Vitéz stanogorai Solymossy Ulászló, 1934-ig Stanoilovic (Theresienstadt, 1897. június 30. – Gröbming, 1960. szeptember 30.) magyar katona, vezérőrnagy (gyalogság).

Élete és pályafutása Apja, Stanoilovic István is hivatásos katonatiszt volt, címzetes altábornagyi rendfokozatot ért el. Anyja neve Medvey Ilona.

Középiskolai tanulmányait a kismartoni császári és királyi katonai főreáliskolában végezte, majd elvégezte a Theresianum Katonai Akadémiát (1911–1914), illetve később a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia tiszti továbbképző tanfolyamát, a Hadiakadémiát (1924–1926).

Az első világháborúban a tiroli 1. császárvadász ezredben szolgált, soron kívül századossá léptették elő. A háború végén olasz hadifogságba esett.

1938. február és 1939. augusztus között katonai attasé volt Prágában, majd 1941 augusztusáig Pozsonyban.

A második világháborúban hadosztályparancsnokként vett részt. 1943. augusztus 10-től a Honvédelmi Minisztérium VIII. csoportfőnöke, egyben a leventék országos parancsnoka. 1944. október 1-jén nyugállományba helyezték, de a nyilaspuccs után reaktiválták. 1944. november 15-től a háború végéig országos erődítési parancsnok volt.

Kitüntetései a viselési sorrendben Magyar Érdemrend tisztikeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal (1942. október 20.), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1941. december 2.), Magyar Érdemkereszt IV. osztálya (1933), Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal (1917. október 20.), Ezüst Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal (két ízben, 1916. december 16. és 1918. február 23.), Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal (1916. június 17.), Kormányzói Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Bronzérme, szalagján a másodízben adományozott hadidíszítménnyel és kardokkal ékesített III. osztályú Katonai Érdemkereszt kisebbített alakjával, Kormányzói Dicsérő Elismerés Koronás Magyar Bronzérme (1929), Károly-csapatkereszt, Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal, Tiszti Katonai Szolgálati Jel II. osztálya, Erdélyi Emlékérem, Olasz Korona Rend parancsnoki keresztje (1936), Német Sas Rend II. osztályú érdemkeresztje (1938. május), német Vaskereszt II. osztálya (1942. december 7.), tiroli Háborús Emlékérem (1942. április 3.), bolgár Háborús Emlékérem, Német Lovagrend Mária keresztje.

Források

Jegyzetek

Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:Magyar katonai attasék Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:A vitézi rend tagjai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kormányzói Dicsérő Elismerés kitüntetettjei Kategória:A bolgár Háborús Emlékérem kitüntetettjei