Csengeri Aladár, Dsida Aladár Ottó /Csengery Aladár/ (Budapest, 1911. július 30. – Győr, 1986. október 6.) színész. Dsida Jenő költő testvére.

Élete Apja Dsida Aladár postaigazgató, anyja csengeri és ujlaki Tóth Margit volt. Felsőkereskedelmi iskolát végzett Kolozsvárott, majd bankhivatalnokként dolgozott. Színészi pályáját 1933-ban a kolozsvári Magyar Színháznál kezdte. Magánúton tanult színészetet. Bukarestben tett színészeti, kabaré, illetve artistavizsgát, majd ezt követően a Kolozsvári Nemzeti Színháznál dolgozott. 1944-től Debrecenben játszott mint táncoskomikus. 1947-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Az 1948–49-es évadban szerepelt először a győri Kisfaludy Színházban. 1951-től nyugdíjba vonulásáig ismét Győrben játszott. Főként operettekben szerepelt, táncoskomikus, illetve buffószerepeket alakított.

A győri Nádorvárosi köztemető Dsida-kriptájában (XVIII-kripta-562/564) helyezték végső nyugalomba, ahol nagyapja, Dsida Mihály (1848–1886), apja, Dsida Aladár (1879–1966), édesanyja, Tóth Margit (1887–1970) és nagynénjei nyugszanak.Tóth Vilmos: Credo vitam aeternam. Győr temetkezőhelyeinek adattára. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2021. (Források, feldolgozások 29.), 138. o.

Magánélete Második felesége Szabó Mária volt, akit 1944. október 2-án Egerben vett nőül.

Gyermekei: Erzsébet, Margit, István, Mária.

Főszerepei

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Bóni és Miska Kacsóh Pongrác: János vitéz – A francia király Hervé: Nebáncsvirág – Loriot Shaffer: Játék a sötétben – Melhett ezredes Sarfdou: A szókimondó asszonyság – Napóleon Gogol: A revizor – Szvisztunov

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar színészek Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek