Az S30-as személyvonat egy budapesti elővárosi vonat, ami csak kora reggel és késő este közlekedik Budapest-Déli és Székesfehérvár között. Napi 1-2 Székesfehérvárig, reggel 1 munkanapokon egészen Siófokig jár. Munkanapokon napi 1 pár Martonvásárig,hétvégente Tárnokig közlekedik. A járatok négyszámjegyű vonatszámot viselnek, a Székesfehérvárig közlekedő járatok száma 45-tel, a Siófokig továbbközlekedőé 8710.
Története
2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti vasútvonalakon. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től a Déli pályaudvarra érkező összes vonat S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és kétjegyű számból álló utótagot kapott. Utóbbit a vasútvonal számozása alapján, így lett a 30 vasútvonalon közlekedő járat neve S30-as. A vonat 2013. december 15-e óta közlekedik ezen a néven.
2014 decemberéig csak Budapest és Székesfehérvár vasútállomás között járt. Ekkor a G43-as gyors mintájára létrehozott S36-os vette át a szerepét. Ezután csupán három késő esti, illetve két kora reggeli járat száma maradt S30-as. Nyaranta a turisztikai főszezon idején a három éjszakai járatból kettő meghosszabbított útvonalon egészen Fonyód vasútállomásig jár.
2020. december 14-étől egy új S30-as járatot indítottak munkanapokon Martonvásárról, hétvégén pedig Tárnokról. S36-os megállás rendjével közlekedik, csak a végállomás Kőbánya-Kispest vasútállomás helyett Déli pályaudvar lett.
2021. nyári szezonban hétvégén 1 hajnali és egy reggeli (Z30-as) járat meg lett hosszabbítva Fonyódig. Az újdonság még hogy 1 járat kivételével az összes megkapta a Bagolyvonat nevet.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/30a_vonali-menetrend-nyar_0616.pdf
2022. április 3-ától 3 új S30-as járatot indítottak. Ebből 2 Érd felsőn át közlekednek Székesfehérvárra, melyek Háros és Nagytétény-Diósd állomások kivételével mindenhol megállnak. Nyári szezonban ezek a járatok meg vannak hosszabbítva, egyik Balatonfüredig, a másik Nagykanizsáig (utóbbi S35-ös jelzéssel). A másik S30-as vonat pedig hétköznap Martonvásárig, hétvégén pedig Tárnokig jár.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/30a_tel_0318.pdf
2023. augusztus 28-ától egy hajnali Székesfehérvárról Budapestre közlekedő járat Érd alsó helyett Érd felsőn át közlekedik (új vonatszáma: 4719).https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/augusztus-28-tol-debrecen-es-eger-kozott-uj-interregio-kozlekedikhttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2022-2023._evi_vasuti_menetrend_-_3._sz._modositas_0817.pdf
2023/2024-es 1. sz. évi módosítástól a Déli pályaudvarról induló esti járatok megszűntek, helyettük személyvonatok közlekednek Érd felsőn át. Megállási rendjük a Székesfehérvárról induló első 3 G43-as szerint közlekednek.https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/aprilis-7-etol-ervenyesek-202324-es-menetrend-tavaszi-modositasaihttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2023-2024._evi_vasuti_menetrend_-_1._sz._modositas_jav.pdfhttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2023-2024._evi_belfoldi_kozforgalmu_menetrend_v0503.pdf
2024. június 22-től munkanapokon Siófokra közlekedő személyvonat S30-as jelzéssel közlekedik tovább (vonatszám: 8710). A Fonyódra közlekedő vonatok továbbiakban jelzés nélkül Bagolyvonatként közlekednek tovább.https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/vakacioval-erkezik-mav-volan-csoport-nyari-menetrendjehttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2023-2024._evi_vasuti_menetrend_-_2._sz._modositas.pdfhttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2023-2024._evi_belfoldi_kozforgalmu_menetrend_v0622_mod.pdf
2025. szeptember 1-jétől 19-ig, munkanapokon az S36-os és Z30-as vonatok Budapest-Déli és Tárnok között összevontan S30-as ként közlekednek. Budapest-Keleti lezárás miatt.https://www.mavcsoport.hu/keletihttps://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/line-lock/v5_hirdetmeny_30a_budapest-keleti_teljes_kizaras_0825-0920_jav0813.pdf
Útvonala
! !Állomás ! !Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=FFFDDD |colspan=4|Az átszállási kapcsolatok között az azonos, de hosszabb útvonalon, Siófokon és Balatonszentgyörgyön át Keszthely, illetve Nagykanizsa állomásig közlekedő -es és -ös vonatok nincsenek feltüntetve. |- |0 |Budapest-Délivégállomás |76 |align=left| |- |7 | |69 |align=left| |- |10 |Albertfalva |62 |align=left| |- |12 |Budafok |59 |align=left| |- |16 |Kastélypark |54 |align=left| |- |19 |Tétényliget |51 |align=left| |- |22 |Érd alsó |48 |align=left| |- |26 |Tárnok |44 |align=left| |- |32 |Martonvásár |37 |align=left| |- |35 |Baracska |33 |align=left| |- |38 |Pettend |28 |align=left| |- |41 |Kápolnásnyék |26 |align=left| |- |44 |Velence |22 |align=left| |- |45 |Velencefürdő |19 |align=left| |- |48 |Gárdony |16 |align=left| |- |50 |Agárd |13 |align=left| |- |53 |Dinnyés |9 |align=left| |- |64 |Székesfehérvárvégállomás |0 |align=left| |- !colspan=4|Munkanapokon 1 reggeli járat Siófok állomásig jár.
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyarországi személyvonatok