A Szalay-barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Gerecse hegységben lévő Öreg-kőn, Bajóton található egyik olyan barlang, amelyből régészeti leletek kerültek elő. Denevérek is előfordulnak benne. A szabadon látogatható turista úticél közkedvelt kirándulóhelyen nyílik.
Leírás
Az Öreg-kő meredek és sziklás, sziklafalakkal tagolt K-i oldalában, közel a hegytetőhöz van a szépen boltíves, 3,5 m széles és 1,8 m magas bejárata. A Jankovich-barlang közelében helyezkedik el. A bejáraton át összeoldódott nagy gömbfülkékből álló terembe lehet jutni, amely 5×8 m alapterületű és 5,5 m magas. A terem belső végéből rövid és lapos átbújón átbújva egy másik terem következik. Ez a szintén gömbfülkés-gömbüstös jellegű Ellipszisek-terme 14 m hosszú, 6 m széles és 1,5–3 m magas.
Felső triász vastagpados mészkő K–Ny és ÉK–DNy irányú törésvonalai mentén jött létre, formakincse alapján karsztvízszint alatti termálkarsztos üregtágulással. Kis felületeken cseppkőlefolyások borítják falait. A mennyezetről helyenként hajszálgyökerek lógnak. Az Ellipszisek-terme aránylag nedves, itt csapadékos időben kis tócsa is keletkezhet.
A Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület végzett a Szalay-barlangban denevér-megfigyeléseket, amelyek során 3 denevérfaj; kis patkósdenevér, közönséges denevér és horgasszőrű denevér jelenlétét állapították meg a csoporttagok. Az észlelési adatok és a néha fellelhető friss ürülék alapján a barlang kis faj- és egyedszámú állandó téli és alkalmi nyári denevérszálláshelynek tekinthető.
1986-ban volt először Szalay-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Baits barlang (Bertalan 1976), Bajóti II. sz. barlang (Láng 1956), Bajóti II.sz. barlang (Leél-Őssy 1954), Bajóti II.sz.barlang (Bertalan 1976), Bajóti-kőfülke (Kordos 1984), Bajóti kőfülke (Leél-Őssy 1954), Bajóti Szalay-barlang (Székely 1994), Bajóti-Szalay-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1976), Egyes-barlang (Kordos 1984), Egyes barlang (Bertalan 1976), Kőfejtő-üreg (Székely 1994), Kőfejtő üreg (Bertalan 1976), Öregkő-fülke (Kadić 1952), Öregkő fülke (Székely 1994), Öregkőfülke (Bertalan 1976), Öreg-kői-barlang (Kordos 1984), Öregkői-barlang (Bertalan 1976), Öreg-kői-sziklaüreg (Kordos 1984), Öregkői-sziklaüreg (Székely 1994), Öregkői sziklaüreg (Bertalan 1976), Öregkői-üreg (Székely 1994), Öregkő üreg (Vigh 1937), Szalai-barlang (Horváth, H. Kelemen, Torma 1979), Szalai barlang (Vértes 1965), Szalay Ákos barlang (T. Dobosi 1997), Szalay Ákos-fülke (Kadić 1952), Szalay Ákos fülke (Vigh 1937), Szalay Ákos-kőfülke (Bertalan, Schőnviszky 1976), Szalay Ákos kőfülke (Leél-Őssy 1954), Szalay Á. kőfülke (Láng 1956), Szalay barlang (László 1931) és Szalay-kőfülke (Jakucs, Kessler 1962) neveken is.
Kutatástörténet 1908–1968
Az 1908-ban kiadott, Esztergom vármegyét ismertető könyv szerint Esztergom vármegyében barlanglakók nyomait nem találták meg, mert nincsenek olyan barlangok, melyekben arra utaló nyomok lennének, hogy bennük régen ősemberek laktak. Erre a vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első letelepedők, akik állatcsontokból, szarvasagancsból készített szerszámaik mellett már kőszerszámokat is használtak. Ezért nem voltak rászorulva arra, hogy barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakjanak, hanem készíthettek sátrakat, valamint kunyhókat. Azokat a barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, amelyekből erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is sok van és emberi kultúra nyomai vannak bennük, nem lehettek ősemberek lakhelyei. Azok főleg a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert nem vezethetők vissza az ősidőkre az azokban talált tárgyak.
Az 1913. évi Barlangkutatásban lévő, Bekey Imre Gábor által írt tanulmányban az van írva, hogy az Öreg-kő K-i sziklás oldalán a Jankovich-barlang mellett van egy teremszerű barlang és két zsomboly. A Jankovich-barlangtól néhány lépésre É-ra és azonos magasságban törmelékkövek között szűk nyílást talált Bekey Imre Gábor. A nyílást a kövek egy részének elhordásával kibővítette úgy, hogy azon be tudott bújni. A bejárat után néhány m-rel az üreg vízszintes talpszintű, 6 m hosszú és embermagasságú teremmé bővült. A bejárat a meredek lejtőről leomlott összes törmelékkő eltávolítása után valószínűleg olyan széles lesz, hogy próbaásatást lehetne benne végezni, mert feltehetően ezen a védett helyen az ősember tartózkodásának nyomai megtalálhatók lesznek.
Az 1931. évi Turistaság és Alpinizmusban lévő, László Endre által készített közleményből megtudható, hogy fővárosi turistakörökben jól ismerik a már nagyrészt feltárt Jankovich-barlangot, de ezenkívül sok barlang vár feltárásra az Öreg-kőn. Legutóbb Meitner Miklósnak, Bajót főjegyzőjének kezdeményezésére a Szalay barlang feltárási munkái kezdődtek el. Még a Jankovich-barlangból előkerült leleteknél is értékesebb leletekre, ősember maradványokra és leginkább régi szerszámokra bukkantak a Szalay barlangban. A leletek a Magyar Nemzeti Múzeum illetékes osztályához lettek eljuttatva. A Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából Gaál István személyesen vezeti a munkát és minden jel arra utal, hogy a barlang mélyebb rétegeiből az eddiginél is értékesebb anyag fog előkerülni.
bélyegkép|262px|balra|Kilátás az Öreg-kőről, a Szalay-barlang környékéről É felé
Az 1933. évi Földrajzi Közleményekben publikálva lett, hogy a bajóti Öreg-kő rögének ÉNy-i oldalán nagyon szépen kifejlődött barlangrendszer van. A barlang nagy, itt kb. 5 különböző barlangbejárat látható, amelyek közel helyezkednek el egymáshoz. Ezek biztosan egy összefüggő barlangrendszerhez tartoznak, de még nincs megfelelően feltárva. Az 1935. évi Erdészeti Lapokban szó van arról, hogy Gaál István a harmadik bajóti barlangban (Szalay-barlang) Hillebrand Jenő által végzett újabb ásatásokkal kapcsolatban megállapította, hogy az abban talált ősmaradványokból nincs olyan sok és azok nem olyan jelentősek, mint a Jankovich-barlang és a Baits-barlang ásatási eredményei. Amiatt viszont érdekes a barlang, hogy olyan ősvilági emlősök csontjait találták benne, amelyek a másik kettőben nem voltak.
A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában az olvasható, hogy a Szalay Ákos fülke másik neve Öregkő üreg és Vigh Gyula szerint Bekey Imre Gábor említett a Jankovich-barlangtól É-ra néhány lépésre egy szűk bejáratú, 6 m hosszú, vízszintes aljú és embermagasságú üreget, amely valószínűleg azonos a Hillebrand Jenő által Szalay Ákos fülke néven leírt barlanggal.
Az 1940-ben kiadott, Gerecse és Gete hegység kalauza című útikalauzban az olvasható, hogy a Gerecse hegység vázát alkotó dachsteini mészkőben barlangok keletkeztek. A mészkőhegységekben a barlangok keletkezése rendkívül gyakori jelenség, mert a mészkő többnyire nagyon repedezett kőzet. A hasadékokon át a kőzetbe beszivárog a víz és ott oldja a mészkő anyagát, tágítja, nagyobbítja a hasadékot, míg végül barlang jön létre. A Gerecse hegység barlangjai hasonló módon alakultak ki. Az Öreg-kőn a Jankovich-barlangon kívül van a hegy K-i oldalán egy kisebb barlang és két zsomboly is. A Jankovich-barlangtól É-ra helyezkedik el a Szalay Ákos fülke, amely embermagasságú, 6 m-es kis barlang. A Jankovich-barlangot, a Szalay-barlangot és a Baits-barlangot hosszabb-rövidebb folyosók, kürtők kötik össze, ezért egy kis barlangváros részeinek tekinthetők.
Az 1952-ben befejezett, Kadić Ottokár által írt kéziratban az van feljegyezve az Öregkő-fülke nevű barlangról, hogy Bekey Imre Gábor a Jankovich-barlangtól É-ra néhány lépésre 6 m hosszú, vízszintesen haladó és ember nagyságú üregről írt, amely valószínűleg azonos a Hillebrand Jenő által Szalay Ákos-fülke néven leírt üreggel. A kézirat barlangra vonatkozó része Bekey Imre Gábor és Vigh Gyula publikációja alapján lett írva.
bélyegkép|262px|Öreg-kő, a Szalay-barlang környéke távolról
Az 1954. évi Földrajzi Értesítőben lévő, Leél-Őssy Sándor által írt értekezés szerint az Öreg-kő legjellegzetesebb és legérdekesebb formái a barlangjai. Az Öreg-kőn van a legtöbb barlang a Gerecse hegységben, amelyek szakmai szempontból nagyon értékesek és problematikusak. Az Öreg-kő összes barlangja a meredek és sziklás K-i oldalon, viszonylag közel egymáshoz és majdnem azonos szinten helyezkedik el. A Jankovich-barlang közelében van két kis barlang. Ezek közül egyik a Bajóti II.sz. barlang, régi nevén Szalay Ákos kőfülke. A Jankovich-barlangtól É-ra kb. 5 m-re és kb. 6–7 m-rel magasabban helyezkedik el. A barlang kb. 5 m hosszú és 1–1,5 m magas. Sok benne a gömbfülke. Emiatt, valamint a Jankovich-barlanghoz hasonló helyzete miatt hévizes keletkezésű barlang. Az Öreg-kő K-i sziklás oldalában sok kis kőfülke található, amelyek közül csak egy kb. 2,5 m hosszú üreg, a Bajóti kőfülke nevezhető kis barlangnak. A tanulmányba bekerült a bajóti Öreg-kő és környékének helyszínrajza (terv.: Leél-Őssy Sándor, rajzolta: Németh L.). A rajzon jelölve van, hogy hol helyezkedik el a Bajóti II.sz. barlang.
Az 1956. évi Földrajzi Értesítőben publikálva lett, hogy a bajóti Öreg-kőben van viszonylag a legtöbb barlang a Központi-Gerecsében. Az Öreg-kőről kisebb-nagyobb aknabarlangok és forrásbarlangok egész sorát írták le a barlangkutatók. Legrészletesebben és legkorszerűbben Leél-Őssy Sándor tanulmányozta a barlangokat, aki szerint az Öreg-kő barlangjai és a két aknabarlang hévizes eredetű, amit a barit és több hidrotermális ásvány, valamint a sok gömbfülke bizonyít. A tanulmányban látható egy metszetrajz, amely az Öreg-kőt és környékét mutatja be. A rajzon jelölve van, hogy hol helyezkedik el a Bajóti II. sz. barlang (Szalay Á. kőfülke). A metszet szerint a legalacsonyabban lévő barlang az Öreg-kőn.
Az 1959-ben kiadott Gerecse útikalauzban szó van arról, hogy a Jankovich-barlangtól É-ra néhány lépésre található a Szalay Ákosról elnevezett kőfülke. A szűk bejáratú kőfülke 6 m hosszú és embermagas. A kiadványban látható az 1956. évi Földrajzi Értesítőben publikált metszetrajz, amelyen az Öreg-kő és környéke van ábrázolva vázlatosan. A vázlatrajzon látható a Szalay-barlang földrajzi elhelyezkedése. A bajóti Öreg-kő felső triász mészkörögének viszonylagos kicsisége mellett formakincsével, ősrégészeti leleteivel és barlangjaival a Gerecse hegység talán legérdekesebb és legértékesebb helye. Akiket részletesen érdekel az Öreg-kő, azok megtalálhatják a hegy Leél-Őssy Sándor által írt részletes leírását a Földrajzi Értesítő 1954. márciusi számában.
Az Öreg-kő a nagyméretű két barlangjával (Jankovich-barlang, Baits-barlang), kőfülkéjével (Szalay-barlang), két aknabarlangjával (Öreg-kői 1. sz. zsomboly, Öreg-kői 2. sz. zsomboly) és a hegy É-i végén elhelyezkedő Öregkő-forrással a Gerecse hegység egyik legismertebb és legnevezetesebb túracélpontja. Az Öreg-kő csúcsa alatt K-re található a Jankovich-barlang, a Baits-barlang és a Szalay-barlang. A barlangok előtt található magas, pados sziklafal tetejéről K-re félkörben nagyon szép kilátás van a Dunától kezdve a Gete és a keleti dombvidék erdős magaslataira, illetve a Kő-hegyre. Az Öreg-kő hatalmas szirtjei, gyönyörű kilátása és messze földön híres barlangjai a turisták érdeklődésére méltán számíthatnak.
bélyegkép|262px|balra|A Szalay-barlang előtere 2021-ben
Az 1962-ben kiadott, A barlangok világa című könyv szerint a bajóti Szalay-kőfülke a Jankovich-barlangtól É-ra néhány m-re, 6 m-rel magasabban helyezkedik el. A kb. 6 m hosszú kőfülkének több, hévízeredetű gömbfülkéje van. Vértes László 1965-ben megjelent könyvében közölve van, hogy a Szalai barlang a Jankovich-barlang közelében található, a leltárkönyvi bejegyzés alapján a Baits-barlangtól Ny-ra 50 m-re, és 15 m-rel magasabban van. E helymeghatározás szerint az üreg azonos a Hillebrand Jenő által is kutatott és meddőnek talált barlanggal. 1932-ben Csalog J. innen nyolc durva, a Szeleta-kultúrára valló nagyságú és anyagú, atipikus szilánkot gyűjtött. A Fényes Elek Barlangkutató Csoport 1968-ban felmérte a Szalay Ákos-köfülke nevű, bajóti barlangot.
1976-tól