, művésznevén , dél-koreai színész.
Tanulmányai Az általános iskolában Dzsi Szu dzsúdósportoló volt és országos szinten versenyzett, mielőtt sérülések miatt feladta volna. A JYP Entertainmentnél 2012-ben színész-gyakornok volt.
Pályafutása Dzsi Szu 2009-ben debütált a színpadon, majd több rövid filmben is szerepelt, többek között vezető szerepet töltött be a koreai-fülöp-szigeteki Seoul Mates című független filmben. Először a 2015-ös Angry Mom című középiskolás drámában szerzett elismerést.
Ezután a című televíziós sorozatban játszott (2015), a Page Turner (2016) és Tari jonin – Pobogjongsim rjo (2016) sorozatokban; valamint a Kulrori Dei (2016) című filmben.
2017-ben szerepelt a JTBC Himsszenjodzsa To Bongszun című fantasy-romantikus vígjátékában, ahol egy szenvedélyes újonc rendőrt alakított. Ezután az OCN Nappun Njoszoktul: Agi Toszi című bűnügyi drámájában játszott.
2018-ban Dzsi Szu szerepelt a JTBC különleges Ping Pong Ball című drámájában, és a Netflix My First First Love című ifjúsági romantikus drámájában.
2020-ban Dzsi Szu szerződést írt alá a KeyEast-tal.
2021-ben Dzsi Szu főszerepet kapott a a Tari Ttunun Kang (Moon Rising River) című szaguk drámasorozatban, de a 6. rész után, március 5-től kezdően már nem szereplője, miután a botránya miatt kikerült a szereplőkből.
Magánélete Dzsi Szu 2016. szeptember 13-án akut osteomyelitis (csont- vagy csontvelőgyulladás, általában fertőzés miatt) műtéten esett át. Szeptember 27-én visszatért a Fantastic forgatásához, és október 1-jén hivatalosan elbocsátották a kórházból.
A BYH48 néven ismert hírességek baráti társaságának része, amely az EXO Szuhoja, Rju Dzsunjol, Pjon Johan, I Donghü és egyebekből áll. A nevet rajongóik találták ki, a BYH Pjon Johanra – a csoport vezetőjére utal, a 48 pedig az AKB48 japán idolegyüttes paródiája. Dzsi Szu Nam Dzsuhjok színész társával is a legjobb barátok.
A 2021-es botrány 2021. március 3-án közösségi posztok sorozata zaklatással és egyéb vádakkal vádolta meg a színművészt. Nem sokkal később, egy magát Dzsi Szu korábbi, 2006-2008 közötti osztálytársának valló személy szintén megvádolta a színművészt zaklatással és egyéb vádakkal. Ezután ügynöksége, a KeyEast bejelentette, hogy további vizsgálatot csinál ebben az ügyben.
Március 4-én a színművész egy hosszú, kézzel írt bocsánatkérő levelet posztolt ki az Instagram-oldalára, amiben leírta hogy minden vád igaz és bocsánatot kér mindenkitől akit ő általa szenvedés ért.
A végső megbizonyosodással együtt a színészt lecserélik a Tari Ttunun Kang (Moon Rising River) című szaguk drámasorozatban, amit a KBS szóvivője jelentett be.
Filmográfia
Film ÉvCímSzerepMegjegyzésekRef.2007Beastie Boys2010Rövidfilm2014Han Gong-juMin-ho bandájának tagjaSeoul MatesJoonIndie FilmRövidfilm2016Kulrori DeiYong-bi
Televíziós sorozatok ÉvCímAdóSzerepMegjegyzésekRef.2012Arumdaun Kudeege ()SBSdiákCameomegjelenésFamilyKBSHan Song-yiCameomegjelenés (Epizód 45)2014MBC Every 1Go Dong-hee exbarátjaCameomegjelenés (Epizód 3)2015Angry MomMBCGo Bok-dongPalcshikhage Go Go ()KBS2Seo Ha-joon2016Page TurnerJeong Cha-sikDrama SpecialDoctorsSBSKim Soo-cheolGuest (Episodes 1-3, 5, 7-8)Tari jonin – Pobogjongsim rjo ()Wang JungFantasticJTBCKim Sang-wookJoktojodzsong Kim Bokcsu ()MBCBok-joo egyik dolgozótársaCameomegjelenés (Epizód 11)2017Himsszenjodzsa To Bongszun ()JTBCIn Gook-du2017–2018Nappun Njoszoktul: Agi Toszi ()OCNHan Kang-joo2018Ping Pong BallJTBCKim Young-joonDrama Festa2019My First First LoveNetflixYun Tae-oh2020Nega Kadzsang Jepposszultte ()MBCSeo-hwanAmanzaDaum Kakao TVPark Dong Myung / Amanza2021Tari Ttunun Kang ()MBCOn DalCsak 6 részben szerepelt
Websorozatok ÉvCímSzerepMegjegyzésekRef.2015Lunch BoxYongK-Food Fair 2015
Varietéműsorok ÉvCímAdóMegjegyzésekRef.2016Celebrity BromanceMBig TVSzereplőMy Ear's CandytvN
Zenei videóbeli szereplések ÉvDal címeElőadóRef.2018"Wind" (바람사람)Bolbbalgan4
Színházi szerepek ÉvCímRef.2009Bong-sam Wasn't There2010The DreamersMonsterControlled Experiments on Human Subjects13th Hero2011Soulmates2012A Fool for Children
Díjak és jelölések ÉvDíjKategóriaJelölt munkaEredményRef.201534th MBC Drama AwardsBest New Actor in a MiniseriesAngry Mom Best Couple Award (Kim Hiszun-nal) 201611th Max Movie AwardsRising Star AwardN/A 37th Blue Dragon Film AwardsBest New ActorKulrori Dei 30th KBS Drama AwardsExcellence Award, Actor in a One-Act/Special/Short DramaPage Turner Best New Actor 201753rd Baeksang Arts AwardsBest New Actor (Television)Himsszenjodzsa To Bongszun () 22nd Chunsa Film Art AwardsBest New ActorKulrori Dei 2nd Asia Artist AwardsRising Star Award 201813th Soompi AwardsBest Supporting Actor in the male categoryHimsszenjodzsa To Bongszun ()
Külső linkek
Ji-soo a Prain TPC-nél
Fordítás
Források
Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek