Az influenszer vagy influencerMindkét helyesírási változat elfogadható: (eredete az angol influence ige „hatással van, rábír, befolyásol” → ebből képzett influencer melléknévi igenév „befolyásoló, rábíró”) szót leginkább a közösségi médiában hírnevet szerzett digitális tartalomalkotókra használják, akik népszerűségüknek köszönhetően befolyásolni képesek a követőiket akár véleményformálás, akár fogyasztói viselkedés tekintetében.
Jellemzői A ismertségük folytán a közbeszédre különböző mértékű befolyással rendelkező véleményvezérek ugyan korábban is léteztek (például: sportolók, színészek, közszereplők), a közösségi média, azon belül is olyan platformok, mint a Facebook, YouTube, Twitter, Instagram, Twitch vagy a TikTok megjelenése és rohamos bővülése lehetőséget teremtett egy újfajta kommunikációra alkotó és tartalomfogyasztó között. A hagyományos marketingstratégiák kiegészültek az úgynevezett influencer marketinggel, ahol cégek szponzorálnak egy-egy tartalomalkotót, ezzel a célközönséghez juttatva el az üzenetüket. Például az ezredfordulós, illetve Z generációhoz tartozó YouTube-felhasználók 70%-a szerint a youtuberek befolyással vannak a popkultúrára, 60% pedig szívesebben alapozza vásárlási döntéseit a kedvenc youtuberei véleményére, mint tévé- vagy mozisztárokéra. A követők általában megbíznak az influenszer véleményében, megbízható forrásnak tartják, ami kutatások szerint annak köszönhető, hogy a hagyományos sztárokkal ellentétben az influenszerek „átlagosnak”, megközelíthetőnek, hitelesnek mutatják magukat, közelebb állónak az őket követő egyénhez, így véleményükben jobban megbíznak a követők. Az influenszereket politikai kampányokhoz is felhasználják. (Magyar példa erre a Megafon Központ.)
Az influenszerek között akadnak szakemberek és akadémikusok is, akik ezen platformok segítségével is közvetítenek értékes tudást, tapasztalatot, véleményt.
A Forbes 2017-ben olyan influenszereket nevezett meg kiemelkedőként, mint a divatblogger Chiara Ferragni, akinek saját cipőmárkája is van már; a What’s Up Moms, akik hét számjegyű szerződéseket kötnek vállalatokkal; vagy Grumpy Cat, a leghíresebb internetes mémmé vált macska.
Kritikák
Az influenszerek tevékenységével kapcsolatban ugyanakkor számos kritika is megfogalmazódott. a szponzorált tartalmak nem mindig különíthetők el egyértelműen a személyes véleményektől, ami megtévesztheti a követőket, különösen a fiatalabb korosztályt. ezért szabályozások írják elő a fizetett együttműködések egyértelmű jelölését.
Típusaik Az internethírességeket, influenszereket a következő kategóriákba lehet sorolni elérés szerint: nano-, mikro-, makro-, megainfluenszer és celeb. A nanoinfluenszereknek (az Instagram platformját figyelembe véve) 5000 alatti a követőszámuk, a mikroinfluenszerek 5000 és között mozognak, a makroinfluenszereknek és közötti a követőszámuk, a megainfluenszereknek akár ötmillió is lehet, celebnek pedig az ötmillió feletti követőszámmal rendelkezők számítanak.
A fő profilként használt platform szerint az influenszerek lehetnek: bloggerek, vloggerek (videóbloggerek; azon belül youtuberek), instagrammerek. Ugyanakkor léteznek Twitter-influenszerek és TikTok-influenszerek is.
Jegyzetek
További információk Forbes: Top Influencers Soltész Kálmán: Adj esélyt magadnak! ...hogy a pénz téged is megtaláljon. Networkereknek, influencereknek; szerzői, Pécs, 2019 Nagy Róbert: Influencer videók készítése netre; BBS-Info, Bp., 2020 Guld Ádám: Sztárok, celebek, influencerek. A médiában megszerezhető ismertség és hírnév természete; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Cluj-Napoca, 2021 (Letöltés) Dezső Bence: Sikeres kudarcaim. Így lettem influenszer; Tea, Budapest, 2021 (Élettörténetek sorozat) Klausz Melinda–Sáringer Viktória: Újgenerációs közösségi média felületek és kommunikáció. Instagram, TikTok, Twitch, influencerek, BeReal, Poparazzi, Clubhouse – tovább is van, mondjuk még?; kozossegi-media.com–Klausz Social Group Kft., Veszprém, 2022 Rhédey S. István: Influencer leszek! Kezdőtől az 50K-ig: az influencerré válás legfontosabb lépései. Instagram, Youtube, TikTok; Sys-Komm Mo. Kft., Bp., 2022 Radnai Péter: A magyar televíziózás legendái. Interjúk az első influenszerekkel; Athenaeum, Bp., 2022
Kategória:Foglalkozások Kategória:Média Kategória:Internet