A BaalBaal: Kánaánban tisztelt pogány isten, akinek kultusza a bírák és a királyok korában komolyan veszélyeztette Izráel hitét, a Jahve-vallást. (Keresztyén bibliai lexikon) Bertolt Brecht első teljes hosszúságú műve volt. A darab elemelt prózai hangon szólal meg, négy dalt és egy bevezető kórust („Nagy Baál himnusza”) tartalmaz. A dallamokat is maga Brecht szerezte. A művet még az úgynevezett „epikus színházi dramaturgia” kidolgozása előtt írta. Brecht 1926-ban átdolgozta a darabot.
A mű magyarul nyomtatásban először 1964-ben jelent meg a Bertolt Brecht színművei I-II. című kötetben Jékely Zoltán fordításában a Helikon Kiadónál.
A darabot Magyarországon először Baál címen mutatták be, 1979. május 18.-án az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak előadásában. Az előadást Valló Péter rendezte, a szöveget Jékely Zoltán fordította, a főbb szerepeket Gáspár Sándor (Baal), Dörner György (Ekart) és Kováts Kriszta (Sophie) játszották.
Történet A történet egy részeges, szétszórt költő, Baál hanyatlását mutatja be. Baal egy antihős, aki elutasítja a polgári társadalom konvencióit és csapdáit. A szituáció a német Sturm und Drang hagyományaira támaszkodik, amelyben a társadalom konvencióióin kívül élő, önpusztító zseni kultuszát dicséri.
Baal verekedésbe keveredik valahol, elcsábítja Johannát, kidobja terhes szeretőjét, meggyilkolja barátját, menekül rendőrség elől...
Nem érdeklik tettei következményei, végül magányosan hal meg egy erdei kunyhóban. Halott lányok, meggyilkolt barátok tetemei veszik körül.
Szereplők Baal, lírikus Mech, nagykereskedő és kiadó Emilie, a felesége Dr. Piller, kritikus Johannes Schmidt Pschierer, vízügyi igazgató Egy ifjú úr Egy ifjú hölgy Johanna Ekart Luise, pincérnő A két nővér A háziasszony Sophie Barger A csavargó Lupu Mjurk A szubrett Egy zongorista A lelkész Bolleboll Gougou A vén koldus Maja, a koldusasszony A fiatal nő Watzmann Egy pincérnő Két csendőr Fuvarosok Parasztok Favágók
További információk David Bowie: Baal himnusza
A dalok Baal's Hymn Remembering Marie A. Ballad of the Adventurers The Drowned Girl The Dirty Song
Jegyzetek
Források http://vigszinhaz.hu/Baal
Kategória:Brecht drámái