Az Apostoli Palota (; ) néven a múltban a római pápa számos lakhelye volt ismert, ma ezen a néven illetik (de nem kizárólagosan) azt a hivatalos lakóhelyét, amely Vatikánban található. Úgy is ismert, mint a pápai paloták vagy vatikáni palotaegyüttes. Maga a Vatikán V. Szixtusz palotájaként emlegeti az épületet, V. Szixtusz pápa tiszteletére, aki a palota mai formájának nagy részét építette. Vatican Press Office guide – buildings of the Vatican

A palotaegyüttes területe  m². Vannak benne pápai lakosztályok, a katolikus egyház és a Szentszék különféle irodái, magán- és nyilvános kápolnák, itt vannak a Vatikáni Múzeumok és a Vatikáni Könyvtár, ide értve a Sixtus-kápolnát, a Rafael-szobákat és a Borgia-lakosztályokat is.

A vatikáni Apostoli Palota részei

A vatikáni Apostoli Palota hatalmas alapterületű, a 12. századtól épült épületegyüttes több mint ezer szobával.

A látogató turista vagy zarándok láthatja a palota bizonyos (pl. hátsó) részeit, de más részek, mint például a Scala Regia és a Pálos-kápolna (Cappella Paolina) többnyire zártak a nyilvánosság elől.

A palota főbejárata a Szent Péter-téri jobb oldali kolonnádból, a Bernini alkotta oszlopcsarnok végéből nyíló bronzkapu (Portone di Bronzo). Bent a Svájci Gárda ad őrséget. A széles folyosó végéből a híres Királyi Lépcső (Scala Regia) vezet a pápai palota emeletére.Ürögdi György: Róma A hamis perspektívával épített (hátrafelé szűkülő) díszlépcsőt 1663-1666 között építette Giovanni Lorenzo Bernini, majd 1670-ben állította a lépcső pihenőjére Nagy Konstantin lovasszobrát.

Az Apostoli Palotához tartozik többek között:

a pápai rezidencia, a harmadik emeleten (loggiában); az audienciák nyilvános helye a második loggiában, amelyben többek között található a tanácsterem (ahol pl. XVI. Benedek bejelentette lemondását) és a magánkönyvtár, ahol a pápa naponta fogad különféle vezetőket, bíborosokat, a hozzá látogató elnököket, uralkodókat, követeket; a Redemptoris Mater kápolna (Megváltó Anyja); a katolikus egyház központi irodái (Pápai Államtitkárság), a bíboros államtitkár lakása, a pápai háztartás prefektusának lakása, a pápai háztartás hivatalai; a Vatikáni Apostoli Könyvtár és a Vatikáni Apostoli Levéltár;

Történelmi, művészeti és építészeti szempontból külön említésre méltó:

a Sala Regia (Királyi Terem); a Sala Ducale; a Pálos-kápolna (Cappella Paolina); a Sala Clementina; a Stufetta del cardinal Bibbiena (Bibbiena bíboros szobája); a Vatikáni Múzeumok, hozzáféréssel az első loggiához, majd onnan a Raffaello Sanzio által freskózott szobákhoz (stanzák) és loggiákhoz; a Sixtus-kápolna.

A pápai rezidencia

A pápai rezidencia az Apostoli Palota legkevésbé ismert, de legfontosabb része. Azért a legkevésbé ismert, mert a Vatikáni Múzeumok körútjában szereplő részekkel ellentétben nem látogatható a nagyközönség számára. De mégis ez a legfontosabb rész, mert itt lakik és dolgozik a pápa és a legközelebbi munkatársai. (Ferenc pápa kivételesen a Szent Márta-vendégházba költözött.)

Egykori pápai lakosztályok

V. Miklós pápa (1447-1455) Bernardo Rossellino építészt bízta meg magánlakosztályainak megépítésével, Piero della Francesca festőt pedig azok díszítésével.Oreste Ferrari, Les trésors d'art du Vatican, A. Somogy, 1970, p. 29

De két pápai lakosztály különösen figyelemre méltó: Az ún. Borgia-apartmanok díszítését VI. Sándor pápa rendelte el. Közvetlenül a Borgia-apartmanok felett, Raffaello és iskolája díszítette II. Gyula pápa megrendelésére.

Borgia-apartmanok

(Borgia) VI. Sándor pápa (1492-1503) magánlakosztályát 1492 és 1494 között a Pinturicchio díszítette. Az Apostoli Palota első emeletén található apartmanokat a Borgia-udvar, a Papagáj-udvar és a Belvedere-udvarok határolják. A látogatók előtt nyitva álló szobák a következők:

Sala delle Sibille Sala del Credo Sala delle Arti Liberali Sala dei Santi Sala dei Misteri Sala dei Pontefic

Raffaello stanzái II. Gyula pápa (1503-1513) megtagadta a Borgia-apartmanok használatát, amely elválaszthatatlanul kötődött gyűlölt elődjéhez, VI. Sándorhoz.Útitárs: Róma (1997) Kezdetben mások művészek dolgoztak a lakosztályán, majd úgy döntött, hogy a fiatal Raffaellot bízza meg a szobáinak (stanzák) díszítésével. Ezek az apartmanok az Apostoli Palota második emeletén találhatók, közvetlenül a Borgia-apartmanok felett. A Papagáj-udvar határolja őket, a másik oldalon pedig a Belvedere-udvar. A négy terem látogatása beépül a Vatikáni Múzeumok látogatható körútjába:

Az Aláírások terme (1508-1511) A Héliodórosz-terem (1512-1514) A Borgo égése-terem (1514-1517) A Konstantin-terem (1517-1524)

Története A 14. századi "avignoni fogság" idejéig a pápák jórészt a lateráni palotában laktak.

Az 5. században Szümmakhosz pápa a régi Szent Péter-bazilika közelében egy pápai palotát épített, amely a lateráni palotának alternatív rezidenciájaként szolgált. (Ez lett a mai, vatikáni palota elődje.)

A második erődített palota építésére évszázadokkal később, III. Jenő pápa alatt került sor, amelyet majd III. Ince pápa alatt alaposan átalakítottak.

Az avignoni pápaság után a pápák más épületekben, pl. a Basilica di Santa Maria Maggiore-ban laktak. A Vatikáni Palota a karbantartás hiánya miatt leromlott és a Lateráni Palota 1307-ben és 1361-ben két pusztító tűzvészt szenvedett, amelyek helyrehozhatatlan kárt okoztak. Pedro Tafur, Andanças e viaje (spanyolul)

1447-ben V. Miklós pápa megsemmisítette III. Jenő ősi, erődített palotáját, hogy egy új épületet, a jelenlegi Apostoli Palotát állíttassa fel. Megbízta a reneszánsz kiváló építészét, Leon Battista Albertit, hogy építsen olyan "palotavárost", amelyben nemcsak a pápai rezidencia, az igazgatási hivatalok, hanem könyvtár, és a művészetet szolgáló műtermek stb. is helyet kapnak. E nagy tervből akkor még kevés valósult meg, csupán a Cortile di S. Damaso, e díszudvar átellenes oldalán azon épületszárny, amelyet ma Borgia-lakosztálynak neveznek és föléje épített azon helyiségek, amelyeket később Raffaello falfestményekkel díszített. A pápa ezentúl – tekintettel a nyugtalan időkre – kis erődöt is emeltetett (Torrione di Nicolo V.), hogy palotáját megvédje.

A palota kiegészítése és díszítése folytatódott a következő pápák uralkodása alatt. A mai pápai palota építése főként 1471 és 1605 között zajlott.

IV. Szixtusz pápa építtette a róla elnevezett kápolnát. Egyben ő létesítette a palota földszintjén a híres könyvtárat, a mai Belvedere-udvar felé néző szárnyban.

Borgia VI. Sándor pápa spanyolos ízlésű pompával rendeztette be a lakosztályát, amelyet azóta is Appartamento Borgia-nak neveznek és hozzáépítette a Torre Borgia lakóbástyát.

VIII. Ince pápa mintegy 300 méterre ettől az épületcsoporttól, a vatikáni domb megerősített északi végénél külön kis palotát emeltetett, ez a Belvedere.

II. Gyula pápa megbízta Bramantét, hogy a szétszórt palotákat egységes, nagy koncepcióban egyesítse. Így épült a régi tömb palotáit összefűző Cortile di S. Damaso emeletes loggiákkal szegélyezett udvara és az a két egymással párhuzamos, 300 m hosszú szárny, amely a Belvederét a régi palotákkal összeköti.

III. Pál pápa a Sixtus-kápolna mellé építette nagy fogadótermét (Sala Regia), VIII. Kelemen pápa a Belvedere nagy udvarát kettéosztó könyvtári épületet, VII. Sándor pápa Berninivel a Sala Regia-hoz vezető "királyi lépcsőt" (Scala Regia).Fajth Tibor: Itália

A palota barokk fénykorszaka V. Szixtusz pápa nevéhez fűződik. Ő tervezte a mai pápai rezidenciát és "vágta ketté" a Belvederét a Ferde Udvarral (ma a Könyvtár Sixtusi Termének székhelye).

A 17. században VIII. Orbán pápa Bernini tervei alapján kezdte el építtetni a Királyi Lépcsőt, valamint a Könyvtár és az Archívum Pál-termeit.

A 18. században XI. Kelemen pápa és VI. Piusz pápa alapították a róluk elnevezett Museo Pio-Clementino-t a Belvedere mellett.

A 20. században XI. Pius pápa monumentális művészeti galériát (Pinacoteca) építtetett.

Képgaléria

Apostoli paloták

Az apostoli, illetve pápai palota néven ismert egyéb épületek, épületegyüttesek:

Rómában: Lateráni palota Palazzo al Quirinale Palazzo di San Marco az azonos nevű bazilikánál a Campidoglio-n, ma Palazzo Venezia Palazzo ai Santi Apostoli A Santa Maria Maggiore vagy Liberiano-palota Palazzo di San Callisto vagy S. Maria Trasteverében Santa Maria-palota Cosmedinben Palazzo di Santa Maria ad Martyres Aracoeli-palota Santa Prassede-palota Santa Pudenziana-palota A Santi Quattro Coronati palotája Santa Sabina-palota

Rómán kívül: Castel Gandolfo-palota Palazzo d'Assisi a Szent kolostorban és a S. Francesco-bazilikában Loreto palota a Basilica della Santa Casa-ban Az avignoni-palota

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:A Vatikán építményei Kategória:Olaszország reneszánsz kastélyai, palotái