Tóth Balázs (Kazincbarcika, 1997. szeptember 4. –) magyar válogatott labdarúgó-kapus. A Championshipben szereplő Blackburn Rovers játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Amikor a zubogyi általános iskolába járt, akkor még a mezőnyben játszott, csatár volt. 11 gólt szerzett egy iskolai mérkőzésen. Tízévesen már a Kazincbarcika ifjúsági csapatában szerepelt. Egy edzésen beállt védeni, és Szabó István edző fantáziát látott benne: ezután a kapuban volt a helye.

Puskás Akadémia 12 évesen a Puskás Akadémiához került. 2020. március 14-én a Mezőkövesd elleni mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben. A kapusedzője Balajcza Szabolcs volt. A Puskás Akadémia 2022 nyaráig kötött vele szerződését.Puskás Akadémia: szerződést hosszabbítottak a fiatal kapussal Nemzeti Sport Online, 2019. november 30. 2021 tavaszán egymás után három különböző mérkőzésen mutatta be a forduló védését.A hónap védésének bemutatója M4sport.hu

A Nemzeti Sport munkatársai az őszi és tavaszi szezon mérkőzéseire adott osztályzatai alapján elkészítették a 2020–2021-es első osztályú labdarúgó-bajnokság összesített játékosrangsorát, ahol Tóth Balázs 5,840 ponttal lett az idény legjobb kapusa.

2021. július 8-án játszotta első nemzetközi kupameccsét Turkuban: az Európa Konferencia Liga selejtezőjében, az Inter Turku elleni 1–1-re végződő mérkőzésen.

2021. október 15-én az MTK elleni mérkőzés 89. percében vállsérülést szenvedett, 2022. március 5-én az Újpest elleni mérkőzésen tért vissza a pályára.

Fehérvár 2023 augusztusában kölcsönszerződéssel a Fehérvár játékosa lett. 2024. június 30. után opciós jogot szerzett a megvásárlására a fehérvári együttes, amellyel − miután Tóth 30 élvonalbeli mérkőzésen állt a csapat kapujában a 2023−24-es idényben − élt is.

Blackburn Rovers 2024 augusztusában az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers 1 millió fontos ajánlatot tett a Fehérvárnak Tóth játékjogáért. Szerződtetését augusztus 30-án jelentette be hivatalosan az angol klub. Tóth három évre szóló szerződést írt alá új klubjához.

A 2024–25-ös idény első felében második számú kapusként kapott lehetőséget, 2025. január 11-én győztes FA-kupa-meccsen, kapott gól nélkül mutatkozott be a Blackburn első csapatában: a Middlesbrough vendégeként 1–0-s győzelemmel bejutottak a legjobb 32 közé. Tíz nappal később lépett pályára első bajnoki mérkőzésén, hazai környezetben 2–0-ra elvesztett Coventry City elleni másodosztályú mérkőzésen. Február 9-én az FA-kupában a Blackburn 2–0-s vereséget szenvedett hazai pályán az élvonalbeli Wolverhampton Wandererstől, és kiesett a további kupaküzdelmekből. Tóth öt védést bemutatva csapata legjobbja volt a találkozón. A szezon utolsó öt mérkőzésén bekerült a kezdőcsapatba, így a Luton, Millwall, Sunderland, Watford és a Sheffield United ellen is ő állt a kapuban.

2025 októberében a szurkolók szavazatai alapján ő lett a hónap játékosa.

A válogatottban 2018. június 08-án Magyarország U21 válogatottjában egy mérkőzésen védett (Azerbajdzsán – Magyarország 3–3).U21 férfi – Tóth Balázs MLSZ válogatottak 2021 márciusában meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a lengyel, San Marinó-i és az andorrai válogatottak elleni válogatott mérkőzésekre készülő magyar válogatott 26 fős keretébe.

2025. június 10-én Bakuban az Azerbajdzsán ellen 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet, az 58. percben Szappanos Péter váltotta. Október 14-én Portugália vendégeként 2–2-s vb-selejtezőn több remek védésének köszönhetően nagy szerepet játszott a döntetlenben. Másnap a Sofascore-nál 8,4-es osztályzattal a selejtezőforduló legjobb kapusa lett.

Magánélete Tóth Gyula és Simon Emília második gyermekeként született, nővére Vivien, aki egy megható bejegyzésben gratulált Balázsnak a közösségi oldalán a Portugália elleni mérkőzést követően.Nővére gratulációja a közösségi platformon Facebook, 2025. október 15. Gyermekkorát a borsodi Zubogy nevű településen töltötte.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 19-i állapot szerint.

+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Puskás Akadémia II2015–16NB II110———1102016–17NB III1301302017–181501502019–205050Összesen440———440 Csákvár (kölcsönben)2018–19NB II250———250 Puskás Akadémia2019–20NB I90401302020–21300403402021–22170—402102022–23200—200Összesen7608040—880 Fehérvár (kölcsönben)2023–24NB I30010——310 Fehérvár2024–2550—4090Összesen3501040—400 Blackburn Rovers2024–25Championship6020——802025–26340103502026–2750—1060Összesen45030—10490Karrier összes225012080102460

A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok202540202650Összesen90

Mérkőzései a válogatottban

Sikerei, díjai Puskás Akadémia 16px Magyar labdarúgó-bajnokság bronzérmes (2): 2019–20, 2021–22 16px Magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes (1): 2020–21 Egyéni elismerés Fülöp Márton-díj a 2023–2024-es szezon legszebb védéséért a HLSZ (Hivatásos Labdarúgók Szervezete) szavazásán: 2024 Blackburn Rovers – A hónap játékosa: 2025 október

Jegyzetek

Források

További információk Tóth Balázs eredmenyek.com Évkönyv 2016/2017 – Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Válogatott: Volt, aki sírva fogadta, úgy örült – Tóth Balázs a meghívóról Nemzeti Sport Online, 2021. március 13. Tóth Balázs zsinórban harmadszor mutatta be a forduló védését YouTube (0:19)

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Csákvár labdarúgói Kategória:A Blackburn Rovers labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek