Judah Lewis (2001. május 22. –) amerikai színész.

Olyan filmekben szerepelt, mint a Darabokban (2015), A bébiszitter (2017) és A bébiszitter – A kárhozottak királynője (2020).

Élete és pályafutása Lewis Hara és Mark Lewis színésztanárok fia.

2014-ben Lewis szerepelt Lauren Ambrose főszereplésével készült Érzelmek háborúja televíziós filmben. 2015 májusában Lewis azon hat színész közé került, akik esélyesek voltak a Pókember: Hazatérés (2017) főszerepére (ami végül Tom Hollandé lett). 2015-ben mellékszerepet töltött be a Darabokban című vígjáték-drámában, mely Jake Gyllenhaal főszereplésével készült. Továbbá a Holtpont című, szintén 2015-ös akcióthriller feldolgozásban is felbukkant a főszereplő, Johnny Utah fiatalkori énjeként. Még ebben az évben Samara Weaving mellett forgatta le A bébiszitter című horror-vígjátékot, melyben szektatagok vadásznak rá. Az elkészült filmet a Netflix 2016 decemberében megvásárolta, és 2017. október 13-án, pénteki napon jelent meg.

2018-ban Lewis a '84 nyara című kanadai misztikus-horrorban szerepelt. Mellékszerepet játszott a Karácsonyi krónikák Netflixes családi filmben, Kurt Russell főszereplésével. 2019-ben a Látlak című thrillerben tűnt fel Helen Hunttal együtt.

2020-ban ismét főszerepelt a Netflixen bemutatott A bébiszitter – A kárhozottak királynője című vígjáték-horrorfilmben. Továbbá Teddy szerepét is megismételte a Karácsonyi krónikák: Második részben

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2015 Darabokban Demolition Chris Moreno Nagy Gereben Holtpont Point Break Johnny Utah fiatalon Csémy Balázs 2017 A bébiszitter The Babysitter Cole Johnson Straub Martin 2018 ’84 nyara Summer of 84 Tommy "Eats" Eaton Karácsonyi krónikák The Christmas Chronicles Teddy Pierce Nagy Gereben 2019 Látlak I See You Connor Harper Baráth István 2020 A bébiszitter – A kárhozottak királynője The Babysitter: Killer Queen Cole Johnson Straub Martin Karácsonyi krónikák: Második rész The Christmas Chronicles 2 Teddy Pierce Nagy Gereben 2023 Suitable Flesh Asa Waite

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2014 Érzelmek háborúja Deliverance Creek Caleb Barlow tévéfilm 2015 CSI: Cyber helyszínelők CSI: Cyber Denny Metz 1 epizód 2016 A múlt fogságában Game of Silence Gil Harris fiatalon 6 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek