Tapasztó János (Arad, 1917. július 18. – Budapest, 1979. április ) magyar színész. bábművész. Az Állami Déryné Színház alapító tagja.

Életpályája Munkás és paraszt szülők gyermekeként született. Iskoláit Pestszentlőrincen végezte, fogtechnikusi végzettséget szerzett. Az 1930-as években a pestszentlőrinci Állami Lakótelepi Közművelődési Egyesület műsoros estjein szerepelt, mások mellett Komlós Jucival.Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. március 28. - Pestszentlőrinci útravaló az élet színpadára Gyári munkásként dolgozott a kábelgyárban, a Magyar Film Irodában laboránsként és az Új Hang könyvkiadónál. 1939–1941-ig sorkatona volt, 1944-től Nógrádverőcén a hadikórházban teljesített szolgálatot, Bükkben esett hadifogságba és a székesfehérvári fogolytáborba került. Színi tanulmányokat magánúton folytatott Horváth Árpádnál. Rövid ideig Hlatky László társulatában vidéken játszott, 1945 szeptemberében gyakorlatos színészként tett sikeres vizsgát és kapott színészi oklevelet,Szinház, 1945 (1. évfolyam, 7. szám) 1945-09-26 / Szóval... majd a Magyar Színháznál volt színész és gazdasági igazgatóhelyettes, illetve az Óbudai Népszínházról Budai Népszínházra átnevezett színháznál volt színészi szerződése. 1947-ben a Négylevelű Csalán nevű politikai kabaré együttes tagja lett és mellette bábozást tanult. 1948-tól rövid ideig a Fűrész Kabaré tagja volt, majd a hazai bábmozgalom egyik elindítójaként olyan neves bábművészeket tanított, mint Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István. Leánya, Kuthy Ágnes nyilatkozta az alábbiakat:

32 évesen egyik alapító tagja volt az Állami Faluszínháznak, illetve az 1955-ös névváltoztatást követően az Állami Déryné Színháznak, melynek társulatvezetője is volt. Az itt eltöltött 25 évről 1975-ben így emlékezett:

Szenvedélyes fényképész volt, aki otthonában még fotólaboratóriumot is kialakított, művésztársait és előadások jeleneteit is fotózta, melyek közül néhány meg is jelent. Fia, ifj. Tapasztó János gyermekszereplőként lépett színpadra a Déryné Színház előadásain. Leánya: Kuthy Ágnes bábrendező lett.

Fontosabb színházi szerepei

William Shakespeare: Hamlet... Hamlet atyjának szelleme William Shakespeare: Othello... Első nemes Charles Dickens: Twist Oliver... Bíró Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem... Novák Jaroslav Zrotal: A tyúk és a harangozó... Rerábek Jókai Mór: A kőszívű ember fiai... Tallérosy Zebulon Mikszáth Kálmán: Drága szerelem... Torpányi Ferenc, földbirtokos Molnár Ferenc: A doktor úr... Földrajztanár Móricz Zsigmond: Pillangó... Öreg Darabos Hunyady József: Galambos korsó (Százszorszép szerelem)... Kujon-Kovács Nadányi Zoltán: Szigligeti ribillió... Kasznár Darvas József: Hajnali tűz... Varga Mihály Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya... Violetta apja; Páholynyitogató Lehár Ferenc: Vándordiák... Kocsmáros Farkas Ferenc: Anyósgenerális (Vők iskolája)... Buzás Jacobi Viktor: Leányvásár... Jim; Kocsmáros Jacobi Viktor: Sybill... Hadsegéd Szirmai Albert: Mézeskalács... Mordizom, muskotéros kapitány Szirmai Albert: Tabáni legenda... A céhmester; Bakter Csizmarek Mátyás: Apja lánya... Szanda Gábor Csizmarek Mátyás: A borjú... Kispál Jóska Hámos György: Aranycsillag... Balog Mesterházi Lajos – Boross Elemér – Fényes Szabolcs – Romhányi József: Két szerelem... Galló János Major Ottó: Határszélen... Danka Rókus Sós György: Pettyes... Istók Vencel Bartos Ferenc – Baróti Géza: Mindent a mamáért... Müller Sármándi Pál: Peti kalandjai... Tanító bácsi

Filmes és televíziós szerepeiből A fal ereje a védők lelkében van... (1968).... Szőlősgazda

Jegyzetek

Források

Esti Hírlap, 1975. november 3. (20. évfolyam, 258. szám) Egy alapító tag emlékei Vas Népe, 1966. november 26 (11. évfolyam, 279. szám) Tizenöt éves a Déryné Színház: Rivaldafény nélkül – Hárman az alapítótagok közül – Tassi Béla, Honffy József, Tapasztó János

Kategória:1917-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar bábművészek Kategória:Aradiak