Jean Nicolas Arthur Rimbaud (Charleville, 1854. október 20. – Marseille, 1891. november 10.), francia szimbolista költő, felfedező.
A szimbolizmus úttörőjének számít. Munkássága java részét a Paul Verlaine-nel folytatott viszonya alatti néhány évben alkotta. Viharos kapcsolatuk 1875-ben ért végleg véget. Rimbaud életének ezután nincs irodalmi vonatkozása.
A költő élete Anyja, Vitalie Cuif, Ardennes megyei kisbirtokosok ivadéka (???). Apja, Frédéric Rimbaud gyalogoskapitány, 1864-ben elhagyta családját. Arthur Charleville-ben járt iskolába, szellemi érettsége miatt tanárai engedélyezték, hogy egy osztályt átugorjon. 1869-ben csodálatba ejtette tanulótársait és tanárait latin nyelvű verseivel. 1870-ben Rimbaud elküldte Théodore de Banville-nek az Élményt, az Oféliát és a Napfény és húst, reménykedve, hogy verseit nyomtatásban láthatja viszont, de lekéste a beküldési határidőt. Ellenben a Charge című szatirikus hetilap Három csók címmel leközölte az Első estét.
A nyár közepén kitört a francia–porosz háború, Arthur megszökött otthonról, jegyet váltott Mohonig, de csak Párizsban szállt le, ezért letartóztatták, és börtönbe zárták. Levelet írt tanár-barátjának, Georges Izambard-nak, aki szabadlábra helyeztette. Újságírói ambíciókkal Belgium felé tartott, de csalatkoznia kellett, és hamarosan az édesanyja hazaparancsolta. Kóborlásai alatt nyolc verset írt. 1871 elején a charleville-i könyvtárban töltötte napjait, a francia szocialistákat, Proudhont, Babeuföt, Saint-Simont tanulmányozta, valamint okkultista műveket olvasott. Olvasmányai megbotránkoztatták a könyvtárost, s ezért bosszúból megírta A kuksolók című versét.
1871. február 25-én Párizsba szökött, két hétig éhezve-fázva kóborolt a főváros utcáin, majd gyalogszerrel hazatért. Ezekben a hetekben írta a Kommunista alkotmánytervezetet, ami, úgy tűnik, örökre elveszett. A tavasz folyamán elkészült a Esti imádság is.
Heves antiklerikalizmus támadt benne, gúnyolta a papokat, krétával a padokra írta: „Halál Istenre!” Május 13-án levelet intézett Izambard-hoz, május 15-én elküldte „A Látnok levelét” Demenynek. 1871 augusztusában egy ismerőse, Bretagne elküldte Arthur néhány versét Verlaine-nek, aki ennyit írt vissza: „Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!”.
A fiatal költő szeptember végére érkezett Párizsba, versei között magával vitte A részeg hajót is. Rimbaud kezdetben Verlaine apósánál lakott, Verlaine és felesége társaságában, később egy padláson béreltek szobát neki a Buci utcában. Rimbaud nagyon megkedvelte a művelt költőtársat, Verlaine viszont szerelmes lett a kamasz költőbe, ezért eltávolodott a feleségétől, szinte hidegen hagyta a fia születése. 1872-ben a Diáknegyed kávéházaiban töltötték napjaikat és éjszakáik egy részét, részt vettek a „Csúnya fickók” társaságának összejövetelein. Verlaine az ilyen alkalmakon megpróbálta rászoktatni Rimbaud-t az abszintra, amit ő hígítás nélkül ivott, de barátja mindig rosszul lett tőle. Verlaine és felesége között egyre hevesebb jelenetek játszódtak, a „legdekadensebb dekadens” gyakran részegen tért haza, és egyszer ilyen állapotban súlyosan bántalmazta feleségét. Ezt az embert, aki a züllöttség legmélyebb szintjét súrolta, az ilyen esetek után mégis emésztő bűnbánat gyötörte.
bélyeg|bal|Paul Verlaine rajza Rimbaud-ról
Márciusban Rimbaud visszatért Charleville-be, hogy megkönnyítse Verlaine kibékülését feleségével. Otthontartózkodása alatt nyolc verset írt, és Baudelaire Kis költemények prózában című művének hatására prózavers-írással kísérletezett. Rimbaud – Verlaine sürgetésére – újra visszatért Párizsba. Július 7-én Belgiumba utaztak, mert Arthur látni akarta a tengert. Belgiumból Londonba mentek. Itt megírta utolsó kötött formájú verseit, majd nekilátott a Színvázlatokban (Kardos László fordításának címe: Villanások) összegyűjtött prózaversek kidolgozásának.
Hamar beköszöntöttek az anyagi gondok, Rimbaud egyre komorabb és ingerlékenyebb lett. Ez a három hónap folyamatos viták és kibékülések időszaka volt. 1873 elején megkezdte az Egy évad a pokolban írását. Egyre inkább érezte, hogy mennyire terhes neki ez a kapcsolat: csak tanulni akart az idősebb költőtől, a barátja akart lenni, de Verlaine vágyait ez nem elégítette ki. Verlaine hirtelen elutazott, pénz nélkül hagyva barátját az angol fővárosban. Brüsszelből levelet intézett a feleségéhez, bocsánatát kérte, és a belga fővárosba hívta, de az nem válaszolt. Ekkor a költő megint Rimbaud felé fordult, aki a hívó levélre meg is érkezett, és közölte vele, hogy útjaik végérvényesen szétválnak. Verlaine ittas állapotban revolverrel fenyegetőzött, majd kétszer rálőtt Rimbaud-ra, aki csak a csuklóján sebesült meg. Mindez egy hotelszobában történt, Verlaine-t azonnal letartóztatták, pedig Rimbaud nem tett feljelentést. A belga bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte Verlaine-t, Rimbaud visszament Roche-ba, és befejezte az Egy évad a pokolbant. Brüsszelben a szerző saját költségén kinyomtatta utolsó művét. És ezzel lezárult a 19 éves ifjú irodalmi pályafutása.
A következő két évben Rimbaud angolul, németül, spanyolul, arabul, olaszul, újgörögül és hollandul tanult, majd Németországba utazott. 1875 januárjában az immár hívő katolikus Verlaine-t kiengedték a börtönből, aki felkereste Rimbaud-t Stuttgartban. Megpróbálta meggyőzni, hogy kövesse a példáját, írjon Istenről, a bűnbánatról és minden jóra fordul. A vita hamarosan verekedéssé fajult, és Rimbaud alaposan helyben hagyta Verlaine-t.
A kalandor élete 1876-ban Hollandiába utazott, és háromszáz forint jutalom fejében beállt hat évre katonának a holland gyarmati seregbe. Hajóra szállt egy katonaszállítmánnyal, de egy hónap múlva megszökött. Egy angol vitorlással ment vissza Franciaországba. 1877-ben a skandináv országokban járt. 1878-ban keletre készült, de a terve meghiúsult. Bejárta Alexandriát, majd Ciprus szigetére utazott, de megbetegedett. 1880-ban visszatért Ciprus szigetére, de nem tudta elviselni az éghajlatot, Egyiptomba hajózott, majd Ádenben kötött ki. Egy kereskedelmi cég szolgálatába fogadta: Rimbaud Hararba, Abesszínia egyik városába ment. 1882–1883-ban felfedező utakat tett Szomáliában és Galla-földön, illetve bejárta Ogadent. Utazásairól beszámolót készített a párizsi Földrajzi Társaságnak. 1884–1887 között vadházasságban élt egy abesszin nővel. Kávéval és bőrökkel kereskedett. 1887-ben fegyverkereskedelemmel kísérletezett, de a kockázatos vállalkozásból nem származott annyi haszon, amennyit várt. 1888–1890 között is folytatta a fegyverekkel való kereskedést, de mivel nagyhatalmi érdekeket sértett működése, szembekerült a francia kormánnyal. 1891 februárjában daganat keletkezett a jobb térdén. Visszatért Franciaországba, ahol a beteg lábát amputálták, de a radikális beavatkozás sem segített rajta. Húgának sürgetésére fogadta egy pap látogatását, és ha hihetünk Isabelle-nek – aki több helyen is meghamisította életrajzát – halálos ágyán megtért.
Költészete Rimbaud-ban, mint minden költőben, végbement egy természetes stiláris fejlődés: a legegyszerűbb népdalszerű versektől eljutott a kristálytiszta formájú klasszikus versekig (pl.: latin nyelvű versek, Napfény és hús), majd derűsebb, ábrándozó költeményei a romantikához közelítenek. Már fiatalon kortársakat olvasott. 15-től 17 éves koráig kipróbálta magát az összes modern irodalmi irányzatban, de egyik sem nyerte el a tetszését. Victor de Laprade véghetetlenül hosszú, unalmas költeményéből születik a Faun-fej. Jean-Marie Kezé-nek sorait, hangjait és képeit részben Gautier Kéz-tanulmány és Verlaine Kezek című verséből vette. A Részeg hajó forrásai közé sorolják Vergiliust, Gautier-t, Baudelaire-t, Victor Hugót és Poe-t. Az akkori idők francia Szabolcska Mihálya, François Coppée ugyanúgy idegesítette Rimbaud-t, mint a „költőcske Mihály” Adyt. Ezért Ócska Coppée-k című versciklusa nyílt karikatúrája az unalmas, 10 soros versikéket gyártó versiparosnak, mégis úgy, hogy a mondanivaló eredeti Rimbaud marad. Az A völgyben egy katona alszik parnasszista voltát igazolja a szonettforma, az idilli környezet. A témaválasztás már kevésbé, hiszen egy halott katona leírása nehezen összeegyeztethető a pedáns és konzervatív szépségkeresőkkel. A többi, 1869 és 1871 között írt költeményei is rendkívüli koraérettségét bizonyítják. (Pl.: A bűn; Álom, télire) Leghíresebb versei A részeg hajó, A magánhangzók szonettje, A meghökkentek, Kóborlásaim, melyeket olyan híres költők fordítottak magyarra, mint József Attila, Radnóti Miklós, Tóth Árpád, vagy a műfordításairól is ismert Kardos László irodalomtörténész.
Művészetfelfogása Korai verseiben megjelenő művészetfelfogását jól tükrözi A látnok levele: „A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának.” Így érkezik el az ismeretlenhez." Másrészt egy komplett költészettörténetet és -elméletet kapunk, egyes részekben kissé nagyképűen, arrogánsan fogalmazva. Állítása szerint minden antik költészet a görög költészetbe torkollik, ahol „a vers és lant a Cselekvés ütemére lépnek”. S „Görögországtól a romantikáig – középkor – csak írástudók vannak és rímfaragók.” A romantikusok már látnokok, de tönkreteszi őket az ócska forma, vagy ott vannak a látomások a függöny mögött, de ők behunyják a szemüket. „Baudelaire a legelső látnok, a költők költője, valóságos Isten.” A levél végén pedig közli, hogy a parnasszisták között két látnok van: Albert Mérat és Paul Verlaine. Somlyó György jegyzeteiben azt írja, hogy „a művészetről való végső tanúságtételét keresni bennük téves”, ami végül is evidens, hiszen pályája elején íródtak, azt a bizonyost, az Egy évad a pokolban című művében kell keresni. Mégis, szerintem akár programlevélnek is nevezhetnénk őket, hiszen amellett, hogy kiváló leírást kaphatunk a modernség eszméjéről, a költői célkitűzéseket is megtalálhatjuk benne, amelyeket a rákövetkező két évben próbál megvalósítani.
A modernségről ezt írja: „Az újaknak jogukban áll utálni az ősöket: itthon vagyunk és ráérünk.” Vagyis: A modernek nem újítani akarnak, mint a romantikusok, hanem újat alkotni. „El fog jönni az egyetemes nyelv kora, [… ami] közvetlen lélektől lélekig fog hatni, mindent egybefoglal, illatot, hangot, színt, gondolat lesz, mely a gondolathoz tapad, s abból is származik.” Ezzel a kijelentéssel, és Baudelaire-nek a „költők költője” titulus odaadásával egyértelmű, hogy már ekkor eldöntötte: a szimbolistákhoz csatlakozik.
Az Egy évad a pokolban