Weston James Earl McKennie (Little Elm, 1998. augusztus 28. –) amerikai válogatott labdarúgó, középpályás, a Juventus játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Texasban töltötte kisgyermekkorát, de 6 éves korától Németországban élt, itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival a Phönix Otterbach csapatánál, majd 2009-ben visszatért Amerikába. 2016-ban visszatért Németországba és csatlakozott a Schalke akadémiájához ahova a Dallas csapatától érkezett. 2016 júliusában profi szerződést ajánlott neki a Dallas csapata, de ő ezt elutasította és csatlakozott a német klubhoz. 2017. május 20-án mutatkozott be az FC Ingolstadt 04 ellen csereként. Szeptemberben profi szerződést kötött a klubbal, amely 5 évre szólt. A 2017-18-as szezonban sikerült a csapat meghatározó játékosává válnia. Juventus 2020. augusztus 29-én bejelentették, hogy egy évre kölcsönadták az olasz Juventusnak 4.5 millió euróért elővásárlási opcióval. A végleges vásárlás esetén további 25.5 millió eurót kell még az olaszoknak fizetniük. Szeptember 20-án debütált, majd a teljes 90. percet végigjátszotta a Sampdoria elleni hazai 3–0-s győztes bajnokin. Október 28-án a BL csoportkör második mérkőzésén a Barcelona ellen mutatkozott be a 2–0-ra elvesztett találkozón. November 1-jén hazai környezetben megszerezte első asszisztját a Spezia ellen, a 4–1-s mérkőzés nyitógóljánál Álvaro Morata-t szolgálta ki. November 24-én történelmet írt Olaszországban, miután a Ferencváros elleni BL mérkőzésen amerikai játékosként kezdőként lépett pályára. December 5-én szerezte első gólját, hazai környezetben a Torino elleni 2–1-s bajnokin, a 77. percben egyenlítő gólt jegyzett. Három nap múlva a BL-ben is megszerezte első találatát a Barcelona otthonában, a 3–0-ra nyert mérkőzés második gólját szerezte ollózásból a 20. percben. A győzelemnek köszönhetően a csoportkörben az első helyen végeztek.
2021. január 6-án szerezte harmadik találatát, a bajnokságot vezető Milan vendégeként, a 3–1-s győztes mérkőzésén. Március 3-án a klub élt opciójával, és kivásárolta a Schalke 04 kötelékéből, egy négyéves szerződésben állapodtak meg.https://nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/juventus-vegleg-szerzodtettek-az-amerikai-kozeppalyast-2813369 Május 19-én olasz kupagyőztes lett, miután a döntőben legyőzték 2–1-re az Atalanta csapatát, a 31. percben: első találatnál gólpasszt adott Dejan Kulusevskinek.Olasz Kupa: a Juventusé az aranyérem, ismét elbukott az Atalanta
Leeds United 2023. január 30-án a Leeds opciós joggal kölcsönvette a Juventus együttesétől.PL: a Leeds kölcsönvette McKennie-t a Juvétól – hivatalos Február 5-én csereként debütált a Nottingham Forest vendégeként, az 1–0-ra elvesztett bajnoki 57. percében állt be Marc Roca-t váltva, három nap múlva kezdőként lépett pályára a Manchester United elleni 2–2-n. Február 28-án mutatkozott be az angol kupasorozatban, idegenbeli környezetben a Fulham elleni 2–0-ra elvesztett mérkőzésen.
A válogatottban Többszörös korosztályos válogatott játékos. 2017. november 14-én góllal mutatkozott be a felnőttek között a Portugália elleni felkészülési találkozón. Tagja volt a 2019-es CONCACAF-aranykupán résztvevő keretnek.Schalker McKennie trifft gegen Portugal, Frankfurter Rundschau, 15. November 2017 2022 novemberében tagja lett a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra utazó keretnek. 2024. június 14-én bekerült a 2024-es Copa América keretébe. 2026. május 26-án beválasztották a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 26 fős keretébe.
Statisztika 2023. február 28-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSchalke 04 2016/17Bundesliga1000———102017/18220302502018/1924130613322019/2028340—323Összesen754100—61—915Juventus 2020/21Serie A34540—7110466Juventus 2021/222131060112942022/231511052—213Összesen70960—183219613Leeds United 2022/23Premier League5010———60Összesen501000000060KARRIER ÖSSZESEN15013170002442119318 Jegyzetek
A válogatottban ÉvMérk.Gólok20171120186020191252020202021722022131202382202490202540202661Összesen6812
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2017. november 14. Estádio Dr. Magalhães Pessoa, Leiria, Portugália 1–0 1–1 Barátságos mérkőzés 2 2019. június 30. Lincoln Financial Field, Philadelphia, Amerikai Egyesült Államok 1–0 1–0 2019-es CONCACAF-aranykupa 3 2019. július 3. Nissan Stadion, Nashville, Amerikai Egyesült Államok 1–0 3–1 4 2019. október 11. Audi Field, Washington, Amerikai Egyesült Államok 1–0 7–0 2019–2020-as CONCACAF-nemzetek ligája (A liga) 5 2–0 6 4–0 7 2021. június 6. Empower Field at Mile High, Denver, Amerikai Egyesült Államok 2–2 3–2 8 2021. november 12. TQL Stadion, Cincinnati, Amerikai Egyesült Államok 2–0 2–0 2022-es VB-selejtező 9 2022. február 2. Allianz Field, Saint Paul, Amerikai Egyesült Államok 1–0 3–0 10 2023. március 24. Kirani James Athletic Stadion, St. George’s, Grenada 3–0 7–1 2022–2023-as CONCACAF-nemzetek ligája (A liga) 11 4–1
Sikerei, díjai 9px Juventus Supercoppa Italiana: Coppa Italia: ,
CONCACAF Nemzetek ligája győztes (6): 2019–20, 2022–23, 2023–24
Egyéni Az év amerikai labdarúgója: A CONCACAF Nemzetek Ligája torna játékosa:
Jegyzetek
További információk
Weston McKennie adatlapja a Kicker oldalán
Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1998-ban született személyek Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói