A Magyarország történelme különös tekintettel a jogfejlésre egy 19. század közepén megjelent nagyobb terjedelmű magyar történelmű munka volt.

Története Bocsor István a neves pápai református főiskolán működött tanárként, tantárgyai a közjog és a történelem voltak. Fő műve az 1861 és 1869 között megjelent 4 kötetes Magyarország történelme, amely először hét füzetben látott napvilágot. Az alkotás nagy terjedelme (1812 oldal) miatt jelentős műnek számított, különböző folyóiratokban ismertetések jelentek meg róla (Sürgöny: 1861/296. sz., Protestáns Egyházi és Iskolai Lap: 1862, Magyar Sajtó: 1862/114,126,127. sz., Sárospataki Füzetek: 1863, Századok 1870). A művet több helyen ajánlotta Mangold Lajos is A magyarok oknyomozó történelme című, többször megjelent kézikönyvében. A tartalomjegyzéket az utolsó füzet végén közölték, illetve ide került egy, a jogtörténeti mozzanatokra vonatkozó kereső jegyzék.

A művet elektronikus ingyenesen formában a Google Könyvek (1–3. füzet) és a REAL-EOD tette közzé (lásd. a táblázatban). Fizetős formában az Arcanum Adatbázis Kft. honlapján olvasható (1–5. füzet). Értékességét mutatja, hogy 2011-ben a Históriaantik Könyvesház fakszimile kiadásban jelentette meg.A Históriaantik Könyvesház 2011-es kiadása (Libri.hu) Ritkasága miatt keresett árverési tétel.A mű az Axioart árverésein: , , ,

Kötetbeosztás

+Kötet- és füzetszámFelölelt időszakKiadási évOldalszámElektronikus elérhetőség I. kötet / I. füzet kezdetek – 1490 1861 1–190. REAL-EOD, GoogleBooks, Arcanum I. kötet / II. füzet 1301 – 1490 1862 191–404. REAL-EOD, GoogleBooks, Arcanum II. kötet / III. füzet 1490 – 1604 1863 405–586. REAL-EOD, GoogleBooks, Arcanum II. kötet / IV. füzet 1604 – 1711 1864 587–890. REAL-EOD, Arcanum III. kötet / V. füzet 1711 – ? 1865 891–? REAL-EOD, Arcanum III. kötet / VI. füzet ? – 1848 ? ?–1444. REAL-EOD IV. kötet / VII. füzet 1848 – 1865 1869 1445–1812. REAL-EOD

Jegyzetek

Források (Bocsor István) (348. o.) Mangold Lajos: A magyarok oknyomozó történelme, tanodai s magánhasználatra – A középtanodák VIII. osztálya számára, Budapest, 1883, (Ismertetése: Századok, 387., I.), több kiadás Petrik Géza: Jegyzéke az 1860–1875. években megjelent magyar könyvek- és folyóiratoknak, Budapest, 1885 (Online elérés: az Arcanum-on) Katona András: II. „Haza és haladás” – a nagy tanárok félévszázada (Raabe Kft. Budapest, 2005. november)

További információk Antal Gábor: Emlék Bocsor István főiskolai tanár félszázados tanári működése alkalmából. Pápa, 1882 Fehér Katalin: Bocsor István, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2000,

Kapcsolódó szócikkek A magyar nemzet története

Kategória:Magyar történeti művek