bélyegkép|300px|A miskolci Pannónia szálló A miskolci vendéglátás története szoros összefüggésben van a település kereskedőváros voltával. A Miskolcra a város kapuin át érkező és esetleg továbbhaladó kereskedők ellátása a vendéglátás sokirányú kielégítését kívánta meg. Erre szolgáltak a miskolci kocsmák és vendéglők, a vendégfogadók, a szállodák, a kávéházak és cukrászdák, valamint a több százra tehető, ételt is kínáló pincék.
A számos városi kocsma a meglévő helyi igények kielégítésében játszotta a fő szerepet, és az akkori (bel)város számos pontján helyezkedtek el. Ezeken kívül ki kell emelni az Avas, a Tetemvár és a Bábonyibérc pincehálózatának kocsmáit is. A kocsmákban eleinte csak bort és pálinkát mértek, csak később jelent meg a sör a kínálatban. A városi rendelkezések szerint a pincékben szigorúan tilos volt étel, harapnivaló kiszolgálása. A korcsmálás – elvileg – szigorú körülmények között folyt, az italmérési jog megszerzését, ellenőrzését és időszakonkénti szabályozását a borbíró végezte. A város folyamatos – de az események tükrében sikertelen és nem is teljes erővel végzett – harcot folytatott az engedély nélküli italmérés, az úgynevezett kura vagy kurta kocsmák ellen. Az is előfordult, hogy a lakosság a megbüntetett kurta korcsmárosoknak a pártjára állt, megakadályozta a lefoglalt bor elszállítását, és még az ispánt is elűzte, a hajdúival együtt.
A vendéglátás más szintjét jelentették a vendégfogadók és a szállodák. Ezen a területen némi késéssel reagált a város az igényekre. Miskolc tanácsa 1718-ban építette meg Zöldfa vendégfogadóját a Csabai (akkor Mindszenti) kapunál, a Miskolctól akkor elkülönült Mindszent településsel szemben, az út másik oldalán. Erre a helyre a tanács a városba érkező nagy kereskedelmi és szekérforgalom miatt gondolhatott, de – bár a 19. század közepéig működött – nem igazán vált be, mert távol volt a város központjától. Miskolc belvárosában nyílt a 18. század utolsó harmadában a Három Rózsa vendégfogadó, de eleinte csak két vendégszobája volt. A Korona vendégfogadó még inkább az akkori belvárosban helyezkedett el, a Piac utca központi helyén (ma Széchenyi István utca 1.), de ebben is csak négy vagy hat vendégszoba volt. Ez azt jelenti, hogy Miskolcnak még 1798-ban is csupán három szállója volt, összesen 13–15 szobával. Az elszállásolási igények azután kikényszerítették további szálláshelyek, szállodák építését.
Sajátos oldala volt a vendéglátásnak a kávéházak és cukrászdák megjelenése a városban. A kávézás szokása az 1700-as években kezdett elterjedni Miskolcon, először a nagypolgárság köreiben. Az első kávéház 1788-ban nyílt meg a Piac utcában. A következő a legendássá vált Jost–Rabel–Roráriusz kávéház és cukrászda volt, amelyet eleinte svájci cukrászok vittek sikerre, és számos híresség is megfordult benne. A Megay cukrászda is nevezetes intézmény volt Miskolcon. Tulajdonosa számos szakmai versenyen szerzett hírnevet magának és cukrászdájának. További híres és a miskolciak emlékezetében sokáig megmaradó cukrászda volt a Piva, a Trillhaas–Doró–Rácz és a Capri.
Kocsmák és vendéglők bélyegkép|A Népkerti Vigadó Miskolcon az évszázadok során működő kocsmák számát lehetetlen megállapítani. A 19. század előtti időkből kevés írásos forrás van, csak azt követően szaporodtak meg a leírások. Az állandó engedéllyel rendelkező borkimérések vagy földesúri (uradalmi és apátsági), vagy városi kezelésben voltak, ahol fizetett alkalmazott mérte az uradalom, az apátság és a város borát. Voltak időszakosan működő kocsmák is, amelyek Szent Mihály napjától karácsonyig vagy újévig működtek. Ezeket kántorkocsmáknak nevezték. Sok engedély nélküli kocsma is volt a városban, amelyeket kurta vagy kura kocsmáknak hívtak. A tilalmas italmérést a város – sikertelenül – üldözte, 1790-ben például 131 kurta korcsmáros ellen indult eljárás. Sok helyen az avasi, a tetemvári és más pincékhez is telepítettek kocsmákat, ezek voltak a korcsmáló pincék. A kocsmákban bort, esetleg pálinkát mértek, de szigorúan tilos volt bármiféle ételt kiszolgálni, ezért a kocsmák egyikét-másikát koplalókocsmának is nevezték.
A bor kimérése mellett a 18. század elején meghonosodott a sörivás is Miskolcon. A Mindszenten létesült, a tapolcai apátság tulajdonában lévő serfőző műhelyről 1709-ben, míg a város serházáról 1714-ben esik szó először. A serházakban pálinkafőzés is folyt, de 1917-től központi városi szeszfőzde is üzemelt, ahol elsősorban égetett, tömény alkoholt állítottak elő még 1929-ben is. A nyolc embert foglalkoztató üzem a mai Zsolcai kapu 45. alatt működött. A serfőzés azonban igény hiányában nem fejlődött kellő mértékben. A 19. század végén, a két miskolci sörüzem megszűnése után létesült Zurich János-féle műhely is csak szakaszosan működött, de volt év, hogy egyáltalán nem termelt, meg is szűnt. Magyarországon, így Miskolcon is a sörfogyasztás az 1920-as évektől indult növekedésnek. Mivel serfőző üzem akkor már nem volt a városban, a sör nagykereskedőkön keresztül érkezett Miskolcra más sörüzemekből. Megemlítendő Kálmán József nagykereskedése, a Kálmán- és Mann-féle lerakat, vagy a Dréher (-Haggenmacher) Serfőzde főlerakata. Ezek jobbára a Zsolcai kapuban helyezkedtek el. Utóbbi létesítette a Zsolcai kapu 5. alatti Hági söröző-éttermet.
A tapolcai apátság mindszenti serfőző műhelye. A serfőző műhely 1709-ben létesült Mindszenten, a Petrik András tapolcai apát, illetve Bazilud Jakab és Kirsz János közötti szerződés értelmében. A tulajdonosok engedélyt kaptak pálinkafőzésre is. Érdekes kitétele volt a szerződésnek, hogy külső (azaz miskolci) kocsmákba nem szállíthattak sört. Nem tudni, mikorra épült fel a sörüzem, de 1713-ban már üzemelt. A telep 1733 körül leégett, de az ismert, hogy 1742-ben már működött. Egy 1746-os elszámolás szerint január és augusztus között 463 3/4 köböl árpából 385 hordó sört főztek. A pálinkafőzéshez az alapanyagot az apátság tapolcai, görömbölyi és miskolci szőlőiből, gyümölcsöseiből szállították. A serfőző üzem működésével kapcsolatban 1818-ból származik az utolsó adat: egy peres levélben említik, ezt követően szűnhetett meg. Miskolc város serfőző műhelye. „Az Hunyad utcán kívül való városunk közönséges serháza" az akkori Serház utcában (a mai Tizeshonvéd utca 21. alatt) működött, ma a Herman Ottó Gimnázium épülete áll a helyén. A serházban pálinkát is főztek. 1774 előtt a ház leéghetett, az új üzemről 1775-ben készült egy felmérés: „Jó anyagból épült, zsindelyezve, két részből áll. Az első rész, a nyersanyagraktár 13 öl 2 láb hosszú, 4 öl széles. Padlózata tégla, s itt található a malátatűzhely. Efölött a … magtár. Ezután következik a malátaszárító…. Aztán a sörfőzésre szolgáló kő tűzhely. Ez után következik maga a sörfőző, bolthajtásos, 4 négyszegletes kőgyám tartja a bolthajtását. … Itt vannak a sörfőző edények, kádak fából. … Ezt követi a … sörraktár.” Az 1783-as összeírás hasonló állapotokat talált, de megemlítette még, hogy az üzem a Hóhér, vagy Serházkorcsma táján található. Ezt követően megszűnnek az adatok, a serfőző műhely 1883-ban valószínűleg megszűnt. Helyén, a régi épület elemeit felhasználva épült fel 1889-re a József laktanya a Miskolci 10. honvéd gyalogezred számára.
Néhány a legfontosabb, illetve legtöbb írásos forrással rendelkező miskolci korcsmák és vendéglők közül, a feljegyzések szerinti írásmódban: Apátsági korcsma a mindszenti pincék között. Erről a kocsmáról került elő először feljegyzés, a vendéglátóhely szinte folyamatos pereskedéseinek iratanyaga. A 18. század elején Althann Mihály váci püspök, tapolcai apát felügyeletében működött a kocsma, ami Miskolc város jogait sértette, ugyanis a Csabai kapunál, a Mindszenti templommal szemben a város is fenntartott egy kocsmát (Zöld Fa néven), innen adódott az állandó jogi perpatvar. A pincében még a 18. század második felében is volt borkimérés. Mindszent településén működött, de a pontos helye nem ismert. Korcsmaház a Szijgyártó nevű funduson. Az 1745-ös összeírás részletes képet mutat a kocsma kialakításáról, berendezéséről. A deszkával borított, háromablakos szoba közepén hosszú asztal állt, mellette lócákkal. Az italtároló kamrába reteszes ajtón át lehetett bejutni, a kocsmaépület alatt pince volt. Akkori állapotára jellemző, hogy az összeírók javasolták, hogy „az Betssületes Város menél hamarébb megtsináltassa”. Feltehetően röviddel ezután lebontották. A kocsma a Piac utcában, a mai Széchenyi utca 26. szám, a Miskolci Takarékpénztár épülete helyén állt. A Piatzon a Mészár Székek melletti régi épülletű korcsma. Az 1745-ös összeírásban található adat róla. Az írás ismerteti a korcsmáros lakóhelyét és az ivóházat, amely a Piac utca felől nyílt. Berendezése mindössze egy levert lábú tölgyfa asztalból, három lócából és egy fűtőkemencéből állt. A leltár a pincében „egy ón itzét, egy ón messzelyt, egy fa poltúrást, a sörhöz való egy-egy iccét és messzelyt, egy pénzestálat, valamint deszkából készült kettős csapszéket, három csapalávalót, egy tölcsért, egy csapfúrót” írt össze. A mai Művészetek Háza környékén, attól északra állt, ivószobája a főutcára nyílt. Szarvas vagy Koplaló kortsma. A kocsma fennállását 1755-től 1874-ig lehet nyomon követni. Eszerint először uradalmi tulajdonban volt, és Szarvas Kortsma volt a neve. Az 1783-as összeírás szerint a Vay-házhoz tartozott. 1787-ben több gyanús nőszemélyt fogtak el benne, az idegeneket pedig kizsuppolták. Az „erkölcstelenségek” azonban tovább folytak, és 1811-ben az immár Koplaló kortsma névre hallgató hellyel kapcsolatban újabb városi intézkedésekre volt szükség. Az uradalom 1816-ban eladta az épületet Czinczifa Ádám görög kereskedőnek (az ő nevéhez fűződik a Főutca és a Rákóczi utca közötti kapcsolatot megteremtő Sötétkapu megépítése). 1828-ban újabb tulajdonosa lett, aki patikává alakította, majd az 1874-es nagy tűzvészben megsemmisült. Sodoma Kortsma. 1764-ben említette Miskolc város jegyzőkönyve, hogy a kocsmában – a tiltások ellenére – egy cigány asszony táncolt, harminc korbácsütés volt a büntetése. Ezután is jobbára botrányos és peres iratokban fordul elő, végül 1811-ben említették utoljára. Helye nem ismert. Jézus Kútja nevezetű Kortsma és bormérés. 1745-ben említették először, uradalmi kimérés volt. Itt is említés történt egy – kocsmákban nyilván nem ritka – részeges botrányokozásról, a vétkes Miklósi Mihály 1767-ben ötven botütést kapott. Az 1775. évi összeírás szerint az épület jó anyagból épült, a szoba-konyhás épület alatt helyezkedett el az ivószoba, pincéjében 12 hordó fért el. Helyileg az avasi pincék között, szűk helyre volt beszorítva az Avas oldalában. 1783-ban Johann Jung tervei alapján átépítették, de 1832-ben már nem létezett. Lutzi- (Lacai-, Luciné-) korcsma. A kocsmát 1873-ban említették először, a Piac utcában helyezkedett el. Három szoba-kamra-konyhás, előtérrel rendelkező, boltozatos épület volt. „Kiszolgálásra alkalmas" pincéje is boltozott volt, amelyben 31 hordó bort lehetett tárolni, emellett négy asztalt, négy padot és hat széket helyeztek el benne. 1787-ben Luciné kocsmájaként említették, ezt követően nemsokára lebontották. A mai Széchenyi utca 32. szám alatti Divatház épülete áll a helyén. 3 Kakas korcsma, később Fehér Kakas fogadó és korcsma. A kocsma neve 1787-ben tűnt fel először, a mai Zsolcai kapu 26. szám alatt állt. Később, az 1878-as árvízi jelentésben és más levelekben írtak róla („régebbi uradalmi épület”), majd 1881-ben Fehér kakas néven említették. 1880-ban Leszih Miksa gépgyáros vette meg az épületet gazdasági gépgyára számára, de az 1878. évi miskolci nagy árvíz után lebontották.