Viskóc vára () egy várrom Horvátországban, a Pozsega-Szlavónia megyei Viškovci település határában.

Fekvése Viškovci falutól délre, a Pozsegai-hegység keleti részén, egy nyugatról keletre ereszkedő hegynyereg közepén, egy 364 méter magasságú, erdős magaslaton található.

Története A történetéről jóformán semmi sem tudható. Először 1400-ban említették meg, mint castrumot „Viskouch” néven a pozsegamindszenti Verbovszki nemesi család tulajdonában.

A vár mai állapota A vár a természet adta környezet miatt jól védhető helyen áll, csak a déli oldalon kellett árokkal elválasztani a terepszinttől. Ovális alaprajzú, nagyméretű erősség volt, melynek hosszanti oldala észak-déli irányban húzódott. Hosszanti tengelye mintegy 25, szélessége 15 méteres volt. Központi része a három méteres vastagságú falakkal rendelkező torony volt, mely a déli védőfalra támaszkodott. A torony ma is mintegy húsz méteres magasságban áll, csak a felső részén hiányzik az egykori külső burkolat. Az egykori várpalota és a lakórészek a nyugati oldalon találhatók. A védőfalak is aránylag jó állapotban állnak, láthatóan a közelben kitermelt kövekből épültek. Az építés késői fázisában az északi oldalra négyszögletes tornyot építettek az első emeleti részen mélyedéses ablakokkal. A vár jó állapota azzal lehet összefüggésben, hogy a főbb útvonalaktól távol esik, ezért a török nem rakott bele őrséget. Így megmenekült a felszabadító háborúk ostromaitól is. Építési körülményeiről semmilyen adat nem áll rendelkezésre. Építési stílusából következtetve építése a Raholca melletti Óvárral áll összefüggésben.

Források Branko Nadilo:Tvrđave i kašteli Požeške kotline I. (A Građevinar horvát építészeti folyóirat 2005. évi 1. számában) Viskóc a Varak.hu oldalán

Kategória:Horvátország várai Kategória:Horvátország 15. századi építményei Kategória:Horvátország elpusztult építményei Kategória:Pozsega-Szlavónia megye