Basch Lóránt, névváltozata: Basch Loránd (Budapest, 1885. március 27. – Budapest, 1966. március 30.) ügyvéd, irodalomtörténész, író. Basch Edit (1895–1980) festőművésznő bátyja.
Élete Basch Gyula (1851–1914) ügyvéd, a Pesti Izraelita Hitközség fiúárvaházának elnöke, a fővárosi törvényhatóság tagja és Fischl Alice (1858–1918) gyermekeként született. A Budapesti Tudományegyetemen jog- és államtudományból doktori oklevelet szerzett, majd Budapesten tett ügyvédi vizsgát. Baumgarten Ferenc Ferdinánd esztéta, műkritikus iskolatársa és barátja volt. Jelentős szerepe volt a Baumgarten Alapítvány létrejöttében, amelynek jogi kurátori tisztségét is betöltötte az alapítvány megszűnéséig. Utoljára 1949-ben adta át utoljára az irodalmi díjakat, Schöpflin Aladárral. Irodalmi munkássága főleg Babits Mihálynak, a Baumgarten Alapítvány irodalmi kurátorának életművével kapcsolatos. Végrendeletében a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyta Városmajor utcai lakását – ahol 1977-től az 1990-es évek közepéig a Nyugat Emlékmúzeum működött – és gazdag műgyűjteményét.
Művei
Két literátor (Babits Mihály és Osvát Ernő, Irodalomtörténet, 1958) Babits Mihály összegyűjtött versei. I–VIII. Szerk. Illyés Gyulával, Keresztury Dezsővel. Sajtó alá rendezte: Rozgonyi Iván. (Budapest, 1958–1964) Egy literáris per története (Babits Mihályról és József Attiláról, Irodalomtörténet, 1959. 3. és 4. szám) Indulás az öregkorba (Babits utolsó éveiről, Jelenkor, 1960) Emlékezés Babits Mihályra (Jelenkor, 1961. 3. szám) A halál pitvarában (Jelenkor, 1961) Adalék az Ady – Babits kérdéshez. (Studia Litteraria, 1964) Mester és tanítvány (Babits Mihályról és Szabó Lőrincről, Kortárs, 1966. 2. szám)
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963-1965. Basch Lóránt életrajza. Szerk. Kozák Péter. Névpont.hu
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek