A 2020-as Roland Garros a COVID–19-pandémia miatt a hagyományos május végi–június eleji időpont helyett őszre lett halasztva, így az év utolsó tenisz Grand Slam-tornája lett, amelyet 119. alkalommal, 2020. szeptember 27. és október 11. között rendeztek meg Párizsban. A selejtezőkre szeptember 21-től került sor. A tornán bajnokot avattak férfi és női egyesben és párosban (a vegyes párosok versenyére ezúttal nem került sor), valamint junior fiú és lány kategóriákban egyesben és párosban is. A versenyprogram része volt a kerekesszékesek versenye. Ez volt az első olyan Roland Garros, amelyen villanyfényes mérkőzésekre is lehetőség volt a négy fő pályán a 23 közül.

A Roland Garros az egyetlen salakpályás Grand Slam-torna. Díjalapja 2020-ban a koronavírus-járvány miatt az előző évinél 10%-kal kevesebb, euró volt. A díjak elosztásánál az alacsonyabban rangsorolt versenyzőket igyekeztek előnyben részesíteni, így az első fordulóban kiesők díja 30%-kal volt magasabb a 2019. évinél, míg a selejtezőben a díjak átlagosan 27%-kal haladták meg az előző évit.

A cím védője férfi egyesben a spanyol Rafael Nadal, a női egyesben az ausztrál Ashleigh Barty volt. Ashleigh Barty a járvánnyal összefüggő korlátozások miatt nem vett részt a tornán. Rajta kívül ugyancsak távol maradt Ószaka Naomi háromszoros Grand Slam-tornagyőztes és Bianca Andreescu, az előző évi US Open győztese is. A női világranglista első 100 helyezettje közül a verseny előtt 14-en mondták vissza a részvételt. A férfiaknál már a torna előtt lemondott a részvételről Roger Federer, Nick Kyrgios, Lucas Pouille és Jo-Wilfried Tsonga. A benevezett teniszezők közül a selejtezők indulása előtt további öt játékos lépett vissza, miután két játékosnál és egy edzőnél a koronavírus-teszt pozitív eredményt mutatott ki.

A férfiaknál a Roland Garros trófeáját Rafael Nadal tizenharmadik alkalommal szerezte meg, miután a döntőben 6–0, 6–2, 7–5 arányban győzött Novak Đoković ellen. Nadal összességében a 20. Grand Slam-tornagyőzelmét szerezte, és ezzel utolérte Roger Federert.

A győzelmet a nőknél nagy meglepetésre a lengyel Iga Świątek szerezte meg, miután a döntőben 6–4, 6–1 arányban legyőzte az amerikai Sofia Kenint. A női párosban a címvédő Babos Tímea–Kristina Mladenovic kettős megvédte címét, miután a döntőben 6–4, 7–5 arányban legyőzték az Alexa Guarachi–Desirae Krawczyk chilei–amerikai párost. Férfi párosban is címvédés történt, miután a német Kevin Krawietz–Andreas Mies páros ebben az évben sem talált legyőzőre, a döntőben 6–3, 7–5 arányban nyertek a horvát Mate Pavić és a brazil Bruno Soares páros ellen.

A magyar versenyzők közül a tornán ebben az évben a férfiaknál Fucsovics Márton és Balázs Attila, a nőknél Babos Tímea indulhatott a világranglista-helyezése alapján a főtáblán. Balázs Attila élete első Grand Slam-főtáblás megmérettetésén a 2. körig jutott, ahol a 10. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agut ütötte el a továbbjutástól. Fucsovics Márton eddigi legjobb Roland Garros-eredményét elérve a 4. körig jutott. A női egyesben Jani Réka Luca és Gálfi Dalma a selejtezőben szerepelt, és nem sikerült a főtáblára jutniuk: Jani Réka Luca a selejtező első körében, Gálfi Dalma a kvalifikáció döntőjében volt kénytelen elbúcsúzni a további küzdelmektől. Női párosban a címvédő Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic volt, akik ezúttal második kiemeltként indulhattak, és sikeresen megvédték címüket. A női párosban indult még Stollár Fanny is, a román Irina Bara párjaként, ők az első körben estek ki. Férfi párosban Fucsovics Márton a brit Cameron Norrie-val lépett pályára és a második körig jutottak. A junior fiúknál Fajta Péter egyéniben a második, párosban az első körben, a lányoknál Tóth Amarissa Kiara egyéniben a harmadik körben, párosban az első körben, Szabanin Natália egyéniben és párosban is az első körben búcsúzott a tornától.

Világranglistapontok EredményFérfi egyesFérfi párosNői egyesNői páros Győzelem 2000 Döntő 1200 1300Elődöntő 720 780Negyeddöntő 360 43016 között 180 24032 között 90 13064 között 45 0 70 10128 között 10 – 10 –Főtáblára jutás 25 40Selejtező (3. kör) 16 – 30 Selejtező (2. kör) 8 20Selejtező (1. kör) 0 2

Pénzdíjazás A torna összdíjazása , amely a koronavírus-járvány miatt mintegy 10%-kal alacsonyabb az előző évinél. A férfi és a női egyéni győztesnek fejenként jár. A díjak elosztásánál az alacsonyabban rangsorolt versenyzőket igyekeznek előnyben részesíteni, így az első fordulóban kiesők díja 30%-kal magasabb a 2019. évinél, míg a selejtezőben a díjak átlagosan 27%-kal magasabbak a korábbinál.

EredményEgyes*Páros**Vegyes páros+Férfiak***Nők****GyőzelemDöntőElődöntőNegyeddöntő16 között32 között64 között128 között–Selejtező (döntő)*Nemenként **Csapatonként***128-as selejtezőtábla****96-os selejtezőtábla+A vegyespárosok versenyét nem rendezték megSelejtező (2. kör)Selejtező (1. kör)

Eredmények Férfi egyes

Rafael Nadal – Novak Đoković 6–0, 6–2, 7–5

Női egyes

Iga Świątek – Sofia Kenin, 6–4, 6–1

Férfi páros

Kevin Krawietz / Andreas Mies – Mate Pavić / Bruno Soares 6-3, 7-5

Női páros

Babos Tímea / Kristina Mladenovic – Alexa Guarachi / Desirae Krawczyk 6-4, 7-5

Juniorok Fiú egyéni Dominic Stricker – Leandro Riedi, 6–2, 6–4

Lány egyéni Elsa Jacquemot – Alina Csarajeva, 4–6, 6–4, 6–2

Fiú páros Flavio Cobolli / Dominic Stricker – Bruno Oliveira / Natan Rodrigues, 6–2, 6–4

Lány páros Eleonora Alvisi / Lisa Pigato – Marija Bondarenko / Gyiana Snajgyer 7–6(3), 6–4

Jegyzetek

Források A verseny hivatalos honlapja