Wilhelm Maybach (Heilbronn, 1846. február 9. – Stuttgart, 1929. december 29.) német motortervező, feltaláló és gyártulajdonos volt. Az 1890-es években a világ autógyártásának akkori központjának számító Franciaországban a „tervezők királyaként” méltatták.
A 19. század végétől Maybach Gottlieb Daimlerrel közösen könnyű, nagy sebességű belső égésű motorokat fejlesztett, melyek alkalmasak voltak szárazföldi, vízi és légi járművek meghajtásához. Ezekkel látták el a világ első motorkerékpárját, motorcsónakját és Daimler halála után 1902-ben egy új gépkocsit is, a Mercedest, melyet Emil Jellinek specifikációi alapján készítettek el.
Maybach a Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) technikai igazgatója lett, de nem volt jó a kapcsolata a vállalat elnökével, emiatt 1907-ben elhagyta a DMG-t és fiával közösen megalapította a Maybach-Motorenbau GmbH-t, mely cég léghajókhoz készített motorokat. A versailles-i békeszerződés után a vállalat nagyméretű luxusautók gyártásába kezdett Maybach márkanév alatt.
Wilhelm Maybach 1929. december 29-én hunyt el a Stuttgarthoz tartozó Cannstattban lévő otthonában. Ugyanitt helyezték örök nyugalomra, közel Gottlieb Daimler sírjához.
A nevét viselő vállalatot Karl nevű fia vitte tovább. Az 1960-as években a Maybach a Daimler-Benz irányítása alá került MTU Friedrichshafen névvel. A 21. század elején a Daimler-Benz őrá emlékezve előbb Maybach, majd Mercedes-Maybach néven bocsátott ki luxusautókat.
Korai évek és karrierkezdet (1846–1869) Wilhelm Maybach 1846-ban Heilbronnban született, Baden-Württembergben. Apja kárpitos volt, akinek Luise nevű feleségétől öt fiúgyermeke született. Mikor Wilhelm nyolc éves volt, a család a Heilbronn melletti Löwensteinből Stuttgartba költözött. Szüleit korán elveszítette: anyja 1856-ban, apja 1859-ben hunyt el.
Miután a család rokonsága hirdetést adott fel az árván maradt gyerekek megsegítésére a Stuttgarter Anzeiger lapban, egy reutlingeni egyházi szervezet, mely szegény családokból származó elárvult gyerekek nevelésével és tanításával foglalkozott, felvette Wilhelmet tanulói közé. A szervezet alapítója és igazgatója Gustav Werner felfedezte benne a technikai dolgok iránti fogékonyságot és az iskola gépészeti műhelyébe küldte. 1861-ben 15 évesen műszaki rajzolás szakterületen indult el a karrierje és a reutlingeni főiskolán különórákat vett fizikából és matematikából.
19 éves korára tervezői képesítéssel álló helyzetű hajtóművek fejlesztésén dolgozott. A műhely vezetője, az akkor 29 éves Gottlieb Daimler a munkásságát látva az asszisztensévé tette és meg is maradt ebben a minőségében egészen Daimler 1900-ban bekövetkezett haláláig.
Daimler és Otto négyütemű motorja (1869–1880) 1869-ben Maybach követte Daimlert a nehéz mozdonyokat gyártó Maschinenbau-Gesellschaft Karlsruhe AG-hoz Karlsruhéba. Daimler a végrehajtó bizottságban foglalt helyet és sokszor éjszakákba nyúlóan vitatták meg az új hajtóművek, szivattyúk és fémmegmunkálás terveinek részleteit.
1872-ben Daimler a kölni Deutz-AG-Gasmotorenfabrikhoz ment át, a világ akkori legnagyobb álló gázüzemű motorgyártójához. Nikolaus Otto, a vállalat résztulajdonosa Daimlerrel közösen fejlesztett itt hajtóműveket. Maybach főtervezőként csatlakozott hozzájuk.
1876-ban Otto szabadalmaztatta az Otto-ciklus körfolyamatán alapuló motorját, ami egy négyütemű, belső égésű motor volt. Otto 25 szabadalma közül az egyiket megtámadták és visszavonatták. Ez lehetővé tette Daimler és Maybach számára, hogy saját nagy sebességű motort gyártsanak. Szintén 1876-ban Daimlert elküldték a philadelphiai World Fair világkiállításra. Kölnbe 1877-ben visszatérve a négyütemű motor tervezésére koncentrált, hogy előkészíthesse azt a küszöbön álló kereskedelmi forgalomba hozatalára.
1878-ban Maybach feleségül vette Bertha Wilhelmine Habermaahst, Daimler feleségének, Emma Kunz-nak egyik barátnőjét. Bertha Wilhelmine családjának tagjai földbirtokosok voltak, akik a maulbronni postahivatalt is üzemeltették. 1879. július 6-án született meg első gyermekük, Karl.
1880-ban komoly nézeteltérés adódott Daimler és Otto között, aminek a vége az lett, hogy Daimler elhagyta a Deutz-AG-t. Daimler értékben kapott részvényeket kompenzációként a neki és Maybachnak köszönhető szabadalmakért. Hamarosan Maybach is elhagyta a Deutz-AG-t és követte barátját a Stuttgart melletti Bad Cannstattba, ahol egy új vállalatot alapítottak.
Daimler motorok: gyorsak és kisméretűek (1882)
1882-ben Maybach a Stuttgarthoz tartozó Cannstattba, a Taubenheimstraßéba költözött, ahol Daimler a Deutz kompenzációból aranymárkáért vett egy házat. Az üvegfalú nyári ház kert felőli oldalát megtoldották egy téglaépítménnyel és ez lett a műhelyük.
A szomszédjaik azt hitték pénzt hamisítanak és kihívták rájuk a rendőrséget. A rendőrök a távollétük alatt házkutatást végeztek, a területre a kertész kulcsának segítségével jutottak be, de csak motorokat találtak.
A Daimler motor
1883 végén Daimler és Maybach benyújtották szabadalomra első ligroinnal (könnyűbenzinnel) hajtott motorjukat, amit 1883. december 16-án kaptak meg. Ez a motor megfelelt Daimler azon célkitűzésének, hogy kis mérete mellett elég gyors legyen a mellett való alkalmazáshoz. A fordulatszámát hamarosan 900-ig tudták fokozni. Daimler 1884-ben három hajtóművet épített és Maybach rábeszélte, hogy az egyiket szerelje fel egy járműre. Ennek eredménye lett a Reitwagen.Len Larson: Dreams to Automobiles, Xlibris, , 133. o. Ekkoriban, 1884-ben született meg Maybach második fia, Adolf. Harmadik gyermeke, Emma nyolc évvel később, 1892-ben született.
Az Standuhr motor (1885)
1885 végére Maybach és Daimler kifejlesztették első motorjukat, melyet minden modern benzinmotor elődjének tartanak. A jellemzői a következők voltak: egy vertikális henger léghűtés nagy öntöttvas lendkerék forradalmian új gyújtásAngol: hot tube ignition (28022-es számú szabadalom) vezérműtengely által kontrollált kipufogószelep, ami nagy sebességet tett lehetővé 600 fordulat/perc sebesség (mikor más gépek csak 120-180 fordulat/percre voltak képesek)
1885 folyamán kifejlesztették az első karburátort, ami levegővel porlasztotta a benzint, lehetővé téve így az üzemanyagként való hatékony használatát. Az év során megépítették a hajtómű egy nagyobb, de még mindig kompakt verzióját a motornak, egy hengerrel. A fő jellemzői a következők voltak: 1 lóerő teljesítmény 600 fordulat/perc mellett 100 cm³ lökettérfogat hűtés nélküli leszigetelt henger szabályozatlan ? non cooled insulated cylinder with unregulated hot-tube ignition (szabadalmi szám: DRP-28-022) Daimler ennek a Standuhr nevet adta, mivel kinézetre nagyban hasonlított egy állóórára (ingaórára).
1885 novemberében Daimler a motor egy kisebb méretű verzióját egy fa kerékpérra szerelte fel, ezzel megalkotva az első motorkerékpárt (szabadalmi száma: 36-423 – gázüzemű vagy benzinüzemű hajtóművel felszerelt járműre). Maybach ezzel a Reitwagen névre keresztelt szerkezettel Cannstattból a három kilométer távolságra lévő Untertürkheimbe motorozott, elérve közben a sebességet is.
1886. március 8-án a feltalálók rendeltek egy a Wilhelm Wimpff & Söhne gyártotta amerikai (Americain) típusú hintót és a szomszédoknak azt mondták, hogy születésnapi ajándék lesz Daimlernénak. Maybach felügyelete mellett az augusztusra elkészült hintóba a „Standuhr” motor egy nagyobb, 1,5 lóerős példányát építették be és hajtóműszíjjal kötötték össze a kerekeivel. Ezzel megalkották az első automobilt. A szerkezet végsebességet ért el az untertürkheimi úton végzett próbák során.
Maybach és Daimler a motort számos egyéb módon kipróbálta, így például:
Vízen 1887-ben, mikor egy 4,5 m hosszú csónakba szerelték. A jármű – ami a nevét a tesztelésének helyet adó Neckar folyó után kapta a nevét – hat csomós () sebességet ért el. DRP 39-367 számmal került szabadalmaztatásra. Ezt követően a motorcsónak-hajtóművek lettek a fő termékeik egészen az 1900-as évek első évtizedéig. Számos járművön, köztük utcai gépkocsikon. Levegőben. Ők építették az első motorral felszerelt léghajót, egy Dr. Friedrich Hermann Wölfert által tervezett ballonon alapuló szerkezetet. A manuálisan kezelt hajtóművét cserélték le és 1888. augusztus 10-én átrepültek vele Seelberg felett.
1887-re licencbe adták az első szabadalmaikat és Maybach képviselte a vállalatot az 1889-es párizsi világkiállításon.
Az első Daimler-Maybach automobil, a „Stahlradwagen” (1889)
+ Acélkerekű automobil (1889)high speed four-stroke petrol engineüzemanyag porlasztás2 henger V alakú elrendezésben 2gomba formájú szelepekvízhűtés4 sebességfokozatú sebességváltóforradalmian új tengelyvégcsapos (?) kormánymű
A vállalat eladásai növekedtek, főként a Neckar motorcsónakoknak köszönhetően. 1887-ben Daimler a Cannstatt melletti Seelberg-dombokon vásárolt területet. A műhely kis távolságra volt a várostól a Ludwigstraße 67 szám alatt, mivel Cannstatt polgármestere ellenezte a jelenlétét a magában a városban. A alapterületű műhely aranymárkába került. Először 23 főt alkalmaztak. Daimler a kereskedelmi ügyeket rendezte, míg Maybach a tervezői részleget vezette.
1889-ben építették meg az első olyan autójukat, melyet maguk terveztek meg és nem egy lovaskocsiba szerelték be a hajtóművet. A járművet a két feltaláló közösen mutatta be nyilvánosságnak Párizsban az év októberében.
Daimler motorjának licence az egész világon keresetté vált, ezzel kezdetét vette a modern gépkocsigyártás a következő országokban, az alábbi gyártók révén: Franciaország, 1890, Panhard & Levassor és Peugeot Egyesült Királyság, 1896, The Daimler Motor Company Limited (Coventry) Egyesült Államok, 1891, Steinway Ausztria, 1899, Austro-Daimler
Daimler „lepaktálása az ördöggel”, DMG és a Phoenix motor (1890-1900) A nyersanyagok szűkösek voltak az üzlet fenntartásához, mivel sem a motoreladások, sem a szabadalmak eladásából származó bevétel nem hozott elég bevételt. Friss tőkére sikerült szert tenni Max von Duttenhofer és William Lorenz bankárok bevonásával, akik korábban lőszergyártással foglalkoztak és üzlettársai voltak Kilian von Steinernek, a német befektetési bank tulajdonosának.
1890-ben Daimler és Maybach közösen megalapították a Daimler Motoren Gesellschaftot (DMG), aminek célja belső égésű motorok gyártása volt a földön, vízen és levegőben való szállítmányozás elősegítéséhez. Maybach lett a DMG főmérnöke. Miután több órát töltöttek azzal, hogy megvitatták, mely üzemanyag a legmegfelelőbb Otto négyütemű motorjának üzemeltetéséhez – melyhez normál esetben metángázt használtak –, végül a benzin mellett döntöttek. Ezt az anyagot addig főként tisztítószerként használtak és gyógyszertárakban lehetett kapni.
A vállalatot újraalapították 1890. november 28-án. Egyes német történészek ezt a lépést az „ördöggel való paktumnak” tartják, mivel a következő évtized kaotikussá vált Daimler és Maybach számára. A DMG tovább növekedett, motorokat adott el Moszkvától New York-ig és az árupalettát rögzített helyzetű hajtóművek gyártásával bővítették, de továbbra is az volt a felfogás, hogy az autógyártás nem lesz jövedelmező. Az új igazgató azt tervezte, hogy a DMG-t és a Deutz-AG-t fuzionálja, annak ellenére, hogy Daimler nem jött ki Nicolaus Ottóval. Daimler és Maybach inkább előnyben részesítette volna az autógyártást és különösen a két bankárral nem értettek egyet. Maybachot visszautasították, mint ügyvezetőségi tagot és ezért 1891. február 11-én elhagyta a vállalatot. Ezután Daimler finanszírozásával – titokban – otthonából folytatta a tervezői munkát. 1892 végén a korábbi Hermann Hotel és téli kert báltermében rendezte be munkahelyét. A 17 foglalkoztatottjából ötöt Daimler fizetett. Olyan meghatározó dolgok születtek meg itt, mint a szíjhajtás, a Phönix-motor, a befecskendezéses porlasztó.
1894-ben Maybach megtervezte harmadik motorját, amiben segítségére volt Daimler és fia, Paul. A Phoenixbe beépítve világszerte felfigyeltek rá. A négy hengeres motor alkalmazása egy automobilban úttörő jelentőséggel bírt és a fő jellemzői a következők voltak: