Peter Kolosimo, eredeti neve: Pier Domenico Kolosimo (Modena, 1922. december 15. – Milánó, 1984. március 23.) olasz újságíró, író.

Élete

Amerikai-olasz származású volt, élete során Bolzanóban, Torinóban és Milánóban élt. 1969-ben Non è terrestre című műve Bancarella-díjat kapott. Munkái hatvan országban jelentek meg, többek közt Oroszországban, Japánban és Kínában. A második világháborúban az olasz hadseregben mint fuvaros tevékenykedett, de dezertált, s csatlakozott a cseh ellenálláshoz. Ebben az időben kommunista, sztálinista és szovjetbarát volt, egy ideig egy rádióműsort is vezetett. A hidegháború éveiben háttérbe szorult, ekkor tudományos-fantasztikus regényeket jelentetett meg Omega Jim álnév alatt.https://www.wumingfoundation.com/giap/2014/03/peter-kolosimo-30-anni-across-the-universe-1984-2014/#sdfootnote10anc

Az 1970-es években és az 1980-as évek elején több magazin szerkesztőjeként is tevékenykedett, ezek közül a legjelentősebb a Pi Kappa című volt, amely ugyanazokkal a "fantarcheológiai" témákkal foglalkozott, amikkel Kolosimo könyvei. Néhány kötetét feleségével, Caterinával közösen írt. Ő volt a megalapítója és koordinálója az Olasz Őstörténeti Szövetségnek (ASP) is."Dei del Cielo, Dei della Terra" . Retrieved 2015-05-12.

Tevékenysége

Kolosimo azon állításait, amelyekben a régmúlt történelemben ide látogató, az emberi civilizációt befolyásoló ősi űrhajósokról tett, pszeudohistóriának (áltörténelem) tekintik.Bullard, Thomas E. (1996). Ancient Astronauts. In The Encyclopedia of the Paranormal. Edited by Gordon Stein. Prometheus Books. pp. 25-32. Non è terrestre című kötete áttekintése után Jason Colavito azt álltotta, hogy a munka bizonyítékokat állít elő, tévesen fordítja le a felhasznált régi forrásokat, s összekeveri a tudományos-fantasztikus állításokat a történelmi tényekkel.Colavito, Jason. (2014). Part 1, Part 2, Part 3, Last Part. Retrieved 2019-06-29. Mindemellett Kolosimo híres lett Olaszországban, elnyerte a Bancarella-díjat, a Playboy 1974 novemberében interjút közölt vele, nekrológját pedig a GQ Magazine olasz változata közölte. Sok, mindmáig létező kommunista szervezet úttörőként és harcosként emlékezik rá.

A Fantasticienza című olasz lap úgy emlékezett rá, mint olyan szerzőre, aki az egyszerű embereknek írt,https://www.fantascienza.com/6391/pk-peter-kolosimo-sognatore-patafisico/2 a Pagine 70 című lap a Non è terrestre című kötetet úgy említi, mint "az első bosszút az akadémikus történettudományon", amely tudomány kategorikusan elutasította Kolosimo elképzeléseit. A szerző a továbbiakban úgy jellemzi Kolosimót, mint "kedves, nem mindennapi embert, s remek beszédpartnert". Kolosimo munkáját az "akadémiai sznobság világát visszatartó erőnek" írja le.

Munkái Pszeudohistória Il pianeta sconosciuto (1957) Terra senza tempo (1964) Ombre sulle stelle (1966) Psicologia dell'eros (1967) Non è terrestre (1968) Guida al mondo dei sogni (1968) Il comportamento erotico degli europei (1970) Cittadini delle tenebre (1971) Astronavi sulla preistoria (1972) Odissea stellare (1974) Fratelli dell'infinito (1975) Polvere d'inferno (1975) Italia mistero cosmico (1977) Civiltà del silenzio (1978) Fiori di luna (1979) Io e l'indiano (1979) Viaggiatori del tempo (1981) I misteri dell'universo (1982, feleségével közösen)

Regényei Fronte del sole, De Vecchi, Milano, 1979 (feleségével közösen) Missione uomo, Dizionari dell'Avventura n.9, Bruno Boggero e Giunti-Marzocco, 1982 (Oscar Warnerrel közösen)

Szerkesztőként Pi Kappa, rivista di mistero, archeologia ed esobiologia (vezető szerkesztő), I-II, Sugar, Milano, 1972-1973 Dimensione X, enciclopedia del mistero (coordinator), 1-10, Milano, 1982 Italia misteriosa (szerkesztő), Edipem, Milano, 1984 Scrutando nel futuro (szerkesztő), Edipem, Novara, 1984

Magyarul megjelent művei

Nem földi (szemelvények a Non è terrestre című kötetből, Galaktika 22., 1976) Árnyak a csillagokon (tanulmány, Galaktika 23., 1977; utánközlés: UFO-k és elsüllyedt világok c. antológia, Móra, 1988) A tér látnokai (tanulmány, Galaktika 112., 1990)

Jegyzetek

Források

Mora Beppe cikke, életrajzi adatokkal Wu Ming írása Kolosimóról, életrajzi adatokkal A Fantasticienza cikke Kolosimóról Munkái bibliográfiája az ISFDB-n (csak a tudományos-fantasztikus alkotások)

Fordítás

Kategória:Olasz sci-fi-szerzők Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Modenaiak