Az S70-es személyvonat egy budapesti elővárosi vonat Budapest-Nyugati és Szob között. A vonatok többsége félórás ütemben közlekedik Budapest és Vác között, ahol minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Az összes késő esti vonat, és a reggeli vonatok egy része, valamint hétvégén néhány járat Szobig hosszabbított útvonalon jár. A járatok a teljes útvonalon mindenhol megállnak, a Szobig közlekedők Dömösi átkelés megállóhely kivételével szintén mindenhol megállnak. Vonatszámuk négyjegyű, a Szobig közlekedőknek 23-mal, a Vácott végállomásozóknak 24-gyel kezdődik, utolsó előtti számjegyük Szob felé páratlan, Budapest felé páros. A járatok jelentős többsége MÁV 815 sorozat.

Története

Budapest és Vác, illetve Szob között korábban is járt azonos megállási renddel személyvonat, az S70-es jelzést 2014. december 14-étől viseli. Ez az eredeti 1846 óta működő 70-es vonalszámú vasútvonal egyik leszármazottja.

Útvonala Ütemes menetrend szerint minden óra ugyanazon percében indul és érkezik mindegyik állomáson. Hétköznap és hétvégén is félóránként közlekedik.

!Perc (↓) !Állomás !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Budapest-Nyugativégállomás |77 |align=left| |- |5 |Rákosrendező |72 |align=left| |- |9 |Istvántelek |68 |align=left| |- |12 |Rákospalota-Újpest |65 |align=left| |- |17 |Dunakeszi alsó |60

|20 |Dunakeszi |57 |align=left| |- |23 |Dunakeszi-Gyártelep |54 |align=left| |- |27 |Alsógöd |50

|29 |Göd |48

|32 |Felsőgöd |45 |align=left| |- |36 |Sződ-Sződliget |41 |align=left| |- |41 |Vác-Alsóváros |36 |align=left| |- |44 |Vácvégállomás |32 |align=left| |- |50 |Verőce |26 |align=left| |- |52 |Kismaros |24 |align=left| |- |58 |Nagymaros-Visegrád |18 |align=left| |- |60 |Nagymaros |16 |align=left| |- |68 |Zebegény |8 |align=left| |- |74 |Szob alsó |2 |align=left| |- |77 |Szobvégállomás |0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarországi személyvonatok