Szepeslőcsei Engel Gábor (Marosvásárhely, 1852. augusztus 9. – Kolozsvár, 1935. július 10.) orvos, szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár.

Életpályája Tanulmányait a pesti egyetem orvosi karán kezdte Lenhossék József professzor mellett. 1873–1874 között Lipcsében folytatta iskoláját. 1876-ban szülészeti és sebészeti diplomát szerzett. 1880-ban műtősdiplomát kapott Kovács József mellett. 1880-ban Kolozsváron a szülészeti kórház orvosa volt. 1881-ben egyetemi magántanárrá képesítették. 1885-ben végezte el az első cisztaműtétjét. 1887-től a kolozsvári Karolina Országos Kórház igazgató-helyettese, 1890-től igazgatója volt. 1893-tól a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán a nőgyógyászati sebészet nyilvános rendkívüli tanára volt. 1899-től a klinikák igazgatója volt. Az 1921-ben Szegedre települt egyetemet nem követte, Kolozsváron maradt; 1919-ben felmentették állásából.

Egészségtannal, csecsemőgondozással, a kórházak és lelencházak helyzetével is foglalkozott. Több mint 50 tudományos cikke jelent meg. Orvos- és családtörténeti adatokat tartalmazó önéletírása kéziratban maradt.

Síra a Házsongárdi temetőben található.https://www.orvtudert.ro/images/PDF/2013_1/2013_1_8.pdf

Családja Engel József (1807–1870) gyógyszerész fia. Két fia született: Engel Pál (1905–1943) orvos és Engel Rudolf (1894–1945).

Művei Az országos gyermek-menházak ügyében (Kolozsvár, 1885)https://mtda.hu/books/engel_gabor_az_orszagos_gyermekmenhazak_ugyeben.pdf Adatok a sápadtság tüneteihez és gyógykezeléséhez (Budapest, 1906) A vetélés kezelése a mindennapi gyakorlatban (Kolozsvár, 1914) A havi vérzés rendellenességei (Kolozsvár, 1918)

Jegyzetek

Források

https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/322294/default/doc_url/magyar_irok_VII.pdf

További információk Koleszár László: Búcsú-beszéd (Ért. az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztályából, XLVII., 1934-1936) Meghalt Engel Gábor (Keleti Újság, 1935. 155. sz.) Győry Dezsőné: Nem Engel Károly (Magyar Nemzet, 1977. ápr. 3.) Nemesi Évkönyv. Szerkesztette: királydaróczi Daróczy Zoltán. Budapest, 1923-1935. Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás. Budapest, 1938-1939.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914.

Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar sebészek Kategória:Magyar szülész-nőgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek