Szenkár Jenő, külföldön Eugen Szenkar (Budapest, 1891. április 9. – Düsseldorf, 1977. március 25.)Elhunyt Szenkár Jenő (1977. április 2.) Magyar Nemzet, 33. évfolyam, 78. szám magyar karmester, zeneszerző, Szenkár Dezső karmester, zeneszerző és Szenkár Mihály karmester, főzeneigazgató bátyja.

Élete Édesapja, Szenkár Nándor (1857–1927) kóruskarnagy, több zsinagóga énekkarának vezetője, édesanyja Rothenstreich Ráchel (1862–1935) volt. Tanulmányait a Zeneakadémián folytatta, ahol zeneszerzést Koessler Jánosnál, majd Herzfeld Viktornál tanult. 1911-ben egy évadra az Operaházhoz szerződött korrepetitorként, de már a következő évadtól kezdve élete végéig – néhány év kivételével – külföldön vállalt szerződést.

1912-ben a prágai Német Színháznál kapott éves szerződést, majd 1913 és 1915 között visszatért Budapestre és a budapesti Népopera karnagya lett. Ezután Salzburgban, később Altenburgban volt karmester. 1920-ban három évadra a Frankfurti Operához került, ahol ekkoriban Paul Hindemith volt a zenekar első hegedűse. Ezután egy évadon át a berlini Volksoper igazgatója volt, majd 1924-től Kölnben lett vezető karnagy Otto Klemperer utódjaként. Itt mutatta be 1926. november 27-én Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátékát és Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A premier után Bartók művét Konrad Adenauer főpolgármester utasítására eltávolították a repertoárból, a főképp konzervatív közönség tiltakozása miatt. A kölni botrány messze ható következménye volt, hogy Bartók művének hazai bemutatása is sorozatosan meghiúsult. 1928-ban a kölni opera társulatával vendégszerepelt a Wiener Staatsoperben Mozart Così fan tutte, Händel Julius Caesar Egyiptomban és Debussy Pelléas és Mélisande című műveivel, amelyeket a közönség lelkesen fogadott. Ugyanebben az évben, az Odeon lemezfelvételre szerződtette Beethoven halálának 100. évfordulója alkalmából (Beethoven V. szimfóniája a Berlini Állami Operaház előadásában). 1928-ban és 1932-ben vendégkoncerteket adott a Buenos Aires-i Teatro Colónban.

Zsidó származása míatt 1933-ban Bécsbe menekült a nemzetiszocialisták elől. Itt Mahler III. szimfóniáját vezényelte a Bécsi Filharmonikusokkal és Wagner A bolygó hollandi című operáját. 1934 és 1939 között Moszkvában az Állami Filharmonikus Zenekar vezető karnagyaként működött, és a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban vezénylést tanított. Későbbi legismertebb tanítványa Kirill Petrovics Kondrasin lett. Az oroszországi tartózkodása alatt barátságot kötött Szergej Prokofjevvel és Nyikolaj Jakovlevics Mjaszkovszkij zeneszerzőkkel. 1936–37-ben ő mutatta be Prokofjev Orosz nyitányának kis-zenekari átiratát, illetve Rómeó és Júlia balettzenéjének szvit-összeállítását. 1937-ben, a nagy tisztogatás évében a kémgyanús zenei vendégmunkásokat mind kiutasították a Szovjetunióból, így neki is el kellett hagynia az országot. 1938-ban és 1939-ben a Bronisław Huberman által alapított Palesztinai Szimfonikus Zenekarral Tel-Avivban, Haifában, Jeruzsálemben, Kairóban és Alexandriában koncertezett. bélyegkép|257x257px|A képen Szenkár Jenő (középen) testvéreivel, Szenkár Dezső (balra) és Szenkár Mihály (jobbra) karmesterekkel 1939-ben meghívást kapott mint vendégkarmester a Rio de Janeiro-i Theatro Municipalba. A második világháború kitörése miatt már nem tudott visszatérni hazájába, de a zsidótörvények következtében már fellépési lehetőséget se kaphatott volna. Ezért Brazíliában maradt és néhány kollégájával együtt megalapította a Brazil Szimfonikus Zenekart. Ez idő alatt európai mintára zenei életet szervezett, ifjúsági koncerteket kezdeményezett, és amatőr énekesekből álló kórust alapított. Később, egy 1958-as vendégszereplésen a város díszpolgárává választották. 1949-ig maradt Rio de Janeiróban, de közben a New York-i Metropolitanben is vezényelt. 1949 végén visszatért Európába. Két évadon át Mannheimben és Kölnben működött, majd 1952-től nyerte el utolsó állandó szerződését a Düsseldorfi Színháznál. 1958-ban az ő hangversenye vált a Budapesti Zenei Hetek egyik legnevezetesebb eseményévé. Ez alkalommal ő vezényelte Bartók 3. zongoraversenyét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, míg az est szólistája Fischer Annie zongoraművésznő volt. 1960-ban lemondott zeneigazgatói posztjáról. A következő évben a budapesti Operaházban Richard Strauss Salomé című operáját vezényelte. 1963-ban és 1964-ben vezényelt utoljára Budapesten, mindkét alkalommal a Magyar Állami Operaházban. Utoljára a 80. születésnapja alkalmából fogott kezébe karmesteri pálcát, amikor is Kölnben Bizet Carmen című operáját irányította. Zeneszerzőként is tevékenykedett: szimfonikus és kamaraművek mellett dalokat és zongoraműveket írt.

Magánélete Első házastársa Léber Adél volt, akit 1915. április 19-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül, majd hat évvel később elvált tőle. Második hitvese Margit Löwenthal volt, akivel 1923. május 9-én Frankfurtban kötött házasságot.

Fia Claudio Szenkar zenei producer és zeneszerző.

Jegyzetek

Források

Breuer János: Szenkár Jenő (zeneakademia.hu) Breuer János: Szenkár Jenő emlékezete (1977. június 1.) Muzsika, 20. évfolyam, 6. szám Eugen Szenkar (bach-cantatas.com) Eugen Szenkar a Munzinger-Archiv Eugen Szenkar, Mein Weg als Musiker: Erinnerungen eines Dirigenten. Herausgegeben von Sandra I. Szenkar Berlin: Frank & Timme, 2014. Elisabeth Bauchhenß: Eugen Szenkar (1891-1977): ein ungarisch-jüdischer Dirigent schreibt deutsche Operngeschichte, Köln; Weimar; Wien: Böhlau Verlag, 2016.

Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1891-ben született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:Magyar emigránsok Brazíliában