Széll Kálmán (Herény, 1926. május 29. – 2026. szeptember 7.) magyar sebész, traumatológus, oxiológus, professor emeritus.
Életpálya Született 1926. május 29-én Herényben (jelenleg Szombathely) régi Vas megyei történelmi családból. Apja ny.hadnagy, kerületi tűzrendészeti felügyelő volt. Szülei vagyonát (apja házát, anyja váti földbirtokát) államosították. Két édestestvére volt: dr. Széll Tamás a kémiai tudományok akadémiai doktora, 1970 óta az USA-ban élt, ahol az ENSZ Nemzetközi Iskola tanára volt (+ 2020), továbbá Annamária vegyésztechnikus ( + 2021). Féltestvére Szabó Lajosné gyári munkás (+ 2002).
Tanulmányai Iskoláit Szombathelyen (Kámonban ill. a Szent Norbert Premontrei gimnáziumban), majd Kőszegen a Hunyadi Mátyás Honvéd katonai alreálban (évfolyamelsőként) és Nagyváradon a m. kir. Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolában végezte, 1945-ben Győrben a Bencés Gimnáziumban érettségizett. Hadapródiskolásként 1945-ben hadműveleti területre osztották, de visszavonulva a szovjet csapatok elől komoly harcba nem került, majd Karintiában 1945 májustól angol fogságban volt, ahonnét szeptemberben hazaszökött. Ezt követően az Új Magyar Hadseregben Nyárádon őrmesterként szolgált, ahonnét 1946 tavaszán leszerelt. Mezőgazdasági gépkezelő tanfolyamot végzett, traktorosként dolgozott őszig, amikor is egyetemre került. A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára 1946-ban iratkozott be. A kollégium államosításáig a budai Szent Imre Kollégium lakója volt, onnan – miután az államosítási kérelmet nem írta alá – 1948-ban kizárták. Az egyetemet az áldozatos szülői támogatás ellenére főleg saját erőből végezte, majd 1952. augusztus 14-én kitűnő (summa cum laude) jelzésű diplomával fejezte be.
Házassága és leszármazottjai 1957 dec. 31-én Szombathelyen feleségül vette Rőthy Máriát, dr. Rőthy István rendelőintézeti szakfőorvos leányát. E házasságból született 1958-ban Annamária, 1960-ban Kálmán nevű gyermeke. Előbbi nyugdíjas tanítónő, utóbbi általános sebész és érsebész, főorvos (Ausztriában).
1956-os tevékenysége A Kórház Forradalmi Bizottságának 4 tagú vezetőségébe 1956-ban választották. A rend és erőszakmentesség jegyében. Ausztriai együttműködéssel munkálkodott. Jelentős forradalmi események a kórházban nem történtek, de tisztsége miatt 1962-ig nem kapott útlevelet és rendfokozatától is megfosztották, amit azonban a H.M. Igazoló Bizottság később visszaadott.
Második katonaság Orvosként még két ízben (1953, 1955) összesen nyolc hónapig volt katona. Első alkalommal Nagykőrösön és Kalocsán dolgozott, alhadnagyi rendfokozatban. 1955-ben behívottként a tatabányai Hunyadi János Lövész Tisztiiskolában 3 hónapig dolgozott orvosként. Az 56-os forradalom után lefokozták, de később rangját visszakapta. A rendszerváltozás után a Honvédelmi Minisztérium 1994-ben főhadnagyi rendfokozattal, egyenruha viselési engedéllyel és „nyugállományú” jogokkal rehabilitálta, majd 1998-ban századossá léptette elő.
Munkahelyek Szombathelyen 1952. október 1. óta a Markusovszky Kórházban dolgozott. Előbb Szabolcs Zoltán o.v. főorvos mellett a sebészeti osztályon, majd 1963 őszétől függetlenített aneszteziológus adjunktusként, végül 1968. január 1-től osztályvezető főorvosként. Az országban vidéken másodikként alakult Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály alapító főorvosa. Saját kérésére 1992 nov. 1.-én nyugdíjba vonult. Az Országos Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet igazgató helyettese (1979 – 2002), Nyugdíjazása után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Főiskolai Kar Szombathelyi Tagozatán főiskolai adjunktus (1993), majd tanár (1994-2001) illetve tagozatigazgató helyettes (1993-1997), végül 2001 december 1-től a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának emeritus főiskolai tanára.
Oktatás Aktív korában az Szombathelyi Egészségügyi Szakiskola, az aneszteziológus és intenzív terápiás szakasszisztens képzés, a pécsi egyetemhez tartozó oktatókórházi oktatás, valamint Budapesten a Haynal Imre Orvostovábbképző Egyetem rendszeres előadója volt, 1989-től a Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Képzési Központjában oktat, előbb adjunktusként, majd 1994-től főiskolai tanár, majd emeritus, végül óraadó egészen 2013 év végéig, ám szerződés alapján a POTE megbízásából még alkalmanként 2018-ban is tanított.
Szakvizsgák 1956-ban sebészet, 1960-ban traumatológia, végül 1962-ben aneszteziológia és intenzív terápia.
Tudományos munka, irodalmi tevékenység Bel- és külföldön összesen 366 nyomtatott dolgozata (írása, cikk, esszéje, könyvismertetője stb.) jelent meg, (ide számítva 6 könyvet és 8 további szakkönyv ill. monográfia fejezeteit, illetve nyugdíjba vonulása után a Vasi Szemlében közzétett 53, s máshol is közölt több nem szakmai publikációját). Ezen kívül 561 előadást tartott. A POTE Főiskolai Kar számára 1995-ben írta az "Egészségügyi etika" c. könyvet, amely egyetemi jegyzetként jelent meg. Közben 3 ízben nyerte el az Orvosi Hetilap pályázatán a Markusovszky díjat, ötször nyert kórházi pályázaton első díjat, ill. egy ízben különdíjat, egyszer a Pécsi Akadémiai Bizottság, egyszer a Veszprémi Akadémiai Bizottság, végül pedig egy ízben a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság pályázatán nyert díjakat. Az Orvosi Hetilap négyszer kérte fel ünnepi tanulmány megírására. Németről magyarra fordította Dalicho: "Általános orvosi vizsgálatok" című könyvét, amely a Medicina kiadásában 2003-ban jelent meg. Dr. Horváth Boldizsárral társszerkesztőként működött közre a "Vas megye és Szombathely Megyei Jogú Város Markusovszky Kórháza története 1929-2004" című monográfiában. 2007-ben jelent meg "Fehérköpenyes óriások", 2011-ben "Erőméz", 2016-ban "Göncölszekér", 2019-ben a "Szarvasgomba", végül 2023-ban "Időmérleg" című könyve. (Utóbbi öt könyv a Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában) A 2015-től 2023-ig az Egészség-Akadémia Az Egészség-Akadémia című folyóirat olvasó szerkesztői tisztét töltötte be.
Érdeklődési kör (Történelmi sorrendben) Sebészet, traumatológia, aneszteziológia, intenzív medicina, szakmapolitika (eü. szervezés), orvostörténelem, bioetika.
Tudományos minősítések 1980-ban a MTA „Klinikopatológiai és terápiás tapasztalatok felnőttkori respiratory distress szindrómában” c. munkájával az Orvostudományok Kandidátusa tudományos fokozatát szerezte meg, (oklevél kelte 1981 április 18), amelyet a POTE PhD.-ként ismert el (1994 szeptember 2.-án).
Tanulmányutak 1964-ben Berlin, 1966 Montreal, (ahol fél évig munkavállalóként dolgozott), 1969 Bukarest, 1974 Bécs, 1979 Hollandia.
Szakma-közéleti tevékenység Az Országos Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet igazgató helyettese (1979 – 2002), az Országos Szakképesítő Bizottság vizsgáztató tagja (1980-2000), megalakulása (1979) óta a Szakmai Kollégium tagja, majd 1992-től (1995- ös újraválasztással megerősítve) 2000 április 1-ig elnöke. Megyei felügyelő szakfőorvos (1991 – 2005). A MAITT Észak-dunántúli Csoportjának örökös díszelnöke (1990). A POTE főiskolai képzés tanári karának elnöke (1994-1997).
Kiemelkedő életmű Az aneszteziológia és intenzív orvoslás egyik hazai úttörője. A Markusovszky kórházban ő alapította meg (vidéken másodikként) az osztályt. Országosan elsőként szervezett aneszteziológiai ügyeletet (1970). A Markusovszky kórházban elsőként végzett (munkatársaival) intratrachealis gépi narkózist (1955), gyomortükrözést (1958), epidurális érzéstelenítést (1959), sikeres újraélesztést (1964), májbiopsiát (1964), tartós mesterséges hypotermiát (1966), v. cava canülálást (1967), mesterséges gépi lélegeztetést (1968), akut peritoneális dialízist (1969), port a cat beültetést (1972), tüdőbiopsiát (1972), pacemaker beültetést (1980), akut hemodialízist (1981). Ide sorolható a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Szombathelyi Képzési Központjában 27 éves főiskolai oktatói tevékenysége, amelyért elismerést és kitüntetést is kapott.
Közéleti tevékenység Az „Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Megyei Bizottságának” elnöke (1971-1989), a „TIT Egészségügyi Szakosztályának” elnöke (1972-1979), a „Városi Tanács” tagja (1972-1984), A „Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság” vezetőségi tagja (1963-1989), alelnöke (1981-1989), amikor is annak Észak-dunántúli Szekciója örökös díszelnökséggel tüntette ki. A szombathelyi székesegyházi főplébániájának 1988-tól 2007 novemberéig egyházközségi világi elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke, és 2007-ig az „Egyházmegye Egyházközségek Tanácsának” elnöke, a „Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány László Társaságának” 1990. január 16. óta, 2003-al bezárólag alapító világi elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke, a „Páneurópai Unió Magyar Szervezete Szombathelyi Regionális Csoportjának” elnöke (1990-1994), a KDNP Vas Megyei elnöke (1990 januártól 1992-ig), s jelenleg is a „Párt Vasvármegyei Szervezetének” „örökös tiszteletbeli elnöke”. Más pártnak nem volt (ma sem) tagja. A Szombathelyi Megyei Jogú város Önkormányzatának (korelnök) képviselője (1990-1994), a „Markusovszky Kórházért” alapítvány kuratóriumának elnöke (1992-2004), az „Éhen Gyula Kör a polgárosodásért” alapítvány kuratóriumának tagja (1992-1997), a „Dr. Tiborcz Sándor alapítvány” tiszteletbeli elnöke (1992-től), illetve a „Martineum alapítvány” (1995-2010-ig, megszűnéséig) kuratóriumi tagja, továbbá (1991-től 1916-os megszűnéséig) tagja a „Gábor Áron” Honvéd Tüzér Hadapródiskola Bajtársi Körének”. Jelenleg is tagja 1993-tól a „Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek”, 1995-től a „Szombathelyi Tudós Társaságnak” (Societans Scientarium Savariensis), 1998-tól a „Recski Szövetségnek” tagja, 2004-től az „56-os Szövetség Vas megyei Szervezetének”, a „Keresztény Értelmiségiek Szövetségének”, 2007 óta a „Vas megyei Mentésügyi Alapítvány” kuratóriumának, 2003 óta a „Polgári Egyesület Szombathelyért” alapító tagja, jelenleg tiszteletbeli elnöke.
Kitüntetések