, 129. o.v. Mantey (Gadow) 10. o.
Wilhelmshavenben Biermann korvettkapitányt a flotta zászlóshajójára rendelték, melynek fedélzetén Friedrich von Ingenohl tengernagy, a flottaparancsnok közölte vele, hogy Nagy-Britannia hadüzenete hamarosan várható és a Königin Luise feladata meglepetésszerűen aknazár telepítése lesz az angol partoknál. A küldetés végrehajtási módjához Biermann szabad kezet kapott. Augusztus 4-én a holland határhoz közeli Ems folyóhoz hajózott tovább, hogy Borkum szigete alatt várakozva minél közelebb lehessen a bevetési területéhez. A polgári utasok kényelmét szolgáló berendezéseket nem volt már idő eltávolítani, így számos nagy értékű tárgy és műalkotás (étkészlet, bútor, festmény stb.) maradt a fedélzeten.
Bevetésének előzményei 1914. augusztus 4-én este 19:00 körül a berlini brit nagykövet, Edward Goschen és a német külügyminiszter, Gottlieb von Jagow találkozója során tudatta a brit fél, hogy éjféltől (23:00 GMT) Nagy-Britannia hadban állónak tekinti magát Németországgal, amennyiben az nem vonja ki csapatait Belgiumból. Von Jagow tévesen úgy értelmezte, hogy a brit hadüzenet már a közlés időpontjától (19:00-tól) érvénybe lépett és a fő német állami szerveknek küldött instrukcióiban ezt az időpontot adta meg a hadiállapot beálltaként.Barnett 1. o.Barnettnél úgy szerepel, hogy von Jagow tévesen értelmezte a hadüzenet időpontját.; Tudatában annak, hogy Németország nem vonja ki a csapatait Belgiumból, von Jagow számára az ultimátum lejárta mellékes dolognak tűnhetett és maga a brit ultimátum tényleges hadüzenetet jelentett. A hivatalos szervekkel való közléskor a pár órai eltérés nem nyomott a latban, leszámítva a haditengerészetet, mely azonnal gyors és konkrét lépéseket kívánt végrehajtani egy esetleges brit hadba lépés esetén. Ennek eredményeként kaphatta meg a Königin Luise öt és fél órával a hadiállapot tényleges beállta előtt a hadműveleti parancsát.
Így a Császári Haditengerészet is erről az időpontról értesült és ennek megfelelően tervezte meg a lépéseit. A haditengerészet egy Nagy-Britanniával való háború kitörése esetén offenzív jellegű aknazárak gyors létrehozását tervezte, amik hozzájárulhattak a számbeli hátrány mérsékléséhez, de ennek ellenére nem rendelkezett elég aknarakóval és a háború kitörésekor ezek sem voltak még bevetésre kész állapotban avagy a Balti-tengeren végezték defenzív aknazárak telepítését.Goldrick 85. o. Az Északi-tengeren elérhető és rekvirálható hajók közül egyedül a Königin Luise sebessége (20-21 csomó) tett lehetővé egy az ellenség partjainál végrehajtott aknatelepítési akciót, így a választás erre az egységre esett az első ilyen jellegű hadművelet kivitelezéséhez.
A küldetés és megfontolásai A német haditengerészet vezérkara (Admiralstab) előzőleg úgy számolt, hogy egy Nagy-Britanniával kitört háború esetén a Temze torkolata a brit haditengerészet egyik fő bázisa lesz, amely ellen egy gyors és merész aknatelepítési művelettel sikereket érhetnek el. Közvetlenül a brit hadüzenetről szóló értesítés után, 1914. augusztus 4-én 19:30-kor (18:30 GMT) érkezett a flotta vezetésétől rádión a következő utasítás: „D jelű segédcirkáló azonnal fusson ki.” – ami a segédcirkálóvá átalakított Kaiser Wilhelm der Große óceánjárónak küldött utasítás volt, majd röviddel ezután érkezett a következő hadműveleti parancs a Hilfsstreuminendampfer „B”, azaz a Königin Luise számára: „Azonnal teljes sebességgel kifutni a Temze irányába. Aknákat lehetőleg az angol partok közelébe vinni. Aknák nem dobandók semleges part közelébe és az északi szélesség 53. foknál északabbra.”Groos 65. o.Még augusztus 3-án Friedrich von Ingenohl flottaparancsnok négyszemközti megbeszélést tartott Karl Biermann korvettkapitánnyal, a Königin Luise kinevezett parancsnokával Wilhelmshavenben, majd másnap az aknarakó áthajózott Emdenbe.; A későbbiek során az utasítások ilyen részletes módon való közlését szikratávírón kerülték és csak rövid rejtjelekkel oldották meg, mert mindkét fél számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség megfejtheti azok tartalmát. – Groos 65. o.
Az aknarakó kifutására adott parancs kiadásakor a Nyílttengeri Flotta parancsnoka a következőképpen ítélte meg a helyzetet:
„A hírek, melyek eddig az angol főerők vélhető felvonulásáról és tartózkodásáról tudósítanak, valószínűsítik, hogy a zöm a 4. hosszúsági foktól keletre (tehát Hoek van Holland hosszúsági fokától nyugatra) a német torpedónaszád-bázisoktól biztos távolságra tartózkodik. A [diplomáciai] feszültség idején számos nehéz egységet láttak a Német-öböl központi részén, Helgolandtól északnyugatra.”„Die Nachrichten, die bislang über den mutmaßlichen Aufmarsch und den Aufenthalt des englischen Haupt-Gros bekannt geworden sind, lassen es wahrscheinlich erscheinen, daß sich das Gros westlich des Längengrades 4 Grad Ost (also westlich des Längengrades von Hoek van Holland) in sicherem Abstand von den deutschen Torpedobootsstützpunkten hält. In der Spannungszeit sollen zahlreiche schwere Streitkräfte in einer Mittelstellung in der Deutschen Bucht nordwestlich von Helgoland Insel gesehen worden sein." Groos 65-66. o.
A német hadvezetés ekkor még úgy vélte, hogy a britek egy szoros blokádot kívánnak felállítani. A két útnak indított hajót – az északnak tartó és a Dánia-szoroson át az óceánra kijutni próbáló óceánjárót és a nyugatnak tartó Königin Luisét – nem kísérték a Nyílttengeri Flotta hadihajói. A német történetírást szerkesztő Otto Groos megítélése szerint ez egyértelmű mulasztás volt, mivel amellett, hogy a feltételezett blokád vonaláig biztosítani kellett volna a kihajózásukat, azzal az eshetőséggel is számolni lehetett, hogy felfedezik őket és visszatérni kényszerülnek. Ebben az esetben a hazatérésüket is biztosítani kellett volna, továbbá a Königin Luise esetében a sikeres aknatelepítés után már másnap a támogatásának szükségességével számolva egy meghatározott ponton felvehették a kísérőhajók. Távolról pedig a flotta zöme biztosíthatta volna az akciót, amire elsősorban az ellenséges tengeralattjárók által jelentett – jelentősen túlértékelt – veszély miatt nem került sor. A Kaiser Wilhelm der Große kapott némi támogatást egy tengerészeti repülőgép révén, mely 85 tmf távolságig északnyugati irányban Helgolandtól végzett felderítést és jelenteni tudta, hogy ellenséges egységek nincsenek a környéken.Groos 66. o.
Ezzel szemben augusztus 5-én pirkadatkor a járőröző könnyűcirkálókat is visszavonták a folyótorkolatokhoz és egész nap ott tartották őket, ami a Königin Luise visszatérésének esélyeit tovább csökkentette.Groos 67. o.
bélyegkép|jobbra|300px|Az aknazár telepítésének eredetileg előirányzott helyszíne, a Temze torkolatának északi részén lévő King’s Channel (a térkép középső részén)
A vállalkozást a hajóparancsnok és von Ingenohl flottaparancsnok közötti augusztus 3-ai megbeszélés előzte meg, melyben az aknák telepítésének helyszíneként az angol partokat határozták meg. A meglepetés előfeltétel volt, de már az Ems folyónál való készenlétben tartása veszélyeket rejtett magában, mivel a holland partokról szemmel lehetett tartani. Eredetileg azért helyezték ide, hogy lerövidítsék a Temzéhez vezető útját. Emellett augusztus 2-án Hamburgba tartva a Brokdorfban fogva tartott ellenséges kereskedelmi hajókról láthatták az átfestett utasszállítót és szabadon engedésük után lehetett még idejük jelenteni a megfigyeléseiket. A küldetés számára kedvezőtlen körülményt jelentett, hogy az éjszaka telihold volt és a Temzére való behatolást nappal kellett végrehajtani. A kihajózáshoz az éjszaka beálltának kivárása olyan késedelemmel járt volna, amiről úgy vélték, hogy az az elfogás veszélyét meg nem engedhető mértékben növeli, már csak azért is, mert az angol partok menti őrjáratok mellett az ellenséges erők Német-öböl irányába tett felderítő hadműveleteivel is számoltak.