Halassy Iván Zoltán, névváltozatai: Hofmann Hugó, Halasi Iván (Nagyvárad, 1908. augusztus 13. – Szeged, 1969. július 16.) színész, színházi titkár, színházigazgató.
Élete Hofmann Rómeó Angelló fakereskedő és Lengyel Angyalka Olga fia. 1930-ban végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját. Zilahy Lajos, Károlyi János (Kiskunhalas, Nagykőrös) és dr. Ferenczy Gyula erdélyi társulatánál táncoskomikusként működött, majd 1936-ban maga is igazgató lett. 1936 és 1938 között a Tállya–Gönc színikerületben játszott, majd társulata feloszlott. 1940-ben az Óbudai Kisfaludy Színház tagja. 1946–1947-ben a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója volt. Az 1960-as években Szegeden szerepelt és a Szegedi Nemzeti Színház gazdasági igazgatója volt.Halasi Iván elhunyt (1969. július 22.) Magyar Hírlap, 2. évfolyam, 200. szám
Az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra.
Magánélete Házastársa Meződi Erzsébet volt, akit 1950-ben Cegléden vett nőül.
Főbb szerepei Beaumarchais: Figaro házassága – Bartholo Barillet–Grédy: A kaktusz virága – Cochet úr
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
Kategória:Magyar színészek Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Az Óbudai temetőben eltemetett személyek