Kertész András Lajos (Debrecen, 1956. március 8. –) Széchenyi-díjas magyar nyelvész, tudományfilozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az elméleti és a német nyelvészet, valamint a tudományelmélet neves kutatója.

Életpályája

1976-ban kezdte meg tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar angol–német szakán, ahol 1981-ben szerzett tanári diplomát. Diplomájának megszerzése után az egyetemen kezdett el tanársegédi beosztásban német nyelvészetet oktatni. 1987-től adjunktus, majd 1991-től egyetemi docens az egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékén. 1994-ben megbízták a Német Nyelvészeti Tanszék megalapításával és vezetésével. 1996-ban vette át egyetemi tanári, valamint az egyetem Germanisztikai Intézetének igazgatói kinevezését. Az intézetet 1999-ig, a tanszéket 2001-ig vezette. 2001-től 2017-ig a 2000-ben három egyetem integrációjaként létrejött Debreceni Egyetem (DE) Nyelvtudományi Doktori Iskolájának alapító vezetője. 2003-ban megalapítja a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Elméleti Nyelvészeti Kutatócsoportját, melyhez 2007-től csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem, 2007 és 2011 között pedig a Pécsi Tudományegyetem is. A kutatócsoportot 2022-ig vezette. 2006-ban megalapította az egyetem Nyelv- és Filozófiatudományi Kutatóközpontját, melyet 2022-ig vezetett. Közben 2005 és 2007 között az Elméleti Nyelvészeti Tanszék alapítója és vezetője volt, majd ismét a Német Nyelvészeti Tanszék élére került. 1992 óta 18 – részben nemzetközi – csoportos kutatási pályázatot vezetett. 2022-től Professor Emeritus.

1983-ban védte meg egyetemi doktori, 1991-ben kandidátusi, 1995-ben pedig akadémiai doktori értekezését, 1996-ban habilitált is. 1996-tól az MTA Nyelvtudományi Bizottságának tagja. 2001-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává. 2008-ban a Pannon Egyetem díszdoktorává választotta. 2014-ben az Academia Europaea (London) is tagjai sorába választotta.

2001 és 2008 között az MTA Doktori Tanácsának tagja volt. 2005 és 2007 között a Magyar Akkreditációs Bizottság Nyelv- és Filozófiatudományi Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. 2003-tól 2006-ig a Magyar Germanisták Társasága elnöke volt. 2008-tól 2014-ig az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöki feladatát látta el. 2014-től 2020-ig az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke és az MTA Elnökségének tagja volt.

Több németországi egyetemen oktatott és kutatott: a Tübingeni Egyetemen (1987–1988, 1997–1998), a Greifswaldi Egyetemen (1988), a Bielefeldi Egyetemen (1991, 1992–1993), a Német Nyelvtudományi Intézetben (Mannheim, 2001), a Jénai Egyetemen (2005) és a Berlini Műszaki Egyetemen (2013–2014).

A Metalinguistica (Berlin: Lang), az Elméleti és Kísérleti Nyelvészet (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó) és A humán tudományok alapkérdései (Budapest: Gondolat Kiadó) c. tudományos könyvsorozatok, valamint a Sprachtheorie und germanistische Linguistik (Münste)r: Nodus) és az Argumentum (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó) című tudományos szakfolyóiratok alapító főszerkesztője. Az Acta Linguistica Academica (Budapest: Akadémiai Kiadó; 2017-ig Acta Linguistica Hungarica) és a Logos and Language (Tübingen Narr) c. folyóirat, valamint az Officina Textologica (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó) c. könyvsorozat szerkesztőbizottságának tagja volt.

Munkássága Kutatási területe az elméleti és német nyelvészet, valamint a tudományelmélet. Munkásságának középpontjában a nyelvészet tudományelmélete áll. Kidolgozta a reflexív-heurisztikus naturalizmus metanyelvészeti programját. E programon belül moduláris metanyelvészeti módszerével feltárta a nyelvészeti elméletalkotás tudásszociológiai és fogalmi összetevői közötti viszonyt. A kognitív szemantika módszereit kiterjesztette többek között a tudományos fogalomalkotás egyes sajátosságainak vizsgálatára. Kidolgozta a német nyelv szegmentális fonológiájának heurisztikáját. Ez utóbbi közvetlen folytatásaként Rákosi Csillával létrehozta a plauzibilis érvelés ún. „p-modelljét”, mely a nyelvészeti elméletek szerkezetének leírásán túl általános ismeret-, argumentáció- és tudományelméleti problémákra is alkalmazható.

Családja

Édesapja Kertész Andor matematikus, édesanyja Tóth Ilona történelem-földrajz szakos középiskolai tanár. Anyai nagyapja Tóth Endre református teológiai professzor.

1983-ban nősült, felesége Tóth Ildikó. Házasságukból egy fiú-, illetve egy leánygyermekük született.

Díjai, elismerései 1981 A XV. OTDK kiemelt fődíja általános nyelvészetből 1981 A XV. OTDK kiemelt fődíja angol irodalomtörténetből 1987 DAAD Ösztöndíj 1988 Kanyó Zoltán-díj 1992 Alexander von Humboldt Ösztöndíj 1994 Telegdi Zsigmond Ösztöndíj 1998 Széchenyi Professzori Ösztöndíj 2003 Pro Scientia-díj (MTA DAB) 2008 A DE BTK Emlékérme 2008 A veszprémi Pannon Egyetem díszdoktora (doctor honoris causa) 2009 Az Év Tudományos Publikációja Aranyérem (megosztva Rákosi Csillával) 2013 Pro Germanistica Hungarica Érem 2014 Az Academia Europaea (London) tagja 2017 Széchenyi-díj

Főbb publikációi

Monográfiák Kertész, András: Heuristik der deutschen Phonologie. Eine elementare Einführung in Strategien der Problemlösung. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993. Kertész, András: Artificial Intelligence and the Sociology of Knowledge: Prolegomena to an Integrated Philosophy of Science. Frankfurt am Main: Lang, 1993. Kertész, András: Die Ferse und der Schild. Über Möglichkeiten und Grenzen kognitionswissenschaftlicher Theorien der Erkenntnis. Frankfurt am Main: Lang, 1995. Kertész, András: Metalinguistik. Grundlagen und Fallstudien. Debrecen: Latin Betűk, 1999. Kertész, András: Cognitive Semantics and Scientific Knowledge: Case Studies in the Cognitive Science of Science. Amsterdam & Philadelphia: Benjamins, 2004. Kertész, András: Philosophie der Linguistik. Studien zur naturalisierten Wissenschaftstheorie. Tübingen: Narr, 2004. Kertész, András: Die Modularität der Wissenschaft. Konzeptuelle und soziale Prinzipien linguistischer Erkenntnis. Wiederveröffentlichung. Berlin: Springer, 2013.(1. Auflage: 1991) Kertész, András: The Historiography of Generative Linguistics. Tübingen: Narr Francke Attempto, 2017. Kertész, András & Rákosi, Csilla: Data and Evidence in Linguistics: A Plausible Argumentation Model. Paperback edition. Cambridge: Cambridge University Press, 2019.(First edition: 2012) Kertész, András: Plauzibilis érvelés a generatív nyelvészet történetében. Második, javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2020. (Első kiadás: 2015) Kertész András & Rákosi Csilla: Adatok és plauzibilis érvelés a nyelvészetben. Második, javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2020. (Első kiadás: 2008) Kertész András: Nyelvészet és tudományelmélet. Második, javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2021. (Első kiadás: 2001). Kertész András & Rákosi, Csilla: Inconsistency in Linguistic Theorising. Cambridge: Cambridge University Press, 2022.

Szerkesztett kötetek (válogatás) Kertész, András & Schwarz-Friesel, Monika & Consten, Manfred (eds.): Converging Data Sources in Cognitive Linguistics. Amsterdam etc.: Elsevier [=Special Issue of Language Sciences 34(2012), Number 6, 651-778] Kertész, András & Rákosi, Csilla (eds.): The Evidential Basis of Linguistic Argumentation. Amsterdam & Philadelphia: Benjamins, 2014. Kertész, András & Moravcsik, Edith & Rákosi, Csilla (eds.): Current Approaches to Syntax: A Comparative Handbook. Berlin & Boston: de Gruyter Mouton, 2019.

Tanulmányok (válogatás) Kertész, A.: Chomsky, Wittgenstein, Bloor: Zum Problem einer wissenssoziologischen Metatheorie der Linguistik. Zeitschrift für philosophische Forschung 44(1990), 68‑84. Kertész, A.: Wittgensteins Kohärentismus und das "Starke Programm" der Wissenssoziologie. Philosophisches Jahrbuch97(1990), 172‑181. Kertész, A.: On the Contribution of Metascience to Cognitive Linguistics: A Case Study. Linguistische Berichte 190 (2002), 207-228. Kertész, A.: On the De-naturalization of Epistemology. Journal for General Philosophy of Science 33 (2002), 269-288. Kertész, A. & Rákosi, Cs.: Inconsistency and Plausible Reasoning in an Analysis of German Affricates. A Case Study in the Philosophy of Linguistics. Language Sciences 28 (2006), 386-423. Kertész, A. & Rákosi, Cs.: Cyclic vs. Circular Argumentation in the Conceptual Metaphor Theory. Cognitive Linguistics 20 (2009), 703-732. Kertész, A.: From ‘Scientific Revolution’ to ‘Unscientific Revolution’. An Analysis of Approaches to the History of Generative Linguistics. Language Sciences 32 (2010), 507-527. Kertész, A.: The ‚Galilean Style in Science‘ and the Inconsistency of Linguistic Theorising. Foundations of Science 17 (2012), 91-108. Kertész, A., & Rákosi, Cs.: Paraconsistency and Plausible Argumentation in Generative Grammar: A Case Study. Journal of Language, Logic and Information 22 (2013), 195-230. Kertész, A.: The Puzzle of Thought Experiments in Conceptual Metaphor Research. Foundations of Science 20 (2015), 147-174. Kertész, A.: Fallacies in the Historiography of Generative Linguistics. Foundations of Science 24 (2019), 775–801.

Források

Teljes publikációs lista

MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 568. old., Szakmai önéletrajz Kertész András honlapján Publikációs jegyzék Kertész András honlapján Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia oldalán Szegedi Magdolna: A kristálytiszta gondolkodásért, Beszélgetés Kertész András professzorral, Egyetemi Élet, 2014. március, 28–29. old. Kertész Andrással készült interjúk Kertész András honlapja

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Tudományfilozófusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Debreceniek Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek