Kukës város Albánia északkeleti részén, Shkodra városától légvonalban 75 kilométerre keletre, a koszovói határ közelében, a Drin folyó völgyében felduzzasztott Fierzai-tó partján. Kukës megye székhelye, megyéjén belül Kukës község, valamint Kukës alközség központja. Ez utóbbi közigazgatási egység a városon kívül két másik települést foglal magában (Drinas és Gostil). A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége , ezzel Albánia tizenhetedik legnépesebb városa. A mai Kukës az 1970-es években épült szocialista város lakótelepekkel, mára nagyrészt elhagyott nehéz- és könnyűipari létesítményekkel, de kedvelt kiindulópontul szolgál a környező természeti értékeket (Albán-Alpok, Valbona-völgy, Fierzai-tó vidéke, Korab-hegy stb.) felkereső turisták számára.
Fekvése Kukës a Fekete- és a Fehér-Drin összefolyásánál, a Drin vizéből 1976-ban felduzzasztott Fierzai-tó déli partján terül el. Geológiai értelemben a Mirditai-fennsík szerpentinövezetéhez tartozik, természetföldrajzi szempontból azonban a Drin völgye által elválasztott Albán-Alpok és az attól délre elterülő Közép-Albán-hegység közé ékelődik. A várostól 8 kilométerre délkeletre emelkedik a Gjallica-hegy 2489 méteres csúcsa. Az országban itt a legalacsonyabb az évenkénti napsütéses órák száma (2000 óra).
A várost Albánia központi részeivel az A1-es autópálya köti össze, amely Koszovó irányába vezet tovább.
Történelme Az újkőkorszakban a mai Kukës melletti Kolsh Drin-partján telepedett le az ember. Tárgyi műveltségük sajátos jegyei a mai Albánia egész területéről ismert – monokróm, esetenként fehér vonalakkal megrajzolt – vöröskerámia mellett a kávébarna ornamentikával díszített vörös agyagedények. A környék első ismert halomsírjai a bronzkor során jelentek meg, amelyek közös jellemzői a kőlapokból kialakított sírkamra, a borostyán sírmellékletek, valamint a temetkezési hely kerámiaedény-töredékekkel kevert földréteggel való befedése. Mindez egyfelől a mati kultúra délnyugatra húzódó területeivel mutat hasonlóságot, de az illír népek i. e. 5. századból ismert temetkezési hagyományával is rokonítható. A legkorábbi sírleletek arról tanúskodnak, hogy a vaskorig oldalfekvésben, magzati pózba rendezve hantolták el halottaikat, amit helyenként a vaskortól felváltott egy másik hagyomány: a nyújtott lábbal hanyattfekvő halottak eltemetése. A környék legjelentősebb halomsírjai a közeli Këneta, Çinamak (67 tumulus), Bardhoc és Kruma határában, valamint a már koszovói oldalon lévő Këneta mellett találhatóak. A kőlapokból kialakított sírkamra hagyománya egészen a középkorig élt, a környékről nagy számban ismertek az albán etnicitású komani régészeti kultúrához kötődő ilyen sírhelyek.
A település első említése 1571-ből ismert; ekkor tizenkét házhelyet számoltak össze a Kukufic néven ismert faluban. A 20. századig Prizren körzetéhez tartozó, kevésbé jelentős piachely volt. Az első világháborút követő pártpolitikai harcok során a hatalmát építgető Amet Zogolli ellenzékének egyik fő fészke volt a terület, ahol 1919-től a Muharrem Bajraktari vezette kukësi helyőrség tartotta fenn a rendet. 1923 januárjában Bajram Curri vezetésével – Hasan Prishtina és Mustafa Kruja támogatásával – fegyveres kormányellenes felkelés tört ki a Gjakova és Kukës közötti vidéken, amelyet a Zogolli-kormány – jugoszláv csendőrségi segédlettel – csakhamar levert. 1924 májusában újabb elégedetlenségi hullám futott végig Albánián; a Bajram Curri vezette felkelők az országban elsőként ragadtak fegyvert a shalai törzsfő, Rexhep Shala felhívására, Bajraktarit és katonáit kiűzték Kukësból és átvették a település feletti hatalmat. Ennek nyomán bontakozott ki a júniusi forradalom, amely a kormány leváltásával és Zogolli külföldre menekülésével zárult.
A második világháború során, 1943 őszén előbb a jobboldali Nemzeti Front gerillái szabadították fel ideiglenesen a környéket a náci Németország megszálló hadserege alól, 1944 szeptemberében pedig a gyakorlatilag a kommunisták által irányított Nemzeti Felszabadítási Mozgalom – koszovói partizánok által támogatott – 5. partizánbrigádja űzte ki végleg a megszállókat. Enver Hoxha írásos parancsára 1944. szeptember 20-án partizántársai a Kukës melletti Kolesjanban verték agyon a pártvezér számára mind kényelmetlenebbé váló Llazar Fundo kommunista mozgalmárt.
A régi Kukëst és huszonnyolc másik települést 1976-ban vízzel árasztották el, amikor a Drin folyón Fierzánál felépült a Párt Fénye (Drita e Partisë) vízerőművet kiszolgáló duzzasztógát, és az egykori falvak helyét a 73 négyzetkilométeres Fierzai-tó vette át. A lakosságot a tó partján újonnan létrehozott modern szocialista városban telepítették le, amely megörökölte a Kukës nevet, de gyakorta hivatkoznak rá az informális Új-Kukës (Kukës i Ri) néven is. A korábban elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó betelepülőknek elsősorban a környék bányászata, a fémipar, valamint különböző könnyűipari üzemegységek (szeszgyár, szőnyeggyár stb.) adtak munkát. Már az Albániát 1939-ben megszálló olasz vezetésnek voltak fejlesztési tervei a Kukës környéki krómérc kiaknázására, de a nagyipari léptékű bányaművelés csak a második világháborút követő évtizedekben bontakozott ki. 1961-ben állították üzembe a gjegjani rézbányát, amelynek ércét Kukësban dolgozták fel. Az 1970-es második felében a közeli Kalimashnál, majd az 1980-as évek közepén Vlahnánál krómbányát, Kukës közelében pedig krómdúsító üzemegységeket létesítettek.
A kommunista egypártrendszer végóráiban, 1990 januárjában Kukësban nagyszabású rendszerellenes tüntetésekre került sor. A rendszerváltást követően a munkahelyek nagy része megszűnt. Az elvándorlás arányait jelzi, hogy az 1989 és 2001 között Tiranába betelepülők 7,7%-a Kukës kerületből érkezett (kibocsátó régióként csak Dibra kerület előzte meg). Az 1998–1999-es koszovói háború további jelentős tehertételnek bizonyult Kukës gazdasági erőforrásaira. A hazáját elhagyni kényszerült koszovói albánok 400-500 ezres tömege Albánia felé lépte át a határt, s nagy részük hónapokon keresztül a Kukës körüli sátortáborokban lelt oltalomra.
Némi gazdasági fellendülést hoztak a 2000-es–2010-es évek fejlesztései, amelyek némiképp oldottak Kukës és környéke földrajzi elszigeteltségén. 2006 és 2013 között felépült az Albániát Koszovóval összekötő A1-es autópálya Fushë-Kruja és a morinai határátkelő közötti szakasza. A morinai mellett két újabb határátkelőhelyet nyitottak Kukës község és Koszovó között (Shishtavec, illetve a csak gyalogos forgalmat áteresztő Zapod). Egyesült arab emirátusi finanszírozással 2006-ra készült el az ország második nemzetközi repülőtere, a kukësi nemzetközi repülőtér, jóllehet, az albán kormány csak 2016-ban adta ki az engedélyt nemzetközi polgári légi járatok indítására és fogadására. (Az olasz Ala Littoria légi társaság 1927 februárjától már üzemeltetett tirana–kukësi légi járatokat.)
Nevezetességei Kukës voltaképpen egy kiterjedt szocialista lakótelep, amelynek nyugati peremén terül el a középületekkel övezett főtér. Itt található az 1939-ben felállított Szkander bég mellszobor (Odhise Paskali műve), valamint az 1998–1999-es koszovói háború Kukësban és környékén elszállásolt menekültjeinek hálája jeleként 2009-ben felavatott Koszovói exodus emléktorony. A közelben található a Fierzai-tavon közlekedő hajók kikötője, valamint egy parkosított tóparti sétány. Kukës a szunnita iszlám egyik regionális központja, a shkodrai főmufti főhatósága alá tartozó kukësi mufti székhelye, mecsetjük a tóparti promenád közelében található.
A környék felfedezésére alkalmas kiindulópont, akár az északra elterülő Albán-Alpok látnivalói (Bajram Curri, Tropoja, Valbona-völgy, Krumai-medence stb.), akár a várostól dél–délnyugatra lévő Mirditai-fennsík, a Fekete-Drin völgye, Peshkopia vagy az albániai goránok központi települése, Shishtavec az úti cél.
Nevezetes kukësiak Itt született Rreshat Bardhi (1935–2011),1991-től haláláig az albániai bektásik szellemi vezetője. Todi Lubonja (1923–2005) kommunista politikus 1954–1955-ben a kukësi pártszervezet titkára volt. Az 1933-ban merénylet áldozatául esett politikus, Hasan Prishtina földi maradványait 1977-ben a kukësi mártírok temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Jegyzetek
Források
Kategória:Albánia települései Kategória:Albánia alközségei