Bálint Lajos, 1887-ig OestreicherAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 60333/1887. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1887. év 8. oldal 3. sor (Gyöngyös, 1869. június 8. – Budapest, 1926. március 29.)Gyászjelentése (1926. március 30.) Világ, 17. évfolyam, 65. szám magyar újságíró, lapszerkesztő, ügyvéd. Unokaöccse Bálint Imre (1896–1953) író, újságíró.
Élete Oestreicher Móric és Neuman Cili fia. Jogi tanulmányai befejeztével, 1894-ben Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Az első világháború idején bevonult hadi önkéntesként. Bekapcsolódott a szabadkőműves és a polgári radikális mozgalmakba, s rövidesen vezető szerephez jutott. Az Eötvös József páholy nagymestereként, 1910. március 30-án megjelentette a Világ című napilap első számát. Az újság később a polgári radikális eszmék hathatós szószólójává vált. Ő lett a lap első főszerkesztője, 1911-től 1913 januárjáig felelős szerkesztője, amelyet Purjesz Lajos vett át tőle. Irányítása alatt a Világ nemzeti irányzatot követett, s kiállt az általános titkos választójog mellett. A Világba később is írt, főként tárcákat és verseket.Dr. Bálint Lajos (1928. június 10.) Magyar Hirlap, 38. évfolyam, 130. szám
Házastársa Ratkó Vilma volt, akit 1925. június 17-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.
Temetése a Kozma utcai izraelita temetőben volt. Síremlékét, Róna József szobrászművész márványból faragott alkotását, 1928. június 10-én avatták fel.Dr. Bálint Lajos síremlékének felavatása (1928. június 7.) Magyar Hirlap, 38. évfolyam, 128. szám
Jegyzetek
Források
Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Budapest, Szerző, 2005. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Hullámtér (1991. február 11.) Magyar Nemzet, 54. évfolyam, 235. szám
Kategória:Magyar napilapszerkesztők Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Gyöngyösiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar tárcaírók Kategória:Magyar költők