Weiss Emília (Budapest, 1927. július 21. – Budapest, 2014. július 28.) a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék professor emeritája. Évtizedeken át volt a Polgári Jogi Tanszéken a családi jog mint önálló tantárgy oktatója.
Életpályája Weiss Emília az egyetemi tanulmányait 1945 és 1950 között végezte a Pázmány Péter Tudományegyetem ma ELTE Jog- és Államtudományi Karán. Már 1949-től a Kar Polgári Jogi Tanszékén dolgozott, demonstrátorként, később tanársegédként, adjunktusként, egyetemi docensként. 1979 decemberében kapott egyetemi tanári kinevezést. Azóta professor emerita elismerést kapott.
A Ptk. kodifikációs munkálatainak előkészítésétől kezdve az új Polgári Törvénykönyv Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságának tagja volt. Ő vezette a családjogi munkacsoportot és az öröklési jogi munkacsoportot.
2014-ben elnyerte a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetést.
Tudományos fokozatai Az állam- és jogtudományok doktora fokozatot 1979-ben „A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása – történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban” című doktori értekezésével szerezte meg.
Publikációi A polgári jog és a családjog számos kérdéskörében jelentek meg publikációi, a családjog és az öröklési jog témakörében német és angol nyelven is.
Emlékezete A Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik.
Források elhunyt Weiss Emília elte.hu ajk.elte.hu
Jegyzetek
További információk Feisingerné Bodnár Judit: Dr. Weisss Emília. Notarius Hungaricus - A Magyar Országos Közjegyzői Kamara lapja 7. (2015)
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar jogtudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei