A Sára Sándor-díj filmeseknek adományozható állami szakmai kitüntetés. Azok a 40 év alatti alkotók – rendezők, operatőrök, illetve forgatókönyvírók – kaphatják meg, akik műveikkel elsősorban a nemzeti összetartozás fontosságára irányítják rá a figyelmet; a nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel.

A díj odaítélése A művészeti díjat az emberi erőforrások minisztere alapította az 1/2020. (I. 6.) EMMI rendelettel, Sára Sándor életútja előtti tiszteletadásként. A díjat első alkalommal 2020. augusztus 20-án ítélték oda, 2021-től viszont március 15-én adják át. A kitüntető elismeréssel pénzjutalom, az adományozást igazoló díszoklevél és egy bronz plakett jár. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható, március 15-e alkalmából. A pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter — az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve - négy évre kéri fel.

A plakett Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80 mm, vastagsága 8 mm. A plakett Zsin Judit szobrászművész alkotása, első oldalán középen Sára Sándor domború arcképét ábrázolja, és azon SÁRA SÁNDOR-DÍJ félkörívű felirat található.

Díjazottak

Év Díjazott 2020 Csuja László filmrendező, forgatókönyvíró Kovács István filmrendező2021Rév Marcell operatőrCsoma Sándor filmrendező2022Bántó Csaba Szabolcs filmoperatőr2023Balázs István Balázs filmoperatőrPapp Róbert szerkesztő-riporter, rendező2024Hartung Dávid operatőrPüsök Botond filmrendező2025Krulik Marcell Benjámin fotós, operatőrSzentgyörgyi Bálint rendező, forgatókönyvíró.2026Dr. Takó Sándor filmrendező, producer, a FilmHungary Kft. ügyvezetője.

Jegyzetek

Források

Sára Sándor-dij Kategória:Sára Sándor